Üdvözöl a(z) SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA!
Hungarian Slovak 
 FŐOLDAL | TAGJAINK | ALAPSZABÁLY | TISZTSÉGVISELŐK | DÍJAINK | ELÉRHETŐSÉGEINK | SZPONZORAINK |
Opus - szlovákiai magyar írók folyóirata
Arany Opus Díj - főoldal
Jócsik Lajos-breviárium
Díjazottak
Szociális Alap
Szolgáltatások
· Híreink
· Rovatok
· Irodalomórák
· Rendezvények
· Pályázatfigyelő
· Kritikák
· Köszöntők
· Könyvajánló
·Fiatal Írók Köre
· Fiatal Írók Rovata
· Arany Opus Díj
· Jubilánsok
· Hazai magyar Lap-és Könyvkiadók ajánlata
· Képgaléria
· Emlékhelyeink
· Rólunk írták
· Hírek archívuma
· Linkajánló
· Keresés
· Jelentkezési lap
Naptár
November
Vas Hét Ked Sze Csü Pén Szo
  1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30  
Szavazás
Mit gondolsz a weboldalunkról?

Nagyon jó!
Elég jó...
Nem elég jó...
Nagyon rossz!



Eredmények
Szavazások

Szavazat 16164
Linkajánló
 Köszöntők: Győry Attila laudációja (2010. 5.14.)

Köszöntők
Mikor ezeket a gondolatokat írtam, s mersze most, hogy ezeket a sorokat olvasom, valahogy furcsának tűnik - itt állok - történetesen régi – na most barátomot nem mondhatok, mert noha „Fonsi” közel állt hozzám - de legyünk pontosak – stílszerű lenne kérkedni Fonsi barátságával – de  Talamon Alfonz nem volt a barátom, inkább haverok voltunk… Haverok?


Máskülönben kinek a számlájára írhatnám azt a sok-sok felejthetetlen átmulatott estét? Egy ilyen lényegretörő éjszaka folyamán mondtam neki: - Fonsi, neked nagyon jó neved van. Talamon…minden író álma egy ilyen név, biztos siker… És Fonsi - tekintettel az elfogyasztott Blady Mary-re, engedett az agresszív nyomulásomnak, hogy igenis, azonnal írja alá nekem az egyik könyvét, mert a dedikált könyve egyszer majd sokat fog érni … és Fonsi beleírta a Gályás könyvembe: „ Sünének, aki a legrosszabb babgulyást főzi a világon…”
Most meg itt állok - életemben először a szobrod előtt – s biztosra veszem, hogy itt állsz, átruccantál ide a túlvilágról, s kitámasztottad valahova az út szélére a suttyó versenybiciklidet, csóválod a fejed, motyogsz valamit az orrod alatt bosszúsan, valami olyasmit, hogy „…micsoda marhaság ez már megint!”
De Fonsi - arról meg én biztosíthatlak, jó ha tudod, ez nem egy marhaság megint – ez ugyanis egy príma kis ünnepség, fogadással, díjátadással, potya piákkal és igen, igen - laudációval együtt, olyan pillanat ez apukám, amiről valljuk be – mindannyian ábrándozunk titokban – de az élet már csak ilyen – és ez itt a pont helye.

És ez a pofa, akinek szól, akiről szól ez a mai nap, s most spontán összeköthetjük Veled, Talamon Alfonssal, az nem más, mint Hunčík Péter. Ugye nem kell bemutatni egymásnak benneteket?
Hölgyeim és Uraim, a Szlovákiai Magyar Írók Társasága által megbízott irodalmi zsüri úgy döntött, hogy 2010–ben a rangos Talamon Alfons díjat Hunčík Péternek ítéli oda – Határeset című könyvének publikálásáért.

Hunčík Péterről mindent tudunk – s nem szeretnék itt bonyolult szociológiai tanulmányt kerekíteni személyéről - mert minek? Nagyon is ismerjük pályafutását – s ez az ív – bárhogy is vesszük, megérne külön egy méltatást, s annak ellenére sem teszem, mivel mikor felkértek, hogy írjak egy spéci kis laudációt, utánanéztem - csaknem mindegyik szerző a méltatásokban az érintett alkotók nagyívű pályafutásáról értekeztek…
De most hadd  maradjunk a Határeset című könyvnél, ragaszkodjunk ahhoz, hogy Hunčík Péter egy príma író, aki első kötetével félelmetesen indított.

Bevallom – ez a díj már nem is lepett meg! Igazán megszolgálta a díjat ez a könyv. A Határeset című könyv szabályosan letarolta helyből vett startjával a könyvesboltok polcait – ilyen „antréról” szeretnek általában írni a kritikusok, ilyen irodalmi villanásokról álmodoznak az írók, s valljuk be - ezt kedveljük mi, az olvasók is leginkább…
Valami újat, valódit, szellemeset, ízeset keresünk folyamatosan a napi betevő könyv-olvasmányainkhoz, lázasan kutatunk a polcokon, elolvassuk a bennfentes kritikusok rovatait, de leginkább azt szeretjük, ha egy könyv szabályosan berobban az életünkbe – pont úgy, ahogy ezt a Határeset című kötet is tette velünk…
Kellet ez már nekünk – olvasóknak -  egy ilyen jófajta, jóvágású karakán  könyv, végre a lelki és szellemi ízlelőbimbóinknak is disznóölése lett – elnézést a hasonlatért a vegetariánusuktól…

Elsősorban, ha egy könyvről beszélek – muszály megemlítenem a könyv bőrét, a könyv borítóját, amelyen keresztül lélegzik – s abban is megnyugodva hátradőlhetünk, hogy a kötet tervezője zseniálisan eltalálta a könyv borítóját.
Mert mit látunk?
Egy piktor nyomul az ecsetjével, nekünk, az olvasóknak háttal ül, teljessen belemerült az ürge az alkotásba, s a háttérben  pedig ott van a téma, amely – igaz – kissé halovány még, mint az előhívő oldatban a lassan kikörvonalazódó  friss kép: fekete-fehérben van egyenlőre…
Ugye látjuk a TÉMÁT, a színek majd szépen előhívódnak, de különben is, riasztó szocreált álmodik az öreg – hogy lesz ebből kompozíció?

Irigylem a kompozíció tárgyát – a városkát, amely történetesen nem egy fiktív, módszeresen felépített falakból, házakból összeállított írói város-klisé, hanem nagyon is élő, spontán HATÁR-menti, HATÁR-eseti városka, s ez bosszant, igenis irigykedek ennek a városkának a lakóira, mert a történet elbolondított, ELVARÁZSOLT, s abban is biztos vagyok, hogy több olvasóban is velem együtt felvetődött, hogy ez a könyv, ezek a HATÁR-menti történetek rólam, rólunk is szólnak, éppenséggel játszódhatnának bárhol a világban – és ez HATÁR-talanná teszik a HATÁReset című könyvet…

Én egy olvasó vagyok. Így aztán a Határeset című könyvet a lehető legtöbb helyen és helyzetben olvastam – folyamatosan, olykor-olykor megszakítva, néha elveszítve a fonalat, de ment a szöveg, ettem, daráltam a betűket. A könyv olvasása közben számtalan olvasói élményben részesültem, s mégis, talán a legintenzívebb olvasási élményeimhez a családommal töltött szabadidőmre, a görög tengerparton történt olvasásomhoz kötődik.

Csak hevertem a meleg tengerparti homokban, elmélázva nézelődtem, olykor-olykor belemélyültem az olvasásba, néztem a félhülye sirályokat, ahogy szórakoznak a széllel, s pihenésképpen pedig a tenger hömpölygő hullámait figyeltem. S lám, belefeledkeztem azonnal a hullámok szemlélődésébe, s csak néztem a tajtékzó hullámokat, ahogy kicsaptak a partra, majd visszagördültek a mélybe, hogy egy újabb lökettel újabb tajtékzó víztömeget tolva maguk előtt - újra kihömpölyögjenek. A hullámok pedig csak jöttek, megállíthatatlanul – én pedig megigézve bámultam, magamról teljessen megfeledkezve, teljes szuggesszióban. Hihetetlen fenség, erő és szépség egy pillanat leforgása alatt, ami mögött egy fékezhetetlen, mágikus lény biztosította a hátországát…

…Jöttek a hullámok, pödörödtek a mélyből – és velük együtt megvadult, szilaj táltosokként jöttek a Határeset történetei is, amelyek úgy követték egymást, olyan erővel hömpölyögtek a könyvben, mint a tenger hullámai a part felé.

„…Harmincnyolc októberében a biciklis hadtest parancsnoka a főtéren jelentést tett az ezredesnek, hogy a gyorshadtest katonái siikeresen elfoglalták a hidat…”

És jött a hullám – s jött az újabb történet…

„…Szóval, mikor véget ért a háború, a szlovákok azzal büntették meg a magyarokat a harmincnyolcas nagy örömujjongásuk miatt, hogy bezárták az iskoláikat…”

Zutty, a hullám…

„…Zutyka patikus úrral hetekig nem lehetett normálisan beszélni…”
 
Bármikor tekintettem fel a lapokból, a hullámok csak jöttek, s bárhol nyitottam ki a könyvet – a történet sem maradt el…Mint megannyi lap a könyvben, úgy érkeztek a történetek is …a hullámok hátán, s ahány önálló hullám, annyi hullámszínű történet….
Hullámszínű?
Azaz  ZÖLD – s lehetne ez egy tudatalatti titkos szellemi kivetítődés, vagy éppenséggel mindez összeköthető lehetne magával a szerzővel is, aki valahol ott, messze, Kanadában összefüggéstelenül szemlélte és átérezte az erdők síri csendjét, s csak a fák susugása adott némi zenei és szín zöld-tónust  a csendes relaxációnak, s közben engedte, hogy megtörténjen vele az áramlat – a flow – s hagyta, hogy keresztülgyalogoljon rajta a megérlelt szöveg, amit már csak történet-láncá kellett formálnia.
Na kérem - micsoda könnyed mámor…így könnyű volt neki - csak ki kellett  fognia a szelet a vitorlákból és kész…

Végezetül egy feladvány: Hrabal – Hašek – Hunčík.
Abban ugye egyetértünk, hogy mind a három író a jelek szereint – ahogy nálunk a kocsmában mondják - félelmetesen nagy dumások. Kibeszélnék – akarom mondani kiírnák még a szűzlányból is a gyereket...
De mégis...Vajon melyik író közülük a kakukkmadár?
Hát persze – Hunčík Péter.

Míg Hrabal és Hašek írásainak titkos ital-dekódolását a sörrel hozhatnám párhuzamba, nekem Hunčík szövegeinek dekódolt megfejtésitala - a bor. Vagyis, jobban mondva a fröccs… Egy jóvágású, pocakos, jókedvű házmester…vagy éppen egy viceházmester – aki csak mesél, mesél és mesél – mint Hašek úr vagy Hrabal úr hősei teszik egy-egy pompásan kimért söröskorsóval a kezükben – nagyokat mondva, nagyokat kortyolva…
Nos, kedves ünneplő olvasók - ünneplő közönség: Ne feledkezzenek megízlelni a Határeset szövegét…Vajon milyen lehet az íze? Sörös vagy igazat adnak nekem a végén? Jófajta boros-fröccsös? De ezt már Önökre, az olvasókra bízom…

Hölgyeim és Uraim – erre a könyvre azért most inni kell, s igyunk az alkotó egészségére, Isten éltessen Hunčík Péter – gratulálok a rangos díjhoz!
 







 
Kapcsolódó linkek
· Több hír: Köszöntők
· Több hír: szmit


Legolvasottabb hír ebben a rovatban:
Köszöntők:

A 75 éves Mács József köszöntése (2006)

Hír értékelése
Értékelés: 0
Szavazat: 0

Értékeld ezt a hírt:

Kiváló
Nagyon jó
Jó
Átlagos
Rossz

Parancsok

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat

Kapcsolódó rovatok

KöszöntőkRendezvények

Ehhez a hírhez nem lehet hozzászólni.




Web site powered by PHP-Nuke
All logos and trademarks in this site are property of their respective owner. The comments are property of their posters, all the rest © 2005 by me.


Oldalkészítés: 0.11 másodperc