Üdvözöl a(z) SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA!
Hungarian Slovak 
 FŐOLDAL | TAGJAINK | ALAPSZABÁLY | TISZTSÉGVISELŐK | DÍJAINK | ELÉRHETŐSÉGEINK | SZPONZORAINK |
Opus - szlovákiai magyar írók folyóirata
Arany Opus Díj - főoldal
Jócsik Lajos-breviárium
Díjazottak
Szociális Alap
Szolgáltatások
· Híreink
· Rovatok
· Irodalomórák
· Rendezvények
· Pályázatfigyelő
· Kritikák
· Köszöntők
· Könyvajánló
·Fiatal Írók Köre
· Fiatal Írók Rovata
· Arany Opus Díj
· Jubilánsok
· Hazai magyar Lap-és Könyvkiadók ajánlata
· Képgaléria
· Emlékhelyeink
· Rólunk írták
· Hírek archívuma
· Linkajánló
· Keresés
· Jelentkezési lap
Naptár
November
Vas Hét Ked Sze Csü Pén Szo
  1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30  
Szavazás
Mit gondolsz a weboldalunkról?

Nagyon jó!
Elég jó...
Nem elég jó...
Nagyon rossz!



Eredmények
Szavazások

Szavazat 16148
Linkajánló
 Irodalomórák: Ardamica Zorán Talamon Alfonz Gályák Imbrium tengerén c. regényéről

Irodalomórák

Labirintus

 

Talamon Alfonz (1966–1996) a kortárs felvidéki magyar irodalom egyik legkánonképesebb prózaírója. A Szlovákiai Magyar Írók Társasága róla nevezte el idén alapított irodalmi díját. A szerző az nyolcvanas években az Iródia csoportosulásból „érkezett” irodalmunkba, a nagyközönség elé a Próbaút (1986) antológiában való megjelenés révén lépett ki.


Talamon művészetének alapvető esztétikai értékei azokban a jelenségekben bújnak meg, amelyek minden kötetére jellemzőek: meghatározó monologikus beszédmód, mágikus, mitikus elemek, üldözöttség, „az önazonosságát elveszített szubjektum szexualitáshoz való viszonya”, szimbólumok, abszurd és groteszk, szatirikus elemek, szent szövegekre és más szövegekre való utalások, a konkrét idő elhomályosítása, nyelvi és képi gazdagság, a szerző jelenléte a szövegben stb. [1]  Talamon erőteljesen kihasználja a hangulati hatásokat, és a szereplők állapotának részletes képi érzékeltetése is „beszippantja” az olvasót a szövegbe, aki úgy érezheti, végig jelen van a helyszíneken és akár egy-egy személy alakjában is. Ez a roppant emocionális és beleérzést kiváltó, kiprovokáló és egyben megkönnyítő írói eszközrendszer lehet az a kulcs, amely szerint a talamoni próza hatása megfejthető. Az olvasóban még jóval a tudatos megértés előtt sokkal erőteljesebben, mondhatni, elemi erővel formálódik meg a primér érzelmi benyomás, amely aztán automatikusan rávetül az értelmezésre.
     Ha mód lenne rá, itt egy „linket” helyeznék el Grendel Lajos, H. Nagy Péter, Németh Zoltán, Thomka Beáta, Benyovszky Krisztián és mások Talamonnal foglalkozó írásaihoz, amelyeknek összessége sem képes kimerítően bemutatni, elemezni, értékelni és kontextusba helyezni a próbautasok „generációjának” legkiválóbb prózaíróját, akinek életműve a kortárs magyar irodalom szélesebb kontextusában is „emlékezetes jelenség”, és „befolyásolhatja a kortárs magyar nyelvű epika befogadásának történeteit.” [2]  Talamon művei többféle olvasás számára is nyitottként tűnnek fel, erről tanúskodik a kritikai visszhang. Németh Zoltán az által, hogy négy csoportba sorolta Talamon szövegeit (hagyománykövető, projektív, anekdotikus-ironikus, történetszerű [3]) rámutatott arra, hogy a talamoni életművet többféle poétika és eljárás mozgatja és teszi minduntalan újraolvashatóvá, több szempontból is „kánonképessé”. Talamon irodalomtörténeti helyét megtalálni nem egyszerű, s ma még talán nem is lehetséges. Krúdy Gyula, Szentkuthy Miklós, Nádas Péter, Krasznahorkai László, Bodor Ádám, Háy János, Márton László, Franz Kafka, William Faulkner, Marcel Proust, Gabriel García Marquez, Samuel Beckett, Bohumil Hrabal nevét emlegetik [4], amikor rokonságot, párhuzamot, kontextust keresnek kritikusai. Az Iródia-csoport tagjaként tartjuk számon, de leginkább ahhoz a prózapoétikai alternatívához sorolható, amelyet Szlovákiában Grendel nevével szokás fémjelezni. Noha Talamon Alfonz életműve lezártnak tekinthető, s már új szövegekkel nem szólhat bele minősítésébe, élénknek mondható szlovákiai és magyarországi kritikai visszhangja mégis arra utalhat, hogy Grendel Lajos mellett ő az a „felvidéki” magyar prózaíró, aki evidensen a perspektívaváltás egyik megvalósítója, s aki az egyetemes magyar irodalom kortárs kontextusában is érdeklődésre tarthat számot. Gályák Imbrium tengerén című kötete 1992-ben jelent meg.


Gályák Imbrium tengerén

     A cím értelmezését illetően számos elmélet alakult ki. H. Nagy Péter négy aspektus szerint is érdemesnek tartja interpretálni (a záró képsor, a karneváli „kettős világkép”, az „eredet eltűnésének metaforája” felől és a fantázia a füst látványában szimbolikus értelmet nyerő anyagtalansága szerint – ez utóbbival tudok leginkább egyetérteni). [5] Lázár Fruzsina az egyik száraz Holdtengert, az Esők-tengerét látja benne. [6] Bónus Tibor a mitológia felől közelít a címhez, egy ókori, Hermész-kultusszal kapcsolatba hozható görög szigetet említ vele kapcsolatban. [7] E regény – vagy inkább kisregény [8] – elsősorban azon talamoni szövegek sorához csatlakozik, amelyek a szimbolikus utazást tematizálják, amelyekben a narrátor tudatának valósága és a szereplői tudat valósága közötti feszültség vagy éppen hasonlóság a két tudati mező olvasói összemosását eredményezheti. A pozíciók kettőssége azért nem lehet meghatározó, mert Talamon a referenciálisnak tartott valóságot is valóságon túlinak, s a képzeteket, módosult emlékeket vagy víziókat is roppant reálisnak rajzolja. Magyarán sosem bízhatunk egyetlen szereplői vagy narrátori tudat referencialitásában sem. A pikádorok ivadékára és – elsősorban – Az éjszaka árkádsoraira gondolok. Utóbbi motívumkészletében is egyezést mutat. Ugyanaz a főszereplő, B. B. indul el a vasútállomásra. Bár B. B. kitalált személy a regényben, az elbeszélő mintha mégsem irányítaná. Fikció és valóság határa itt sem jelenthet fogódzót, hiszen maga a szereplő sincs vele tisztában: „nem tudta volna megmondani, mindezt átélte-e vagy csupán képzelte” – mondja róla az olvasó számára végig ismeretlen narrátor, aki a múlt idejű megszólalás okán akár a regényhez képest jövő időben visszaemlékező B. B. is lehetne. Ezt a hipotézist támaszthatja alá, hogy a narrátor legalább annyira pontos információkkal bír B. B. tudatáról, mint pl. A képzelet szertartásai egyik szubjektuma a másikról. Nem is lehet tehát fontos szétválasztani a fikciót a valóságtól, mivel – derül ki a regény olvasása közben – mindkettő B. B. tudatára, életére, cselekvéseire vonatkozó információkat hordoz, szinte belekényszerítve magát az olvasót is ebbe a tudatba.
     A regény központi motívuma (mint Az éjszaka árkádsoraiban) az idő relativitása. Az emlék, ha felidézik, azonnal jelen idejűvé válik, s amikor lepergett, belehull a múltba, amely viszont behatárolhatatlan, hiszen különböző időkben elmúlt jelen idők alkotják, s a (regényben egyébként tetten érhetetlen) referenciális jelen is pillanatok alatt múlik el. Számos időre utaló képet, az idő múlását, határait jelző kifejezést tartalmaz Talamon szövege: vasúti faliórát, ingaórát, karórát, az óra számlapjának ismételt megnézését, napszakokat; „örökös”, „szakasz”, „villámgyorsan”, „hirtelen”, „felébredés”, „korhű”, „ósdi” stb. fogalmakat – ezek minduntalan rádöbbentik az olvasót, mennyire viszonylagos is az idősíkokban való jelenléte. Az idő fogalma bizonyos értelemben összeforr az áloméval, ami egyben a menekülésre vonatkozó vágy megtestesítője: „...hány hónappal, évvel ezelőtt történhettek volna meg mindezek vele, egyre szürkülőbb hittel remélte, hogy az elképzelt gondolatsor ladikján (a gálya szinonimája, illetve Kháron ladikja, amennyiben az álom–valóság viszonyt élet–halál viszonyként értelmezzük – A. Z. megj.) utazva siklik majd át az álomba, ahol ragyogó fonál veszi majd körül testét, begubózik, akár a lárvák, új köntösbe mint alkimisták elixírje fiatalítja meg, fényes, sima felületébe nem tudnak majd belecsimpaszkodni horgas karmaikkal a mindenütt kóborló percek, mindörökre lesiklanak testéről, s a könyörtelen reggel valamilyen csoda folytán az álomban újrapergetett nap után fog folytatódni, rácáfolva az egyetemes idő eddig megdönthetetlennek hitt kíméletlen törvényeire, életének egy egészen más fordulatot adva nem lesz többé arra kényszerítve, hogy szembenézzen az elmúlással, mert megszabadul a testére, lelkére rakódott, életében eltelt idő elmálaszthatatlan kövületeitől...” B. B. álomból ébred a regény elején (azt álmodja, hogy vasutas és a forgalmi irodában ébred vasutasként), de mint utóbb kiderül, az ébredés szintén álom volt, kénytelen még egyszer felriadni, immáron ágyában (nem vasutasként), hogy saját valóságában találhassa magát. Az álom az álomban duplacsavarjával totálisan elbizonytalanítja a szöveg befogadóját, aki – ne is keresse a referenciális időt és teret – ebből az idő-tér sokkból, a feszültséget keltő bizonytalanságból már nem térhet magához. Ismét megjelenik Az éjszaka árkádsoraiból megismert múlt századi gőzmozdonyos vonat, amely egy másik időbe, B. B. képzelt/álmodott jelenébe érkezik, melyből szintén felébredt. A hármas ébredés jelenete után, amolyan „bakancsos” Hermészként érkezik a – később B. B. által még többször látni vélt – postás, [9] aki átadja hősünknek a hivatalos, pecsétes levelet, amely meghatározója a történet további alakulásának (a mitológia szerint Hermész képes álmot bocsátani az emberekre). A boríték behívó. Elindítja a szereplő bevonulásának – képzeteiben viszont menekülésének – folyamatát. Kafka A peréhez hasonlóan nincs indok, miért bünteti a megfoghatatlan hatalom B. B-t, ezért a szövegen átvonuló rettegés, szorongás. „Az álmodozás éppen hogy küzdelem az ellenséges hatalommal, pontosabban magával a hatalommal. A képzelet variációi a hatalom rendjének szétjátszásával voltaképpen érvénytelenítik annak struktúráját, jelenlétét.” [10]
     Főszereplőnk vándorlása szimbolikus értelmet nyert ágyától [11] indul (amint A pikádorok ivadékának kamasza is), először a város határain belül. Végiggyalogolja azt a katonai parancsnokságig haladva. Kiszakad biztonságos közegéből. Nem képes, fél normális módon bejutni a kapun (ahogyan Az ajtó c. korábbi novellában is), megvárja, amíg az őr elmegy, akkor surran be. A parancsnokság számára labirintus. [12] Még nem sejti, hogy hányattatásai során az egész világ ilyen labirintussá válik majd. B. B-t felvilágosítja egy tiszt, hogy behívója – még ha félreértés vagy jogtalan lenne is – mindenképpen érvényes. „... B. B. rátalál a labirintus ügyeletes Minotauruszára is az épület alagsorában. A városparancsnok, mert róla van szó, hullaként, mumifikálódva hever egy láda fűrészporban, társai mellett.” [13] B. B. ekkor döbbenhet rá először, hogy a hatalom álláspontja állandó, megváltoztathatatlan, hiszen (halott, nem kompetens) birtokosától már független, önmagáért való, s hogy ezért nincs esélye logikus módon viszonyulnia hozzá. A számos részletében líraian hangolt talamoni próza nem csupán ezen a ponton kapcsolódik a rémtörténet műfajához. A rémtörténet többszöri megjelenését szerzőnk esetében Keserű József a romantikus hagyomány továbbélésének tartja. [14] A parancsnokságot elhagyva B. B. ismét végigjárja a várost, mintegy leltárba véve múltját, élete helyszíneit. Tulajdonképpen egy újabb labirintusba lép. Próbál információt szerezni, hol is van a katonai büntetés-végrehajtási intézmény, s hogy jut el oda. Gyakorlatilag sikertelenül, információi legalábbis bizonytalanok. A telep elhelyezkedése a lehető legmesszebbi. A szabadság lehetősége is távolodik tehát. A nő mint B. B. szabadságának, boldogságának, kielégülésének megtestesítője is elveszti ezt a jelentését, amikor B. B. csak úgy képes már rá tekinteni, „mint egy boncoló gyakornok a hideg holttest”-re. Hiába látogat el a bordélyba, csak szabadságának újabb darabját, lehetőségét veszti el. Ahogyan B. B. kocsmáról kocsmára, onnan bordélyházba jár és abnormális mennyiségű alkoholt fogyaszt el bánatában, úgy illenék egyes olvasói konvencióink szerint lassan megismernünk e „regényhős” jellemét. Ehelyett a befogadó azzal kénytelen szembesülni, nemhogy a regényekben általános jellemfejlődéssel nem találkozunk, hanem egyenesen e tradíció felülírására kerül sor. B. B. jelleme nem megismerhető, ha van is, a világ egyes jelenségeihez való ad hoc viszonyában, reakcióiban, sokszor logikátlan viselkedésében merül ki, sőt – nyilván az alkohol és a bevonulástól való félelem indokolja – gyakorlatilag széthullóban van. [15] Talán ezért merül ki a szerző névadása a monogramban. B. B. nem önmaga számára kiüresedő és átlagos, sőt bizonyos értelemben névtelen valaki (képzeteiben megjelenő fantáziája annál összetettebb, intelligensebb személyt mutat), hanem a hatalom számára. Csak egy monogram. Mindegy, hogy milyen magas, milyen nemű, milyenek a gondolatai, ő a hatalom – lásd a parancsnokságon játszódó jelenetet – számára csupán egy elítélt, extrém helyzetben dr. K. H. G. is lehetne. B. B. csakis önmaga számára lehet valaki. Mindegy, milyen logikus vagy épp érthetetlen okból került szembe a hatalommal, „más” lett és ezért magányos is. Ismerősével a kocsmában sem tud kommunikálni, elbeszélnek egymás mellett, a felkínálkozó nővel sem tud mit kezdeni. „A kommunikációképtelenség Talamon világának kezdettől fogva sajátja. Ennek egyik megnyilvánulása a szereplő és a környezete közti interakció teljes hiánya.” [16] A „széthullás” ellenében hat viszont az a folyamatos önértelmezés, amellyel B. B. képzeteiben „felépíti”, „összerakja” önmagát. Az anonimitás egy másik formájára és lehetséges szerepére a regényben H. Nagy Péter hívja fel figyelmünket: „A regény szövetében ugyanis (B. B. monogramját leszámítva) semelyik »szereplőnek« sincsen neve. Ez egyrészt arra utalhat, hogy az elbeszélés retorikája kifejezetten kerüli az individuális, jelölő és jelölt organikus kapcsolatát állító trópusok reflektálatlan alkalmazását, másrészt arra is, hogy az »író/alkotó« helye tetszőlegesen betölthető. Talán nem tűnik elhamarkodott lépésnek, ha e jelenséget a cserélhetőség alakzatával hozzuk összefüggésbe. Ugyanis pl. B. B. álmai éppen azért vesztik el egyediségüket, mert »bárki« által reprodukálható mechanizmusokra utalnak.” [17] Eszerint tehát minden behelyettesítés, minden variáció egyenrangú interpretáció lehet, ebből következően minden egyes olvasó saját környezetének vagy tudatának „alakjait” (is) láthatja a szövegben, kialakítva így privát interpretációját.
     Harmadik labirintusába akkor érkezik „hősünk”, amikor leszáll a vonatról. Hideg, északi, esős, ködös, sötét tájban találja magát, ahol ő teljesen idegen. Nem csupán a tér, az idő is megváltozik, csak egy faküllős, a múlt századi gőzmozdonyos vonathoz képest is öreg, favázas szerelvény viheti el a büntetőtelepre. Az állomásfőnök, akinél tájékozódik, nem érti nyelvét – a tér és a hatalom tehát a nemzetek és országok határain túlra terjed ki. B. B. nehezen talál egy őrtornyot, amelyről kiderül, nem ezt kereste, illetve nem ezt volt kénytelen keresni, mert B. B. igazán nem is akarja megtalálni a telepet. Megkönnyebbülve gyalogol vissza az állomásra, várja a visszainduló vonatot, ám egyszer csak vállon veregeti egy katona, aki egy rozsdás, lánctalpas, ismeretlen felségjellel ellátott járművel érkezett, hogy magával vigye B. B-t. Ő előbb még megnézi az állomásra akkor befutó szerelvényt: „A szürke, sápadt égre kupolaként terülő gomolyagok dagadó vitorlájú kincses gályára emlékeztették a hol elernyedő, hol megfeszülő vásznakkal, fenségesen horgonyzott az állomás fölött, mintha a dózse karneváljára igyekezne a hamuszínű égen keresztül, majd előbukkant a többi is, egész flottára való úszott el B. B. feje fölött, talán egyenesen Imbrium tengerére.” A kocsi sötétjében már csak „remélte, álmot látva elalszik, mielőtt célhoz érkeznének.”
     B. B. a gulliveriádák egyes elemeiből is építkező kisregényben képzetei között utazik, „passzív” Gulliverként keresi az „élhető”, morálisan tiszta, számára megfelelő világot. Both Benedekként értelmezi a hatalom erőit. Odüsszeuszként próbál hazatalálni, miközben egyre távolabb kerül biztonságos otthonától, az idő számára is másképp telik, akár Odüsszeusz ideje a szigeten. Lázár Fruzsina szerint antihőssé, illetve Odüsszeusz paródiájává változik. [18] Lényegi útja csak a tudaton belül jártható be, akár Ulyssesé. Németh Zoltán Proust és Goncsarov regényeit is bevonja értelmezésébe, s rámutat Talamonnak a nouveau roman és előfutárainak poétikájával való rokonságára. Alapvető különbségként a nyelvet jelöli meg: „Talamon regénye metaforizált, barokkos, lírai, sőt érzéki természetű, a nouveau roman hideg tárgyilagossága helyébe a túlfűtött szenzibilitás lép. Talamon nyelve már posztmodern nyelv.” [19]


Jegyzetek


1. Vö. Németh Zoltán: „... a toll alá temetkezve...” Kalligram, 1997. 10. sz. 36–42. o.
2. H. Nagy Péter: A narráció fázisai. In uő: Kánonok interakciója. Budapest, 1999, FÍSZ, 99. o.
3. Németh Zoltán: Talamon Alfonz. Pozsony, 2001, Kalligram, 248–251. o.
4. Németh Zoltán: Talamon Alfonz. Pozsony, 2001, Kalligram, 251. o.
5. H. Nagy Péter: Az álomvadász. Kalligram, 1997. 10. sz. 29–30. o.
6. Lázár Fruzsina: Kéjes rettenetek lobogóival. Kalligram, 1997. 10. sz. 48. o.
7. Bónus Tibor: Talamon Alfonz: Gályák Imbrium tengerén. Alföld, 1993. 8. sz. 95. o.
8. Jász Attila „túl hosszúra sikerült novellának” tartja. A toll alá temetkezve. Az álomkereskedő utazásai avagy Talamon Alfonz látomásos-reflektív belső monológjai. Új Forrás, 1996. 3. sz. http://www.jamk.hu/ujforras/index.htm
9. Ha figyelembe vennénk, hogy Talamon 1984. évi érettségije után egy évig vonatpostás, sorkatonasága idején pedig hadipostás volt, egy egészen új olvasatlehetőség is szóba jöhetne...,  ha volna szerzői alteregó a szövegben, elsősorban a következő kérdések adódhatnának: Vajon ki volna az? Kik volnának azok? És miért? És melyik oldalon...
10. Németh Zoltán: Talamon Alfonz. Pozsony, 2001, Kalligram, 138. o.
11. „Az ágy Talamon regényében az az origó, ahonnét a történet kiindul, ahol a főhős tudata értelmet nyer...” Németh Zoltán: Talamon Alfonz. Pozsony, 2001, Kalligram, 139. o.
12. Vö. Németh Zoltán: Talamon Alfonz. Pozsony, 2001, Kalligram, 140. o.
13. Németh Zoltán: Talamon Alfonz. Pozsony, 2001, Kalligram, 141. o.
14. Keserű József: Hagyomány és nyelviség. Kalligram, 2000. 3. sz. 43. o.
15. Németh Zoltán bizonyos mértékben még annak a bizarr olvasatlehetőségnek is teret enged, hogy B. B. tulajdonságai alapján („puhányság, képzelgés, hisztérikusság, gyengeség, érzékiség”) valójában nő lenne. Vö. Németh Zoltán: Talamon Alfonz. Pozsony, 2001, Kalligram, 149. o.
16. Keserű József: Hagyomány és nyelviség. Kalligram, 2000. 3. sz. 42. o.
17. H. Nagy Péter: Az álomvadász. Kalligram, 1997. 10. sz. 32. o.
18. Lázár Fruzsina: Kéjes rettenetek lobogóival. Kalligram, 1997. 10. sz. 44. o.
19. Németh Zoltán: Talamon Alfonz. Pozsony, 2001, Kalligram, 142. o.

Ardamica Zorán



 
Kapcsolódó linkek
· Több hír: Irodalomórák
· Több hír: szmit


Legolvasottabb hír ebben a rovatban:
Irodalomórák:

Ardamica Zorán Talamon Alfonz Gályák Imbrium tengerén c. regényéről

Hír értékelése
Értékelés: 5
Szavazat: 1


Értékeld ezt a hírt:

Kiváló
Nagyon jó
Jó
Átlagos
Rossz

Parancsok

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat





Web site powered by PHP-Nuke
All logos and trademarks in this site are property of their respective owner. The comments are property of their posters, all the rest © 2005 by me.


Oldalkészítés: 0.15 másodperc