Üdvözöl a(z) SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA!
Hungarian Slovak 
 FŐOLDAL | TAGJAINK | ALAPSZABÁLY | TISZTSÉGVISELŐK | DÍJAINK | ELÉRHETŐSÉGEINK | SZPONZORAINK |
Opus - szlovákiai magyar írók folyóirata
Arany Opus Díj - főoldal
Jócsik Lajos-breviárium
Díjazottak
Szociális Alap
Opusonline
Szolgáltatások
· Híreink
· Rovatok
· Irodalomórák
· Rendezvények
· Pályázatfigyelő
· Kritikák
· Köszöntők
· Könyvajánló
·Fiatal Írók Köre
· Fiatal Írók Rovata
· Arany Opus Díj
· Jubilánsok
· Hazai magyar Lap-és Könyvkiadók ajánlata
· Képgaléria
· Emlékhelyeink
· Rólunk írták
· Hírek archívuma
· Linkajánló
· Keresés
· Jelentkezési lap
·Választmányi határozatok
Naptár
Október
Vas Hét Ked Sze Csü Pén Szo
  1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31  
Szavazás
Mit gondolsz a weboldalunkról?

Nagyon jó!
Elég jó...
Nem elég jó...
Nagyon rossz!



Eredmények
Szavazások

Szavazat 28350
Linkajánló
 Év Irodalmi Alkotása: In memoriam...

Az Év Irodalmi Alkotása Pályázat 2007



     A jeges, északi szél végigsöpört a csendes, kis temetőn. Feketeruhás emberek húzódtak a fák, bokrok árnyékába, türelmesen álldogálva várták, hogy búcsút vehessenek attól az asszonytól, akinek élete évekkel ezelőtt összefonódott az övékével.
     Idát mindenki szerette, tisztelte. Jóságos, segítőkész volt. Aki kért, annak adott tanácsot, bölcsességet, útmutatást.
     Csupán lánya s két unokája nem került igazán közel hozzá. Pedig mennyire  szerette őket, s milyen büszke volt doktornő lányára, s annak egyetemista gyerekeire.
     Ida élete az örökös munka, a küzdelem volt. Szinte gyerekfejjel már dolgoznia kellett. Legnagyobbként beteg apja mellett látástól - vakulásig robotolt. A munka után húgaira kellett vigyáznia. Az önfeledt játék, a gondtalan gyerekkor soha nem adatott meg a számára. Alig cseperedett fel, amikor betoppant életébe a nagy szerelem, egy fekete hajú, kékszemű, jóvágású fiú képében. Rövid udvarlás után magával vitte Idát a szomszéd faluba, aki életében először érezte boldognak,felszabadultnak magát.Öröme csak fokozódott kislánya megszületése után. Imádta a pici, tökéletes kis jószágot, aki egyedül csak az övé volt.
     Az idilli állapot azonban nem tartott sokáig. Jenci anyja szemében Ida szálka volt. Nem csupán azért, mert elvette tőle kisebbik fiát, hanem a lány vallása miatt is. Ott tett keresztbe a fialalasszonynak, ahol  tudott. Úton - útfélen szidta,  szapulta. Jenci egy ideig  kiállt felesége mellett, később csupán a vállát vonogatta, ha az egyik vagy másik assszony tőle várt megerősítést.
     Ida szeme csillogása megfakult, mosolya elhalványodott, boldogsága elapadt. Örömtelenül élte mindennapjait, szeretgette kislányát, aki mindenért kárpótolta. 
     Repültek a napok, szálltak az évek, eseménytelenül, örömtelenül. Jenci anyja megbetegedett, ágynak esett. Ida feladta állását, éjjel - nappal a fájdalommal  küzdő asszony mellett volt. Ápolta, etette, főzött, mosott rá, s angyali türelemmel tűrte, hogy  az anyósa köszönet helyett továbbra is megalázta. Amikor utolsót sóhajtott, megbocsátással kísérte őt végső nyughelyére.
     Élete könnyebbé vált, újra munkába állt, nevelte Nellikéjét, aki az idő múlásával csinos lánnyá fejlődött, akinek mindene az édesapja volt. Szinte szégyelte egyszerű anyját, aki a szomszéd falu kertészetében gyúrta a sarat, taposta  a földet, hogy csemetéje valamennyi kívánságát teljesíthesse.
     A megszokott életet Jenci szörnyű balesete rázta fel. Csodaszép tavaszi nap volt, amikor fűrészelés közben az éles fogak leharapták bal keze valamennyi  ujját. Ida ápolta férjét, s egyre csak arra biztatta - tanuljon,  jó feje van,  ne kelljen a hideg raktárban fél kézzel emelgetnie a nehéz ládákat.
     A férfi hálásan fogadta  az ötletet, esti iskolába iratkozott - ugyanakkor, amikor Nellikéjüket felvették az orvosira.
     Napokat, éjjeleket beszélgetett át apa s lánya, kirekesztve Idát kettejük szövetségéből. Az asszony érezte, közös világukban nincs helye, de zokszó nélkül tette a dolgát, örömtelenül, mosolytalanul. Mindez senkinek sem tűnt fel. Kiszolgálta Jencit, a lányát, s már attól is boldognak érezte magát, ha egy- egy sikeres vizsga után finom étellel várhatta őket haza. Tanulmányai befejezése után a  férfi egy jól menő banknál kapott állást, majd pár év múlva ugyanott igazgatóvá  nevezték ki. Konferenciákra, értekezletekre járt, pörgős életet élt. Ida maradt az állandóság,  az otthon biztonsága. Egy idő után a szakácsnő, a takarítónő.
     Nem volt  közös témájuk sem férjével, sem a lányával, egymás mellett , mégis fényévnyi  távolságban éltek egymástól.
     Nelli utolsó éveit taposta az egyetemen, amikor bejelentette szüleinek, gyereket vár. A gyors lakodalmat államvizsga majd diplomaosztás követte. A sors érdekes fordulatával Nelli egy nap alatt lett édesanya és diplomás orvos. A diplomaosztóról egyenesen a szülőszobába ment.
     A kis jövevény boldoggá tette Idát. Újra volt kivel törődnie, volt kit szeretgetnie. Ismét fontosnak érezte magát. Ő maradt otthon a kicsivel is, hogy lánya munkába állhasson.
     A gyors szerelem elmúlt a fiatalok között, útjaik elváltak egymástól, Lacika maradt Ida mama szeme fénye. Jenci már csak enni, aludni és tiszta ruháért járt haza. A sors azonban  újra hallatott magáról. Nelli beleszeretett jóképű kollégájába. Már attól is elolvadt, ha a férfi ránézett. Tudta, hogy nős, mégis vállalta a kapcsolatot, mert olyan volt számára, mint éhezőnek az étel, szomjazónak az ital.
     Amikor felfedezte, gyereket vár, a férfi elfordult tőle s visszament a családjához.
Ida látta, hogy lányát bántja valami. Megdöbbent, amikor tudomást szerzett az újabb babáról, de  anyai szíve elfogadta lánya döntését, megszüli a kicsit.
     Lilikével  ismét a nagymama  maradt otthon, Nelli tovább dolgozott és reménytelenül epekedett az őt elhagyó férfi után.
     Minden bevetett női praktikája csődbe fulladt, amikor az alig pár hónapos kislányával s kétéves fiával nem törődve gyógyszert szedett be, hogy véget vessen életének. Ida megérezte a fenyegő veszélyt, azonnal cselekedett, orvost hívott, megmentette a  lánya életét. Köszönetet nem várt, nem is kapott.
     Nelli ettől kezdve csupán karierjével törődött, elfeledve anyja áldozatvállalásást. Számára teljesen természetes volt, hogy mindig ott áll mellette, segíti őt. 
     Ida ekkora már belefáradt a lánya szeretetéért  vívott harcba , s abba, hogy férje társaként fogadja el. Fejkendősen nem illett bele sem a pénzügyi - sem az orvosi világba. Lánya és élete párja mindenhová nélküle mentek, Idának csak azok a ritka, értékes pillanatok maradtak , amikor unokáival lehetett. A kicsik rajongtak érte, csüngtek rajta - s a ragaszkodásuk elég volt az asszonynak a boldogsághoz.
     Jenci nyugdíjazása után változott a helyzet, de ekkor már  Ida nem igényelte férje társaságát. Élték párhuzamos életüket. 
     A férfi megbetegedett. Ida, mint mindig most is ott állt férje mellett, ápolta, gondoskodott róla.Mindent megtett férjéért, hogy enyhítse egyre elviselhetetlenebb fájdalmát. A férfi érezte, a harcból, melyet a betegséggel vív, csak vesztesként kerülhet ki, s megpróbálta szavakba önteni háláját felesége iránt,de csupán egy halk sóhajra tellett. Úgy ment el, hogy utolsó képe a világról felesége aggódó szeme volt, amint fölé hajolt. Mielőtt elnyelte volna a feketeség arra gondolt, az asszony teljesítette fogadalmát.  "Jóban, rosszban, míg a halál el nem választ " -  ott állt mellette. Mégcsak meg sem köszönte neki.
     Ida minden erejét összeszedve csukta le az üveges szemeket. Megmosdatta, felöltöztette férjét, majd hívta Nellit.
     A temetést követően élte az özvegyek magányos életét. Az unokák felnőttek, már nem volt szükség a mama gondoskodására, lánya  csak itt - ott jelent meg a szülői házban.
     Amikor Ida észrevette, valami nincs rendben nála, irtózatosan fájt az oldala, a melle, félve tárcsázta leányát, aki orvosként azonnal tudta, anyja az utolsó előtti percben jelezte betegségét. Azonnal megműtötték, életét egyik melle mentette meg. Lábadozása alatt sűrűbben jött a család, majd amikor jobban lett, ismét kevesebbet látogatták.
     Továbbra is tette a dolgát, rendezte a ház körüli kertek, kapált, gyomlált, hiába mondták neki, hagyja a fiatalokra. 
     Rendszeresen eljárogatott a falu nyugdíjas klubjába, imádott ott lenni. Szerették, tisztelték, meghallgatták. Végre olyan embernek érezhette magát, akinek adnak a szavára, szívesen veszik tanácsait.
     Amikor az egyik összejövetelre nem jött el valaki már tudta, ismét megbetegedett. Ida a hét végére lányához ment. Egyre rosszabbul érezte magát. Belázasodott. Nelli bevitte őt a kórházba, ahol két nap múlva halkan , örökre elaludt. Úgy ment el, ahogy élt, halkan, észrevétlenül.
     A jeges északi szél végigsöpört a csendes, kis temetőn. A halottasházban Nelli és két gyereke áll annak az asszonynak nyitott koporsója előtt, akinek olyan sokat köszönhetnek. Szemük könnytelen. 
     A temetés fényűző volt, Ida mindenből a legjobbat, a legszebbet kapta. Törékeny alakja szinte beleveszett a csillogó, szatén párnába, mellyel a kapható legdrágább koporsót  bélelték. Körülötte a picire zsugorodott család - beszélgetett a messziről jött rokonokkal, háttal az annyit szenvedett asszonnynak. 
     Ida, mint életében mindig, most is  kirekesztett maradt.



 
Kapcsolódó linkek
· Több hír: Az Év Irodalmi Alkotása Pályázat 2007
· Több hír: szmit


Legolvasottabb hír ebben a rovatban:
Az Év Irodalmi Alkotása Pályázat 2007:

Daphnis búsongása

Hír értékelése
Értékelés: 0
Szavazat: 0

Értékeld ezt a hírt:

Kiváló
Nagyon jó
Jó
Átlagos
Rossz

Parancsok

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat





Web site powered by PHP-Nuke
All logos and trademarks in this site are property of their respective owner. The comments are property of their posters, all the rest © 2005 by me.


Oldalkészítés: 0.09 másodperc