Az én anyukám
Kívülről egy átlagos nő,
Számomra jóval több ő.
Barna haja, barna szeme,
Szeret engem, látom benne.
Piros arcán mosoly ragyog,
Vele én is boldog vagyok.
Mellettem áll a bajban,
Hiszen : Anya csak egy van.
Beteg vagyok, ágyamnál ül,
Jókedvem van, táncra perdül.
A leckét mindig együtt írjuk,
Bánatunkban ketten sírunk.
Ha már ő nem lesz nekem,
Gyermekemet így nevelem.
Nem csinálok semmit másképp,
Hiszen miért is tenném?
Vankó Diana:
Mindig szerelem
Ne csak Bálint – napon
jusson eszünkbe
szerelmünk.
Legjobb, ha minden nap
időt szentelünk
arra, ki szívünkben
a legfőbb helyet kapja.
Néha elég egy pillantás,
máskor egy mosoly.
A lényeg, hogy szívből jön
és szívhez szóljon.
Nem kell nagy ajándék,
sem drága ékszer.
Ennél jóval fontosabb,
ha én is érzem:
Én vagyok a fontos
mindig és nem csak most.
Vankó Diana küldött munkái egy nagyon fiatal pályakezdőtől származhatnak. Az ilyen típusú verseket általában a gyermeklapok külön erre a célra fenntartott rovatai közlik tucatjával. Ezektől a szövegektől senki sem vár el különösebb költői értéket, a hangsúly a naivitásra és az őszinteségre helyeződik. A küldött két vers is ebbe a kategóriába tartozik. Nem versek ezek, hanem a gyermek természetes igénye fogalmazódik meg bennük a szépre, a meghittségre, az otthonra, a biztonságra. Csak gratulálni lehet annak a kislánynak, kisfiúnak, aki szabad idejében verseket olvas, és maga is megpróbálkozik versírással. Ez a két vers azonban még nem része az ún. szépirodalomnak, ahhoz sokkal mélyebb, érettebb gondolatok és érzelmek szükségesek.
Németh Zoltán
