Üdvözöl a(z) SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA!
Hungarian Slovak 
 FŐOLDAL | TAGJAINK | ALAPSZABÁLY | TISZTSÉGVISELŐK | DÍJAINK | ELÉRHETŐSÉGEINK | SZPONZORAINK |
Opus - szlovákiai magyar írók folyóirata
Arany Opus Díj - főoldal
Jócsik Lajos-breviárium
Díjazottak
Szociális Alap
Szolgáltatások
· Híreink
· Rovatok
· Irodalomórák
· Rendezvények
· Pályázatfigyelő
· Kritikák
· Köszöntők
· Könyvajánló
·Fiatal Írók Köre
· Fiatal Írók Rovata
· Arany Opus Díj
· Jubilánsok
· Hazai magyar Lap-és Könyvkiadók ajánlata
· Képgaléria
· Emlékhelyeink
· Rólunk írták
· Hírek archívuma
· Linkajánló
· Keresés
· Jelentkezési lap
Naptár
November
Vas Hét Ked Sze Csü Pén Szo
  1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30  
Szavazás
Mit gondolsz a weboldalunkról?

Nagyon jó!
Elég jó...
Nem elég jó...
Nagyon rossz!



Eredmények
Szavazások

Szavazat 16164
Linkajánló
 Kritika: Ballada Pyramusról, Thisbéről és a gátról

Kritika
avagy: Pegazus 2008

Megint június, tehát megint érettségi tablók a kirakatokban, s megint Pegazus-versek az asztalomon. Amelyekről én, sajnos, megint csak azt tudom mondani, amit, ha jól emlékszem, már a tavalyi Pegazus-pályázat anyagáról is elmondtam: nehéz ezekről a verssorokba tördelt közhelyekről, lapos bölcsességekről, személyes fájdalmakról irodalmi érvényű ítéletet mondani, s szerzőiket a legjobb esetben is csak azzal tudom biztatni: jól teszik, hogy verset írnak, mert annyi minden rosszabbat, haszontalan, sőt káros dolgokat is csinálhatnának írás helyett, s hogy a rossz költőből is lehet jó, sőt kitűnő olvasó. De hát az ilyen negatív dicséretek nem nagyon változtatnak azon a tényen, hogy a bírálónak az idei Pegazus-pályázat verseit olvasni is fölöttébb lehangoló élmény volt.


Konkrétan a pályázat versanyagáról pedig ennyit: ha a tavalyi „pegazistáink” körében a nemzeti semmitmondás, a „wass-albertizmus” hódított, akkor az ideiek verseiben az antik mitológia, a Pandora, az Olympos, a Zeus (így!), az Epimétheusz, a Panteon kifejezések funkciótlan burjánzása, valamint a „Népünk nyelvét vigyázzátok!” féle nyelvőrködés s természetesen a szerelmi csalódás és magány érzelgős sirámai a meghatározók.
S ha emeltebb szinten is bírálni akarom a „felhozatalt”, akor az elmondottakhoz még azt kell hozzátennem, hogy a jelentésbeli banalitások lehangoló élményén túl az idén is főleg a poétikai megcsináltság csaknem teljes hiánya jelentette számomra a legnagyobb csalódást. De míg tavaly legalább a rím és ritmus, a kötött forma dominanciája jelentett valamiféle esztétikai tétet a próbálkozóink számára, az idén, úgy tűnik, megint a korlátok nélküli, zavarosan áradó szabadvers-forma a divat, s következtében a szerzők úgy vélik, hogy a papír mindent elbír, s hogy már minden közlés önmagában vers, elég a közléshordó szöveget hosszabb s rövidebb sorokba tördelni.
Azoknak, akik így gondolkodnak, figyelmükbe ajánlom Babits Mihály tanácsát, aki szerint verset írni annyi, mint „korlátok közt nemesen kígyózni”, azaz a forma kényszerében, általánosabban fogalmazva: a nyelv ellenállása ellenében élni, létezni, szövegegyütteseket létrehozni. Másként közelítve a dolgot: mindig gyanús, ha könnyen, erőfeszítések, a formálás kínjai nélkül születik a vers. Ahhoz viszont, hogy az erőfeszítés, a formálás célirányos és eredményes legyen, ismernünk kell az anyagunk és munkaeszközeink természetét, törvényszerűségeit. S a vers anyaga elsődlegesen nem az érzés és gondolat, hanem a nyelv, s megdolgozásának eszköze nem pusztán a toll, hanem a poétika és a grammatika. A költő az nyelvész, irodalomteoretikus és persze érző ember is, egy személyben, s plusz még kritikus is, mert igaza van Paul Valérynek, mikor azt mondja, hogy „Minden költő annyit fog érni, amennyit kritikusként (a saját kritikusaként) ért”, s ez annyit jelent, hogy amit a költő, a nyelvész s az irodalomteoretikus összeszerkeszt, azt a kritikus még számtalanszor elolvassa, a leírt sorokat, szóképeket, rímeket, alakzatokat újraválogatja (a „kritika” szó eredetileg annyit jelent, hogy „válogatni”), s csak a legsikerültebbeket, legkifejezőbbeket hagyja meg a versében.
Nos, én az idei Pegazus-anyagban valóban nagyon kevés olyan verset találtam, amelyben az anyagformálásnak, -szerkesztésnek és önválogatásnak legalább némi igényét és működését észleltem volna.
Hármat szeretnék itt a kevésből kiemelni: a „Felix Felicis” jeligéjű Haiku-félék és a „Borongós Hangulat” jeligéjű Hogy vagyok és Beszélj c. szövegeket.
Az előbbi a japán haiku-formával küzd (Bertók Lászó „háromkáknak” nevezi e háromsoros, természeti képre és bölcseletre hangolt japán strófákat), az utóbbi a bokor-, illetve a keresztrímeket, a régi magyar költészet e ma már kicsit archaikusnak ható összecsengéseit próbálja mai jelentésekre hangolni. Idézzük e versek sikerülteb sorait:

Haiku-félék
   
   Világhálóját
   rágja ponty.
    *

   alvadt vérrögöket köpök...
   meghajlik az orgonabokor...
   utolsó illata elszáll...

   
   Beszélj
   
   Beszélj, ha van miről!
   Beszélj, ha van kinek...
   Hallgass, ha nincs miért,
   hallgass, ha nincs kinek...

   Jó lesz, ha lesz miért,
   baj lesz, ha nem, miről...
   Szeresd azt, ami szép,
   s vallj mident mindkiről...

Nincs itt se helyünk, se időnk e versek részletes elemzésére, de ezekben valóban érezni azt az alkotó energiát, amelynek eredményeképpen az érzés és gondolat megszólal, a szerzőik feltehetően tudják, hogy az igazi költő nem a kész érzéshez és gondolathoz keresi a formát, hanem érző és gondolkodó formát teremt.
Sajnos, Pegazus-különdíjra ezeket a verseket sem tudom javasolni, mert műegészként nem értékelhetők, túl sok bennük a kiérleletlen, zavaros sor, a fentebb bírált tét nélküli szövegelés. De szerzőiket mindenképpen munkára, újabb kísérletekre biztatom.
Az elmondottakat összefoglalva pedig azt szögezném le, hogy Pegazus-különdíjat tehát én az idén sem tudok senkinek javasolni, de a tavaly általam alapított Bögöly-díjat (a Pegazus-versanyag legkapitálisabb képzavarát kitüntetendő) az idén is készségesen odaajándékozom annak, aki azt megérdemli:

Hiányzol...
 Engedd, hogy együtt ugorjuk át a gátat,
 A gátat, amelyet az élet emelt közénk
 Egy szebb, jobb holnapért –

írja a „ballada” jeligéjű pegazistánk A lány balladája c. versében. Tehát: a fránya élet úgy akarja a szerencsétlen szerelmespárt a szebb és jobb holnapba vezérelni, hogy gátat emel közéjük. Az elmés fiatalok ki akarnak fogni az életen: amint állnak a gát két oldalán, együtt, azaz egyszerre ugranak, de így, sajnos, megint csak a gát két ellentétes oldalára kerülnek. Ez aztán valóban ballada: tragédia dalban elbeszélve.
Főleg ha még olyanfajta luk sincs a gáton, mint amilyen például a Szentivánéji álom falán azért mégiscsak lehetővé tesz a szerelmes Pyramus és Thisbe számára ezt-azt.

Tőzsér Árpád


 




 
Kapcsolódó linkek
· Több hír: Kritika
· Több hír: szmit


Legolvasottabb hír ebben a rovatban:
Kritika:

Kulcsár Ferenc: Bálám szamara

Hír értékelése
Értékelés: 0
Szavazat: 0

Értékeld ezt a hírt:

Kiváló
Nagyon jó
Jó
Átlagos
Rossz

Parancsok

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat

Kapcsolódó rovatok

Kritika

Ehhez a hírhez nem lehet hozzászólni.




Web site powered by PHP-Nuke
All logos and trademarks in this site are property of their respective owner. The comments are property of their posters, all the rest © 2005 by me.


Oldalkészítés: 0.11 másodperc