Üdvözöl a(z) SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA!
Hungarian Slovak 
 FŐOLDAL | TAGJAINK | ALAPSZABÁLY | TISZTSÉGVISELŐK | DÍJAINK | ELÉRHETŐSÉGEINK | SZPONZORAINK |
Opus - szlovákiai magyar írók folyóirata
Arany Opus Díj - főoldal
Jócsik Lajos-breviárium
Díjazottak
Szociális Alap
Opusonline
Szolgáltatások
· Híreink
· Rovatok
· Irodalomórák
· Rendezvények
· Pályázatfigyelő
· Kritikák
· Köszöntők
· Könyvajánló
·Fiatal Írók Köre
· Fiatal Írók Rovata
· Arany Opus Díj
· Jubilánsok
· Hazai magyar Lap-és Könyvkiadók ajánlata
· Képgaléria
· Emlékhelyeink
· Rólunk írták
· Hírek archívuma
· Linkajánló
· Keresés
· Jelentkezési lap
·Választmányi határozatok
Naptár
December
Vas Hét Ked Sze Csü Pén Szo
  1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  
Szavazás
Mit gondolsz a weboldalunkról?

Nagyon jó!
Elég jó...
Nem elég jó...
Nagyon rossz!



Eredmények
Szavazások

Szavazat 28655
Linkajánló
 Fiatal írók rovata: Barnus

Fiatal írók rovata 2007/2008

Üzenet

Mit is keres lényed lelke szíved helyett?
Mert az nincs! Akármit is
Teszel, nincs.
Míg nem világos szíved fénye,
Míg alázat lényedben tanyátlan,
S addig, míg szerelem el nem veti magját,
Addig a Szentírásig
Nincs, mit keress.


***

Betoppanok, mint hullócsilllag az égen...
S ekkor a szeme...

Ragyog lehelete, hangja vidámsággal tele,
Mosolya bájosan önti vizét, akár fehér csillag fénye.


***

Olyan, mint a minden, bármi Szerelem is legyen,
akkor virágzik, mikor érzése beteljesül.


***

Érzelmes fészek, oly szélesen hömpölygő folyam
S a folyam betelhetetlen...


Szirom nélkül nincs...

Szirom nélkül nincs
Virág. Temethetem,
Úgysem lát. Egyedül,
Némán.
S ott állsz, hol senki
Sem jár, kiált.
Szirom nélkül nincs
Virág. Temethetem,
Úgysem lát. S utolsó
Szóként írod, vésed,
Szíved megbocsát.
Szirom nélkül nincs
Virág. Temethetem,
Úgysem lát. Hasztalan
Minden, nem hallja,
Nem ég, nem
Lüktet verejték, a tűz.
Hol van a parázs?
Ki gyújtja a fényt,
Mire vár, hogy tétováz?
Öli a percet, s nem tudni,
Vajon merre, hova.
Lüktet szíve.
Csak az enyém tikkadt
Idebenn, hűvös
Napfény lelkem.
Forró, s mégis jeges
Ég, pedig oly szép,
Mikor kel az ég
Szirom nélkül nincs
Virág. Temethetem,
Úgysem lát. Némán,
Egyedül.


***

Terméketlen. Tükör. Áll velem szemben...
mozdulatlan, s levegõt is alig vesz.

Szeme oly fátyolosan beszédtelen. Üres árok,
árva Virág...


***

Csalódás, kétségbeesett kiáltás, mi ölt is talán.
Egy értelem, egy élet, ki bizott, s háton döfte önmagát.

Síró tenger hozza fel az iszapot, gyötörve
Önmagamat...


Harcnak üzenete

Mikor meglett a semmi,
Az üresség már ott volt rég.
Harcnak tere? Képtelenség.
A Világnak küszöbén
Csak zöldellő napi ég,
Melyben lépdestem oly rég.
Harmatnak cseppje belém ért,
S így éltem. És most?!
Joggal kérdem, magamtól s tőletek,
hol vagyunk. Merre hajt vérünk?
Emberiség -
Ádáz csaták, sebes gyõzelmek,
Vérző szívek, derékbe tört ihlete,
Éneklő madaraknak néma szava,
Életnek gyatra, kopár harca -
Sivataggá tette, mert hittük. Megérte.


Elveszett

Sötét éjszakán
Veszett átok,
Gyötrelmes kín
Emberre talált.
Köddel szállna alá,
Sarkallva a
Szívét
Sötétségen át
Hazugságnak szava.
S hajtja
Sebesen vizét,
Árasztja
Élet szennyét.
Elvesztek
Mindnyájan,
Méreg
Kezdte lelkét,
S kínlódik
Ravasz lélek,
Jajgat a pokol
Végzetükkel.


***

Távolban, hófehér ló képében büszkén él és akar.
Lelkek közt győztes, ki bátor - él és hal.


***

Ott álltam megdermedten, vágyakozva. Égőkék szempár -
De mégiscsak - állnom kellett a gyönyörtől...
Észrevett. És játszik, játszik a fonallal, mit odaguritott
Hozzám, ajka simul a kanálhoz, majd a pohárhoz,
S én csak irigykedem a feketére, mi most érinti...
De lennék én is ott!
Oly annyira éget a vágy, mely tör rám, egyre jobban
Kivánva őt. Épp úgy, ahogy a kályha: tüze
Felemészti vágyát, s lángolva öleli a fát, épp úgy...
Képtelen vagyok itt állni. A megnyugvás egy pillanatra volt,
S képzeletben már most vágtatok, akár egy vad
Csikó, mi nem ismeri a zablát, mi nem ismeri
A sarkantyú gonoszságát, s nem is érdekli mindez,
Mert az érzést, azt tudja, mi véresen közelít
Belém érve, hivja a csata, annak zsivaja, száguld
Hitem, akarva szívét mindörökre.


Egység

Fény és a Lét, Föld és az Ég,
mind eggyé válik veled,
s tele élettel képed üzenete.


Magamra találva

Semmit sem mondok már,
Semmit sem gondolok már,
Csak várom az üresség pillanatát.
Mit is értesz? Nem tudhatod.
Csak vársz, és találsz már
Elhintett szavat,
Mi mának válasza már.

Megadom azt, mit tenned kell:
Lefegyverzem magam s védtelenné teszem.
Nem számítanak mérgező nyilak sem.
Hitem, bátorságom, szívemből fakad.
Csak így, csak ezt tehetem,
Hogy boldogságot s benne a szabadságot
Magamban elnyerjem.


Isteni tánc

Üres, fehér, csendes éj.
Liliom is fehér, égnek küszöbén.

Semmin áttetsző léti fény: Angyal,
Szólj, merre mész!

Tenger óceánban az ér: Zafír
S a Nap, most kel fel benne épp.

Meleg szellő, bársonyi kikelet,
Rózsaszirom felhő, mennyei sereg.

S a jel jő - rajtam köszönt újra,
Változás szele égiek dallama:

Egy az Isten, Egy az Ember,
Táncol a Világ, Forog az Ének - Istenben.


21. század

Lázad a világ, folyvást többet akar,
Pusztít az ár, dögvész kertek alatt,
Suttog halál hívó szava,
Sátán vérvörös pajzsa.
Döfi, keresztbe irányítva embert,
Akár kiéhezett kutyát, hiénát, Afrikát.
Szabdalja éhség átka
S Szingapur, díszesen csomagolt arisztokrata.
Vivát, Afrika! Kenyér legyen a szájba adva,
osztaná angyal a karét, ha kapna.
Boldog vagy, világ dagadt oldala?
Vagy észre sem veszed? -
Sátán ül lelkeden, oly annyira
Emészt pénz szaga, hogy
Virág helyett is számolod dollárokat,
S lelked kopárnál is gyatrább, sötét.
Pöffeszkedett, önelégült képednél is
Szomorúbb, tudod te nagyon jól,
Lehet, adna, ha volna szíved.
Pedig a tiéd is épp úgy dobban,
Mint éhező testvéredé, de õ hallja,
Te pedig némán haladsz.
S egyre messzebb tartasz a
Puskaporos harcban, s csak akkor
Ízleled szeretet angyalát, ha jő érted a
Sátáni halál, s így bosszul, hadd
Fájjon az, mi szép volt
Elpocsékolt idő útján, de
Most mondom én!
Hagyj fel kószálni elveszettként
Magadban, ahogy tettem én,
s győzött a jobbik fél.
Szívem is új erőre kapott fényt,
Angyal adja a jó reményt, hisz
Minden a Földön változó és szép.


Mennyei valóság

Oly sokszor kérdem
Én magamtól és másoktól,
Mely Isten a mérvadó?
Tán iszlám, keresztény vagy zsidó?
S mely ember az igazmondó?

De csak nevet képembe,
S háborút szít: Démon és Angyal.
De harca Földön véget ér a mai nappal.
Egy az Isten, egy az Ember
Hisz szív is, Angyal is Démon is egyben.

Ahogy Égisten, mindennek atyja
És a hit együtt szerencsepatkója
A Földön is és Égen is egyaránt. Bennünk éljen hát!
Úgy hiszem én is, hogy hit Istenét szolgálom,
Hogy szabadság tüzét gyújtogatom.

... bennetek, emberek,
legyen szívetek...


Élni, akarsz e mindig

Mint kivetett zarándok, idegen házban
S lázad,
Mint hitetlen, ki kétségbeesve vár rád
S lázad,
Mint siró tébolyok köztes Világban
S lázad,
A világ, csontos porrá törve az eget
Ti férgek,
Néma örvény, történelem máma. Okuljatok
Ti férgek,
Kérlek halgassátok : kávé, dohány és rum zsákutcába fut
Én panaszlom,
Verjétek életem, ha úgy kivánjátok, s heves esőcseppjét
Én panaszlom,
Mindhiába fájt nagyon, s most a verejték jobb arcomon
Én panaszlom,
Csöndesen, szivem mit hordoz. Világ légy hát ott!
Viruló Virága,
Fény kiáltó szabadsága. Most kezed kell - Világom
Viruló Virága,
S Ti, üszkösödötten csüggő lelkek, nyári hajnalon hurrázatok
Akarsz e mindig,
Fekete lobogóból narancs szivárványt
Akarsz e mindig,
Szomorú - halvány sorsból fénycsillagot
Élni, akarsz e mindig.



Jó néhány évet irodalmi folyóiratok szerkesztőjeként dolgoztam, sok ezer kézirattal degeszre tömött levél fordult meg a kezemben, van tehát némi tapasztalatom a verstermés átlagos minőségi tagolódását illetően. Az igen jó, átütő erejű versek száma rendkívül alacsony, valamivel több meglehetősen jó, de nem kimagasló költemény érkezik, szép számban keletkeznek azonban olyan jó közepesek. Még több a közepesnél rosszabb, kissé ügyetlenül megírt és/vagy erőtlen, gyengécske alkotás. A legtöbb verselmény minden tekintetben dilettáns munka; ezek borzalmasan unalmasak, még csak szándékolatlan mosolyt sem képesek fakasztani. Aztán vannak olyanok, amelyek nagyon is képesek – ezek száma azonban nem haladja meg az első kategóriába tartozókét. Sajnos tehát éppen az olyan versek a legritkábbak, amelyek színesíthetik, sőt egyenesen ünnepnappá avathatják a szerkesztő munkás hétköznapjait.
Létezik a poétikus textusoknak még egy igen-igen ritka törzse, de hunynak ki úgy szerkesztői tudatok, hogy egyetlen ebbe a kategóriába sorolható lírai teljesítmény eksztatikus élménye sem távozik velük visszavonhatatlanul a versredaktorok túlvilági vadászmezejére. Ezért aztán sokan úgy vélik, hogy az ilyen költészet léte csupán elméleti konstrukció, a természetben – legalábbis a mi kissé bizony belterjes dimenziónkban – nem is fordul elő. Nekem egyszer már megadatott a Nagy Találkozás. És most megint.
Elmondom, miről is van szó. A rekeszizmot próbára tevő irányzat ez is, azzal a hatalmas különbséggel, hogy a szerző olyan tökélyre viszi a képzavarok gyártását, mindent oly tökéletesen ferdére csiszol ki, olyan műgonddal helyezi szét a gyanútlan szavakat a szűzfehér papíroson, hogy még véletlenül se lehessen valami, akár csak sekélyes közlendőt kihámozni belőlük. Kis fantáziával még egy kaleidoszkópban kirajzolódó képben is hajlamosak vagyunk felismerni valamilyen létező dolog ideáját. Ennek a szózuhatagnak azonban az az egyedi sajátossága, hogy elementáris kaotikusságot mímelő, de szinte emberfölötti módon kifinomult tudatossággal megkonstruált elrendezése révén az önellentmondásoknak olyan szövevényes hálózatát kínálja értelmezésre, amely az olvasó számára folyamatossá teszi a logikai-érzelmi aszinkronizmus borzongató érzetét, miközben olyan agyafúrt szókép-ínyencségekkel kényeztet, hogy „Betoppanok, mint hullócsillag az égen”, „Verjétek életem, ha úgy kivánjátok”, „Éneklő madaraknak néma szava”, „Derékbe tört ihlete”, „Csak zöldellő napi ég, / Melyben lépdestem oly rég. / Harmatnak cseppje belém ért”, „Mosolya bájosan önti vizét”. Mintha egy poliészterdarabbal dörgölnék az ablaküveget, miközben a talpam csiklandoznák.
Nem csoda hát, ha a mi mosolyunk is önti… Elönti…
Elönti a szemünket.

Hizsnyai Zoltán



 
Kapcsolódó linkek
· Több hír: Fiatal írók rovata 2007/2008
· Több hír: szmit


Legolvasottabb hír ebben a rovatban:
Fiatal írók rovata 2007/2008:

Crane Tresaille

Hír értékelése
Értékelés: 5
Szavazat: 4


Értékeld ezt a hírt:

Kiváló
Nagyon jó
Jó
Átlagos
Rossz

Parancsok

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat





Web site powered by PHP-Nuke
All logos and trademarks in this site are property of their respective owner. The comments are property of their posters, all the rest © 2005 by me.


Oldalkészítés: 0.11 másodperc