Üdvözöl a(z) SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA!
Hungarian Slovak 
 FŐOLDAL | TAGJAINK | ALAPSZABÁLY | TISZTSÉGVISELŐK | DÍJAINK | ELÉRHETŐSÉGEINK | SZPONZORAINK |
Opus - szlovákiai magyar írók folyóirata
Arany Opus Díj - főoldal
Jócsik Lajos-breviárium
Díjazottak
Szociális Alap
Opusonline
Szolgáltatások
· Híreink
· Rovatok
· Irodalomórák
· Rendezvények
· Pályázatfigyelő
· Kritikák
· Köszöntők
· Könyvajánló
·Fiatal Írók Köre
· Fiatal Írók Rovata
· Arany Opus Díj
· Jubilánsok
· Hazai magyar Lap-és Könyvkiadók ajánlata
· Képgaléria
· Emlékhelyeink
· Rólunk írták
· Hírek archívuma
· Linkajánló
· Keresés
· Jelentkezési lap
·Választmányi határozatok
Naptár
Március
Vas Hét Ked Sze Csü Pén Szo
  1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31  
Szavazás
Mit gondolsz a weboldalunkról?

Nagyon jó!
Elég jó...
Nem elég jó...
Nagyon rossz!



Eredmények
Szavazások

Szavazat 32991
Linkajánló
 Kettős élvezet – Amikor önmagaddal futsz össze

Kritika
Vida Gergely: Rokokó karaoke

www.litera.hu
 
Azt gondolom, Vida kötetének – mely minden bizonnyal a mai magyar költészet élvonalába helyezi szerzőjét – egyik titka az ismerősség (többértelmű magára találás élményének) frissítő újdonságából adódik, mely játékos, zenei, hangzó, nyelvileg furfangos, elméletileg kimagasló, sokadszorra is kiismerhetetlen, és amely örömteli újraolvasásra késztet.



Az 1999-es Tinta-palinta (Dunaszerdahely, Nap Kiadó) és a 2004-es Sülttel hátrafelé (Pozsony, Kalligram) kötetek után 2006 végén látott napvilágot Vida Gergely harmadik verseskötete, a Rokokó karaoke, amely már címében is „kettős látásra” kényszeríti olvasóját. A (keresztény kontextusú) európai felvilágosodás korszakának egy eredetileg építészeti stílusát, mely az irodalomba is átszivárgott, és egy távol-keleti, közelebbről: japán és dél-ázsiai, a 80-as években elterjedt – szórakoztató ipari – kulturális jelenséget elegyít. (Természetesen a kulturális térhódítás révén azóta keresztény himnusz-karaokék is léteznek.) A karaoke két szó összerakásából származik: a „kara” („karano” rövidítése) és az „ökesutora”, azaz „üres” és „orchestra” szavakból, amelyek egyben: „üres zenekart”, még tovább „üres táncteret” jelentenek. Tulajdonképpen egy közismert sláger képi, szöveges és dallamvezetés melletti eléneklését jelenti amatőr előadóktól. (Használatos egyfajta midi-wav vagy dvd alapú hang- és képanyag leírására is, amely szöveges felülete révén a zene énekszólamát mutatva, az előadót segíti.) A „kagyló megszólaltatása” tehát a helyettesítésre épít: valaki másvalaki helyett – aki nincs ott – áll (helyt) és beszél, kinézi más szájából a szót. Szavakat ad más szájába, ahogy a költő is teszi, ahogy Vida nagyon jól teszi.
 
A vidai költészet egyik lényeges eleme a behelyettesítés, a „hangutánzás”, a mnemotechnikára épülő hangadás, a költőelődök megszólaltatása saját hangon. Az első látásra és hallásra érzékelhető a nyelvi/irodalmi/költői hagyománykezelés fontossága és ereje, ahol a versszíntéren a lírai alanyok, hősök egymás kezébe adják, egymás szája elé nyomják a képzeletbeli mikrofont, akár egy jó kis karaoke-bulin, ugyanakkor mégsem keltenek bábeli zűrzavart, hanem inkább az édeni összhangot és szükségszerűséget sugallják. Ennek tudatosítására a kötet bejáratánál elhelyezett „tábla”-mottók figyelmeztetnek: az első a „míveskedő” Édes Gergelytől származik:
 
              „láttam az angyalokat! de nekem nincs nyelvem azokról
              Szólani; nagy tárgy! mely emberi nyelvet előz!”
 
A másik, szinte erre reflektáló idézet Beckett-től:
 
               „…de azért mindig beszéljünk, vagy majdnem mindig, na
               ez az, erre kell nagyon figyelnünk az írás hevében.”
 
S ennek fényében, Vida révén, szóval tart bennünket József Attila, Part Nagy Lajos, Weöres Sándor (s Psyché), Ady és Babits, Petőfi és Arany János, Szabó Lőrinc és Nagy László, Heidegger és Zrínyi, Goethe, Rilke és Jiři Wolker, Csokonai Vitéz Mihály és Berzsenyi, Foucault révén Magritte, Velázquez, Coorte és Fragonard, hogy csak a legnyilvánvalóbb jelenlevőket említsem, s igazoljam a Summary. születésnapomra című József Attila-átírás sorait:
 
               „Szóval emlékmunkát alkalmazok,
               mostanság éppen divat. Igaz,
               a számos fizetett alkalmazott
 
               nem érti a történetet. Vigasz
               éppen mi más lehetne számomra,
               hogy amiről én sem tudom, mi az,
 
               bölcsen ők sem verik nagy dobra.”
 
Vida verseinek jelentős része metapoézissel él, azaz konkrét önprezentációt „tartalmaz”, minden kettőződik, osztódik – ne felejtsük el, hogy az osztódás: többszöröződés –, ahogy a humánbiológiai kontextust is megszólaltató Ugyanaz az Ál című kötetnyitó versben megfogalmazódik („Jobbik féltekém maga sose alszik, / nyilván valami szaftos kis tört”), a determináció (ami lehet skizoid is) az „én” és kölcsönviszonyában a nyelv uralhatatlanságát, hasadtságát, az „én” és a „te” nevető harmadikját, az „ő”-t regisztrálja, illetve ezek együttesét. Az én (szubjektum) osztottsága (lásd a versben is megidézett Freud doktort – Freudi sláger: melyben Arany Családi köre van megidézve) és a nyelvtani „én” behelyettesíthetősége, a nyelvi megelőzöttség tapasztalata szinte kivétel nélkül reflektálva jelenik meg a versnyelvben, a metaformulákat szervesen beépítve a formába. A paralellizmus (mint tudjuk, a párhuzamosok a végtelenben találkoznak; a biológia mellett a természettudományokból a matematika és a fizika terminológiája is felbukkan a költeményekben) irodalmi együtt- és áthallásai egyáltalán nem költészettani gyakorlatok Vidánál, a játékosság és a humor forrásául szolgáló alakítás, a megidézettség önálló beszéddé változik: a karaokéhoz a modalitást a versek (egymás szavaiban jelenlévő) beszélői adják, s fordítva: az osztottság módosító hatással bír a megidézettek szólamaira: a meta- és mnemopoézis oszcillálása figyelhető meg.
 
Képtelenség lenne, akár csak megközelítőleg is, teljes képet adni a kötet kompozicionális és az egyes versek poétikai összetettségéről, ezért pár kiragadott kettősségre (és többszöröseikre) hívnám fel a figyelmet.
 
A kötetben helyet kapó versek nagyszámban építenek az aleatória jelenségére. Aleatopoézis, mondhatnám a Rokokó karaoke költeményeiről. Az aleatória jelentése: „a szerencsétől függő” (lat.), használatában a véletlen elvére építő művészeti/olvasói/hallgatói eljárás. Nem véletlen, hogy a kocka („alea”) szótövet tartalmazza, ezért megkockáztatom, hogy a verselési kockázás szerencsejáték, amire a szócsonkoló, szójátékos Vida betű szerint (is) támaszkodik. Ráadásul paradox módon, hiszen a tudatos költői alkotás a véletlenek összjátékát használja a hatás eléréséhez. Ha észnél vagyunk, azaz Eszmélet-ünknél – ahogy Vida több helyütt –, József Attilával mondhatjuk: „keresek bizonyosabbat, mint a kocka”, Vidánál viszont épp ama bizonyos a kocka. Példák tucatjai állhatnának itt: legyen elég a „nárcisz-szusz”, amely a mítoszi utalás miatt a tükör-fázist hívja elő (A kutyát elásva. szakítás szonett): „arcodon nárcisz-szusz szöszmötöl”, amikor az aleatórikus egység önmagát szemlélő re-flexión át eggyé válik önmagával: visszapillant. Hasonló tükröződés figyelhető meg az Ady és Petőfi költészetét literalizáló, paratextualizáló és parafrazeáló: Egy karbantartó lélek keserveinek leírása című versben is:
 
             „Nézni ekkor nem a nő szem-élyt,
             Hanem szúrosan a kredencet nézem én,
             Gravíros, vissza-pillantós felületén
             Keresek: no, hol lehetek éppen én.”
 
Ahol végezetül a szexuális együtt(nem)lét az önkommentárok révén ismét a szétszálazhatatlan kettősségbe fut: „No, meg-húzódunk húsok tövisében, / mint kettő paralel egy darabig. Kettő hosszú / perszonál.” Hasonló tapasztalatban részesülünk a Férjezett egészen című vers (ad notam Semmiért egészen) beszélőjének perspektívaváltása révén.
 
A megidézettség, az aleatória és a tükröződés sűrű szövedékében, ahol J. A. szövegkorpusza feszül rá a falusi disznóvágásra (Na, JA!) további feszültségmentes feszületek, azaz kereszthivatkozások foglalják egységbe a kötetet. A Duett egy korpuszra, a Na, JA! és (a mai költészetnek a kedvenc költőn át való figurázása) című versek a költői nyelv variabilitására, az értelem és jelentésképzés átstrukturálódására, a struktúrák fellazítására mutatnak rá „ugyanazon” sorok átkontextualizálása révén. A kötetben nagy számban jelenlévő szakítás-szonettek pedig a kötetszerkezet szakítószilárdságának mutatóiként egyben egy műfaji hagyomány újra- és átértelmezői, megszakítói, hiszen a szerelmi-lírai műfaj átgondolására tesznek kísérletet.
 
Azt gondolom, Vida kötetének – mely minden bizonnyal a mai magyar költészet élvonalába helyezi szerzőjét – egyik titka az ismerősség (többértelmű magára találás élményének) frissítő újdonságából adódik, mely játékos, zenei, hangzó, nyelvileg furfangos, elméletileg kimagasló, sokadszorra is kiismerhetetlen, és amely örömteli újraolvasásra késztet. Érdekes és egyben érzékekre ható.
 
Vida Gergely énjei énekeit, énekei énjeit olvasni kell, sokszor. Nem elég egyszer, mert nem elég belőle; sokszor sokszorozódik, multi-re-plikálódik. Szakítani lehet csak vele, mert „szakítani elég a szonett is, / mert jobban fáj, ha mutatós; / szelepje úgy tart, hogy ereszt is.”
 
(Vida Gergely: Rokokó karaoke, Kalligram Kiadó, Pozsony, 2006, 80 oldal)
 
Rácz I. Péter




 
Kapcsolódó linkek
· Több hír: Kritika
· Több hír: szmit


Legolvasottabb hír ebben a rovatban:
Kritika:

Ardamica Zorán: heterotexxxtualitás

Hír értékelése
Értékelés: 5
Szavazat: 1


Értékeld ezt a hírt:

Kiváló
Nagyon jó
Jó
Átlagos
Rossz

Parancsok

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat





Web site powered by PHP-Nuke
All logos and trademarks in this site are property of their respective owner. The comments are property of their posters, all the rest © 2005 by me.


Oldalkészítés: 0.17 másodperc