1819. nov. 22-én hunyt el Virten Baróti Szabó Dávid költő, színműíró, nyelvész, szerkesztő (szül. Barót, 1739. ápr. 10.), a magyar felvilágosodás irodalmának jelentős képviselője, 1788-ban Kazinczy Ferenccel és Batsányi Jánossal az első magyarországi ir. folyóirat, a kassai Magyar Museum társalapítója, az időmértékes verselés magy. klasszikusa. 1757-ben lett a jezsuita rend tagja, s első állomáshelyéül Trencsént jelölték ki számára, majd többek közt Szakolcán (1759–17690), Nagyszombatban (1761–1763) tanult, végül 1770-ben, teológiai tanulmányai befejeztével Kassán pappá szentelték, ezt követően Besztercebányán, 1773–1777 között Komáromban, 1777–1779 között Kassán tanított, amikor nyugalomba vonult, és egykori tanítványa, Pyber Benedek családjának virti birtokán talált otthonra. Első, s rögtön el is híresült verseskönyvét (Új mértékre vett külömb versek, 1777) Kassán adta ki (egyes darabjait azonban Komáromban írta), Kisded szótára tájnyelvi, ill. ritkán használatos magyar szavakat gyűjtött össze (nemcsak az otthonról, Barótról hozottakat, hanem Komárom környékieket is), ortográfiai munkát írt, prozódiai vitába keveredett Rájnis Józseffel és Révai Miklóssal, hosszú versben emlékezett meg a nagy komáromi földrengésről, Vergiliust fordított, s több verse festi virti környezetét (A Dunának nagy áradásáról, A holdhoz, A virti mulatság helyéről, A bajcsi pusztáról, Virthez). Síremléke a virti temetőben áll, Dunaradványban évente Baróti Szabó Dávid Napok megrendezésével ápolják emlékét, Marcelházán mellszobrot kapott 1995-ben, Dunaradványban kopjafát állítottak neki 1999-ben (Sidó Szilveszter és Darázs Rozália munkája). Verseiből Jer, magyar lantom címmel Zalabai Zsigmond készített válogatást 1994-ben.
