Üdvözöl a(z) SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA!
Hungarian Slovak 
 FŐOLDAL | TAGJAINK | ALAPSZABÁLY | TISZTSÉGVISELŐK | DÍJAINK | ELÉRHETŐSÉGEINK | SZPONZORAINK |
Opus - szlovákiai magyar írók folyóirata
Arany Opus Díj - főoldal
Jócsik Lajos-breviárium
Díjazottak
Szociális Alap
Opusonline
Szolgáltatások
· Híreink
· Rovatok
· Irodalomórák
· Rendezvények
· Pályázatfigyelő
· Kritikák
· Köszöntők
· Könyvajánló
·Fiatal Írók Köre
· Fiatal Írók Rovata
· Arany Opus Díj
· Jubilánsok
· Hazai magyar Lap-és Könyvkiadók ajánlata
· Képgaléria
· Emlékhelyeink
· Rólunk írták
· Hírek archívuma
· Linkajánló
· Keresés
· Jelentkezési lap
·Választmányi határozatok
Naptár
November
Vas Hét Ked Sze Csü Pén Szo
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30  
Szavazás
Mit gondolsz a weboldalunkról?

Nagyon jó!
Elég jó...
Nem elég jó...
Nagyon rossz!



Eredmények
Szavazások

Szavazat 28617
Linkajánló
 Év Irodalmi Alkotása: Tudott hasadás

Az Év Irodalmi Alkotása Pályázat  2008
 – A morcos égen sistergő mennykő csapjon a lekonyult ábrázatodba! Takarodj! Látni se bírlak! – üvöltöttem a tükör felé, borotvával hadonászva. – Ha felidegesítesz, szétnyiszálom az arcodat!
    – Az arcunkat… – gondolta Ő letargiába süllyedt egykedvűséggel. – Hiába gyűlölsz, a részed vagyok!
    – Nem sokáig! – húztam ki magam elszántan.  De nem tágított…


– Ki a fenének nyesegeted magad, te gépesített birka? Nem mindegy neked, mit hisz rólad ez a selejtes tömeg? – erőltetett rám undort könnyedén. – Nincs hányingered a primitív ismétlődésektől? A fennköltnek látszó sületlenségek, a magasztos hazugságok nem mentek még az agyadra? Mi érdekeset, cselekvésre sarkallót találsz ebben a kétlábú csordában? Könyörgöm, bújjunk vissza a puha paplan alá! Nincs kedvem a nyálas napodhoz…
    Menedék után kutatva pillantottam ki az ablakon. A hajnali fényözönben ringó mélyzöld lombok szellőtánca nyomban megmelengette a szívemet. Andalító nyugalom telepedett a testemre.
    – Ehhez mit szólsz, te depressziós bolond? – kérdeztem győzelemittasan.
    – Az üvegen túli összhatás okozói azt sem tudják, hogy létezel, te szerencsétlen! A napocskád, melyért oly gyerekesen rajongsz, tőled százötvenmillió kilométer távolságban éli fúziós világát, és fogalma sincs róla, hogy egy porszemnyi önámító szépnek tart bizonyos hullámhosszakat a sugárözönből, melyeket vadul az űrbe okád. Ózonpajzs és elektromágneses tér nélkül rég halottak lennénk… És a fák… Azok meg aztán tényleg jó magasról tesznek rád… Csupán egy gondjuk van: a terjeszkedés! Ha nem vigyáznál, „lelkiismeret-furdalás” nélkül megfojtanák a gügye civilizációdat… – gondolta Ő, és lesajnáló grimaszt erőltetett az arcomra.
    Fájdalmas sóhajom tenyérnyi homályt vont a tükörre. Nem nyúltam törülköző után, a lassan oszló pára rövid békét biztosított. Eltűntette a képemről visszaverődő gúnyt, melyet Ő küldött felém.
    – Menthetetlen vagy… Hát nem a szépséget festjük évek óta? A természet varázslatos csodáit… – suttogtam alig hallhatóan.    
    – Hát igen! Csöpögős közhelyek gyártásában utolérhetetlen vagy! De engem ne keverj a nyáltól felhígult festékeidbe! Belegondoltál valaha is, hogy a te pompázatos világodban miféle élőlények élnek? A pókot, a kullancsot, a szúnyogot miért nem pingálja vászonra mámortól reszkető kezed? Na? Vajon miért? A válasz végtelenül primitív és egyszerű: Mert csak úgy tudsz létezni, ha a valódi realitásokat nem engeded magadhoz… Megragadod a neked megfelelő látószögeket, hogy nyugalomban vegetálhasd végig halandó, ebből kifolyólag szorongásokkal teli életed! Szánalmas vagy! Sokkal többet érne, ha én festenék helyetted… Még meg is gazdagodhatnánk a sok félcédulás újgazdagon…
    – Szánalmas vagyok?! – vörösödtem fülig. – Ostoba szőrszálhasogató! A kákán is csomót keresel, hogy kedvedre búsulhass! Hogy magasröptűen szenvedhess, mint a nagyok! – A kilátástalannak tűnő harc kimerített, de küzdenem kellett, mert aznap még számtalan elrendezendő ügy várt rám…  – Nézz az égre! Hát nem csodásak a felhők!?
    – Gázok fel-alá bucskázása…
    – Gondolj az emberi testre! Egy görög szoborra!
    – Melyik testre gondolsz? A hájtól dagadóra, a bűzös, gusztustalan váladékokat kibocsátóra, a ragyától vertre, az anyajegyekkel pöttyözöttre, vagy netán a férgek által rágottra?
    A francba! Megvágtam magam… Mindjárt bedilizek!
    – Ugye, ültünk már együtt homokozóban, csilingelő kacagású, ártatlan gyerkőcök közt? Értük sem érdemes cselekedni?
    Láttam a tükörben, hogy egy röpke másodpercig elmereng. De már tudtam, végül mire jut…
    – A történelem valamennyi tömeggyilkosa angyalarcú gyermekként kezdte! Éppen eleget gügyörésztünk olyan embercsírákkal, akik mára felnőttek… A gonosz már akkor ott bujkált némelyikük ártatlan pofikája mögött. A negatív pólusú mátrix, születésüktől fogva bennük munkált, és csak a lehetőségre várt… Kezdetben csupán a másik játékait irigyelték meg, széttaposták a kreatívabb homokvárát, később megsarcolták az osztálytársaikat, kábítószert erőltettek rájuk, aztán maffiózókká, üzemi diktátorokká váltak. Aléljak el a gátlástalan emberektől, mert a gyermekkorukat élik? Te vajon nem látod a kistigrisben a vérengző fenevadat? A játékfegyverekben a tömeggyilkosok szerszámait?
    Idegesen kerestem a szavakat.
    – De ott vannak a jó lelkűek… Az ellenpólus! Belőlük lesznek az orvosok, a művészek, a tudósok. Ők viszik előre a világot!
    – Ez baromság! Nem visznek előre semmit! Csupán a hatalmaskodóknak adnak eszközöket, eszméket, elméleteket, tudást, egészséget az uralkodáshoz!
    Oly ocsmányul nézett rám, hogy szinte beleremegtem. Lesajnáló, pocskondiázó tekintete belevájt az agyamba. Dobogó szívvel nyögtem:
    – Ó, Istenem…
    Ezt persze megint csak kár volt mondanom…
    – Isten… Haha! Mankó lelki bénáknak. Gyávák önmagukra erőltetett rabszolgasága mindenféle előnyök reményében. A többiek lenézése. Elhatárolódás. Mert mi jobbak vagyunk nálatok és ezért meg is kapjuk a megérdemelt jutalmunkat! Te is tudod, az istenhívő, csupán azért, mert az, nem él tisztábban.
    Könyörögve búsultam a tükörbe.
    – Tönkre akarsz tenni? Hiszen csaknem mindent megkaptál általam! Amíg Én udvariasan társalogtam, te nőket csábítgattál, mikor szerelmes voltam, te vadul erotikáztál, ha megszomjaztam, te lerészegedtél, egyszóval a hírnév valamennyi előnyét pofátlanul kihasználtad. Mennyit szégyenkeztem miattad! És még te unod a világot?
    Őt nem lehetett zavarba hozni. Kajánul somolygott.
    – Te nyámnyila tökfej! Ne mondd, hogy nem élvezted az általam nagy nehezen kiharcolt helyzeteket! Azokat a gyenge kis, konszolidált kihágásokat… A legtitkosabb vágyainkat is kielégíthettük volna, ha te nem lennél ilyen fenemód lelkiző alkat! Nem veszed észre, hogy börtönben tartasz? Az ostoba erkölcsi törvényeid megfojtanak! Még akkor is unalmas lenne ez a Föld, ha bármit megtehetnék! Bizonyos életkor után úgyis csak ismétlődésekben lehet részünk! Újra és újra jóllakunk, iszunk, élvezünk, szeretünk és gyűlölünk. De legalább ezeket tennénk művészien, gátlásoktól mentesen!
    Telement az orrom borotvahabbal. Megpróbáltam kifújni, hogy megfelelő mennyiségű levegőhöz juttassam megfáradt neuronjaimat. Most aztán valóban össze kell kapnom magam, ha menni akarok.
    – Te nem veszel figyelembe engem… – kezdtem óvatosan. – Lenézed, balgaságnak tartod az eszmerendszeremet, az életfelfogásomat. Elfeleded, hogy nem csak élvezetekért él az ember… – Halkan motyogtam, nehogy felidegesítsem. Így talán nem vág azonnal a szavamba. – Emlékszel a gyermekkori olvasmányainkra? Jaj, miként is emlékezhetnél, hiszen te akkor még nem is léteztél!
– Dehogynem!
    – Jó, talán voltál már, de szerencsére hallgattál…
    – Nem hallgattam…
    – Ne vágj közbe állandóan, kérlek! Szóval, azok a tiszta világok, érzések, hősi célok most is bennem élnek! Lelkemben őrzöm őket. És minden bizonnyal ugyanígy őrzik szívükben milliók a Földön! Ha nem őriznék, már rég pusztaság lenne ez a sárgolyó!
    – Látod, látod nyálgombóc! – kacsintott rám kárörvendően. – Te is sárgolyónak nevezted a Földet… Mely „művekre” gondolsz? Nyitott vagyok a józan érvekre.
    Felemelő olvasmányélmények után kutakodtam emlékeimben. Azokat próbáltam előhívni, melyek az emberi létezés értelmét magasztalják.
    – Emlékszel a Rejtelmes szigetre? Nem volt szívmelengető olvasni? Nem demonstrálta hűen az emberi értelem erejét, az összefogás boldogító hatásait? A tisztesség értelmét?
    – Aha… Arra a koszos kis szigetre gondolsz, amit az író végül a tengerbe süllyesztett, mert még ő se hitt a vázolt mézkupac realitásában… Csak azt ne mondd, hogy odavágysz… A rovarok, a poros kövek, a fenekedet csiklandozó gyomok vendégszeretetét szeretnéd élvezni? Ki tenné eléd a reggeli újságodat, a kávédat, te makimajom? A bamba, mindenre rabszolgamód rácsodálkozó néger gyerek? Ne gyere nekem idétlen utópiákkal!
    – Az elv a lényeg! Mindezt az Ember gondolta ki és vetette papírra! Tehát létezik a fejekben! De jó, akkor ott van a Pál utcai fiúk…
    Ilyen jóízűt röhögni már rég láttam Őt. Nem hittem volna, hogy a letargiája engedélyez neki ily nagy vidámságot.
    – Hát ez mindennek a teteje! Azt a kölyköt hozod fel aduként, akit vadállat, visszamaradott fickók szisztematikusan kivégeztek a semmiért, majd sírtak felette, akár a könnyező szűzanya? Hát ez nagyon felemelő élmény volt! Az ember eltiporja a gyengébbet! Ezért aztán érdemes élni!
    Végképp elvesztettem a türelmemet.
    – A gyerek tetteit nézd!
    – A hatalmasok elismeréséért ácsingózó, felelőtlen hülyegyerekét?
    – Mikor csúsztál bele ebbe a mélységes fertőbe?! – nyekeregtem kétségbeesetten. – Az ember gyógyít, adakozik, meghódítja a világűrt, kilesi a természet titkait! Ezek az igazi létezés mozgatórugói, esszenciái! Én ezeket a célokat támogatom, ezekért teszem a dolgom, ha akarod, ha nem!
    Még mielőtt a gondolatrügyei kipattantak volna, tisztában voltam a válaszaival.
    – Hálapénz, tolvaj alapítványok, hidegháború…
    – Szinte minden filozófiai művet olvastunk. Figyelhettél volna a tartalmukra… – mondtam vádlón.
    A képembe bámuló arc szája széle csalódottan lekonyult.
    – Gyenge kis emberke vagy, pajtikám! – kezdte idegesítő gondolatözönét. – Tisztaság utáni gyerekes vágyad teljességgel elbódít. Szerintem inkább hanyagoljuk az önző filozófusokat! Begyulladt, letargiával küszködő, elfojtott ösztönöktől ijedező alak valamennyi… Elbaltázott élet-bizonyítványukon keseregve saját, büntetlenséget biztosító vallást eszelnek ki maguknak, hogy megnyugtassák gyatra lelkiismeretüket, és a fennkölt eszmék hirdetése mellett azért az élet örömeit is élvezhessék! Nem vetted észre, hogy pontosan olyanok, mint én? Csakhogy téged vezetnek a tülök orrodnál fogva! Haha!
    – Ki szeret téged? – kérdeztem összehúzott szemmel.
    – Mindenki engem szeret, te balga! – kuncogott oly vehemensen, hogy belevörösödött. – És ez végtelenül unalmas… A túlzott, émelyítően  határt szabó erkölcsösség taszítja a jó népet. Ki nem állhatják. Viszolyognak tőle, mint a halálos betegtől, vagy a gyászolótól. Tudod, mit imádnak? A korlátokat nem ismerő humort, a lazaságot, a vad udvarlásokat, az önfeledt kacagást, a férfias fellépést. Mert ki akarnak kapcsolódni, szépeket szeretnének hallani magukról, elfeledni a világ nyűgeit. Ugye nem gondolod komolyan, hogy ezt te nyújtod nekik? Lelkizni, filozofálgatni, magasztos szavakat gyártani csupán levélben lehet. Társaságban semmiképpen.  Még a feleségünk is engem szeret, belém lett szerelmes!
    – Ez nevetséges… Mit szeretne egy ilyen kiábrándult, mindent rühellő fickóban?
    – A kiábrándult, mindent rühellő fickók a legszórakoztatóbbak. Azok, kiknek már semmi sem szent!
    Gondolataimba merülve húzogattam fel-alá a borotvát. Legszívesebben elvágtam volna Őnagyképűsége torkát. Azonban ez rám nézve is komoly vérömlennyel járt volna. Nincs mese, harcolnom kell tovább!
    – Ha ma hagysz elmenni, és csendben maradsz, kapsz néhány engedményt…
    Egy röpke pillanatra felcsillant a szeme. Enyhe érdeklődést véltem felfedezni benne.
    – Nocsak! – mondta negédesen. – Ez megfontolandó ajánlat… És… mire gondolsz? A lelkiismeretedet ismerve, nem fűzök sok reményt a fantáziádhoz…
    Megalázottan, önbecsülésemet vesztve meredtem magamra. Vajon mi elégítené ki ezt az újdonság után vágyó, korcs jellemszeletet? Miért lenne hajlandó életkedvet pumpálni egykedvű magánvalójába?
– Halljam a feltételeidet! – nyögtem mindenre elszántan.
– Jól van. Mától rommá rugdoshatok minden fickót, aki az idióta erkölcseid miatt gyávának tart! És szex közben azt teszem, ami nekem a legjobb! Elegem van már abból, hogy mindig a nőben keltett benyomás a legfontosabb! A tapintatosságod a könyökömön jön ki! Akinek kellek, az vállalja a „megpróbáltatásokat”… – Gyerekesen felkacagott. – És a pénzt is másra költjük ezen túl! Nem olvassuk többé nyomoronc, beteg agyú emberkék könyveit, akik ifjú korunktól képtelenek újat mondani nekünk! Nem dobunk ki lóvét festékes papírtéglákra, melyek lassan már kitúrnak bennünket a házunkból! Ehelyett nagy borravalókat adunk, élvezzük a pincérek hajlongását, hölgyikék szívével játszunk, őrült, sose tapasztalt helyzeteket teremtünk, orgiázunk, verekszünk, hatalmaskodunk, irányítunk, és nem tűrünk ellentmondást semmiben. És festeni szeretnék! Torz alakokat, véres testeket, kopár erdőket, mindegy mit! A lényeg az, hogy döbbenetet keltsek, elgondolkodtassak, megrettentsek! Szembesíteni akarom ezeket a hazug önámítókat önmagukkal! És vigyorogva, kielégülten szemlélem majd ijedelmüket, páni félelmüket, szégyenkezésüket. És a képeimet elkapkodó sznobok pénzén magukévá teszem a feleségüket! Na, így hirtelen ennyi jutott eszembe…
    Talán egy percbe is beletelt, mire úrrá lettem elképedésemen. Ezt az állatot hordozom magamban?
    – Ez katasztrófa… Szégyellek…
    – Az embert szégyelled, te életképtelen bunkó… A legáttekinthetőbb, leggyatrább lényt a világon. A szörnyet, akit bezártak egy véges lehetőségű börtönbe, hogy ott tobzódjék unalmában. Az ösztönteremtményt, aki a legocsmányabb perverzitásokat képes kieszelni csupán azért, hogy a lehető legtöbb élménnyel dőlhessen bele a sírgödörbe, mely aztán mindent elvesz tőle! Ez egy verseny, ha még nem vetted volna észre! Az élvezeti lehetőségek kiaknázásának bolygó méretű valóságshowja!
    – Pszichiáterre lenne szükséged… – mondtam a fejemet csóválva. – Nem, nem engedek a zsarolásnak! Nem adom meg magam! Egyszerűen kiöllek magamból… Vagy inkább móresre tanítalak! Te azért unatkozol, mert túl jó dolgod van! Nem becsülöd az apró örömöket. Mától csökkentett fejadagokat kapsz mindenből! Kevesebbet zabálsz, absztinens leszel, nem erotikázol, és nem jársz társaságba! Rá fogsz döbbenni, mekkora paraszt vagy!
    Úgy hahotázott, mint aki a világ legjobb poénját hallotta.
    – Jaj! Kivel kell nekem együtt élnem! Bruhaha! – köpködte pöttyösre a tükröt. – Neked elment az eszed! Értsd meg végre, te varangy, én te vagyok! A te jellemed vitázik veled a tükörből! Te tömöd dugig a bendődet, te piálsz, te nőzöl. Te vagy gyáva eldönteni, hogy hova állj! Te unatkozol! – Rövid hatásszünetet tartott. – És te vagy a földkerekség leggyengébb akaratú emberkéje… Következésképpen ne fenyegetőz, mert úgyse tudod bántani önmagadat! Csupán az energiádat pocsékolod azzal, hogy elnyomod a vágyaidat…
    Alaposan lelombozódtam. Untam az egész világegyetemet.
    – Talán… inkább mégis kiöllek magamból… Eltávolítalak! Olyan, mint te, nem lehetek… – mondtam mély elhatározással.
    Befejeztem a borotválkozást. Kimostam a pengét, megtöröltem, fertőtlenítettem az arcomat, majd beslattyogtam a hálószobába, és hanyatt dőltem az ágyon. A relaxáció biztosan segít. Megtisztítom a tudatom, szépségre hangolom magam. Képzeletemmel pontnyira zsugorítom ezt az ocsmány alakot, aztán felrobbantom! Hiába kuncog bennem most is…

    Jó óra múltán megcsörrent a telefon az ágyam mellett. Kábultan nyúltam utána.
– Mi a dörgés? – kérdeztem Zolitól, a munkatársamtól.
– Hol a pokolban vagy?!  – kiabálta dühösen.
    Egy pillanatig hallgattam, magamba szívtam a szoba bágyasztó békéjét. Majd fásult képpel lenyomtam a piros gombot.





 
Kapcsolódó linkek
· Több hír: Az Év Irodalmi Alkotása Pályázat 2008
· Több hír: szmit


Legolvasottabb hír ebben a rovatban:
Az Év Irodalmi Alkotása Pályázat 2008:

Ének az esőben

Hír értékelése
Értékelés: 2.83
Szavazat: 6


Értékeld ezt a hírt:

Kiváló
Nagyon jó
Jó
Átlagos
Rossz

Parancsok

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat

Kapcsolódó rovatok

Az Év Irodalmi Alkotása Pályázat  2008

Ehhez a hírhez nem lehet hozzászólni.




Web site powered by PHP-Nuke
All logos and trademarks in this site are property of their respective owner. The comments are property of their posters, all the rest © 2005 by me.


Oldalkészítés: 0.10 másodperc