SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA - Ország Veronika versei (mentor: Németh Zoltán)

Kisze-Kusza

Szeretnék írni valamit.
Nem is szépet, de nem is ostobát.
Magamból csepegtetni párat.
Sorok közé rejtem szívem vágyát.

Nem vagyok én okos kislány,
De nem is egy ártatlan bárány:
Egy gonosz kis lény,
Ki sötét, mint a kémény.

Itt a vége, mára ennyi lenne.
Holnap gyere ki a rétre,
S kapsz egy cseresznyét melléje,
Nehogy későn gyere,
Mert megeszi a kecske!

Búcsúzom

Utoljára írok hozzád levelet,
Utoljára írom le nevedet.
Nem vádollak amiért elhagytál,
Jobb lesz neked másnál.

Utadból örökre elállok,
Közétek én nem állok.
Most fogtam csak fel igazán,
Milyen nagyot is tévedtünk.
Fiatal és bátor volt a mi szerelmünk.

Találok majd mást helyetted,
Kit úgy szeretek mint téged.
Lehet, egyszer majd megbánom,
Hogy elhagytam azt akit szerettem.

Szívem sokáig nem felejt,
Most még is azt írom: Isten veled!

Nagymamámnak

Most mikor már itt hagytál minket,
Búcsúra se nyitva szád, s a föld alá temetted szíved,
Sírva mondom ki nevedet!
Mondd miért mért tetted ezt?
Egy hideg kőhalom maradt belőled,
Ennyi származik tőled.
Virágokat viszek sírodra,
Vigasztaló szavakat megbocsátást kérek.
De te, csak fekszel koporsódban némán,
Üveges szemeddel nézel csakis, csakis én rám,
Arcodat fekete fátyol takarja,
Holtodban sem hagylak nyugton,
Szívem feltámadásodat akarja.
Lehetetlent kérek,
Tudom!
Zokogva borulok fekete testedre,
Eldobom a virágot,
Mért hozok ilyet egy élettelenre?
Törnék zúznék tehetetlenségemben,
Akármit megteszek,
Csak hozzalak vissza épen.
Ölelve szorítalak magamhoz,
Elmondok egy imát,
S ott nyugszok veled éjszakákon át.
Mindkettőnket megtalálnak vérbefagyva,
Kiutat kerestem....... s felfedeztem,
Én itt voltam lenn, s te fenn voltál a magasban.
Mostmár együtt kergetünk pillangókat,
S vidáman kérdezem: Na és hogy vagy?

Ország Veronika versei a naiv-kislányos hangot variálják. Viszont nagyon kicsi a határ eközött a felvállalt naiv-kislányos hang, és a vers megbicsaklásai között. Ide tartoznak például Ország Veronika rímei, gondoljunk csak rögtön első versének első versszakára: a tárgyragos ragrímek formai igénytelenségről tanúskodnak. De ide sorolhatjuk a verssorok szótagszámát is, amelyek teljesen következetlenül követik egymást.
A küldött három versből kiderül, hogy Ország Veronika még nem költő, hiszen főként azok a nagy, gyakran tragikus élmények ihletik versírásra (szerelem, halál), amely a legtöbb tizenévest. Költővé csak akkor válhat, ha mind témaválasztásban, mind formai tekintetben sokkal tudatosabban közelít a vers anyagához, a nyelvhez. Ez azonban saját választásának kérdése: jelesül hogy hajlandó áldozatot is vállalni ennek érdekében. Kíváncsi vagyok a folytatásra.

(Németh Zoltán)