Homini noctis

tetszhalott este
újra ránk zuhan sebes,
csillagos teste


Jóslat

a változások könyvének
állandó kérdezője
megint néhány vonásból
szeretne értesülni arról,
hogyan is érzi magát ma,
néhány folytonos és szaggatott
vonalból, aszerint, fejet
vagy írást mutatnak
a pénzérmék, még mindig
nem tudja eldönteni,
az éjszakák szabdalják-e
minduntalan ketté
a nappalt, netán fordítva
ez az ábra most nem sok
jóval kecsegtet,
főz még egy kávét, majd
újból dob, s mire
megrajzolja a következőt,
ismét képes lesz
rácsodálkozni az óramutatók
hajnali fél kettőkor
felvett helyzetére


Metafizika

ez a pohár víz
hivatott megtölteni
bennem most az űrt


Mitológia másképp

rút város-tetem
benne nyüzsgő, nyugtalan
ember-bogarak
és én megint nem kaptam
kivezető fonalat


Pret-a-porter

elnyűhetetlen kabátként viseljük
a még mindig divatos tegnapot,
zsebének mélyén bevásárlási lista
gyanánt ottfelejtett cetlin sorakoznak
a mára beszerzendő hazugságok


Ez is tavasz

akár papírlapra dermedt sorok egy versben,
feszülnek keresztre a hétköznapok bennem
szemhéjam vászon, melyen átüt a reggel,
mosolyt hasít arcomba, de az begyógyul egy heggel


Gótika I.

B. A., mint a kiállítás kurátora,
fáradtan farkasszemet néz
a következő szenttel,
szaktekintély, s ezt a faragványt
a középkori szobrászat kiemelkedő
alkotásaként kívánja említeni
beszédében, még akkor is, ha az egykedvűen
néz keresztül B. A.-n
csaknem az összes festék lemállott
a karjairól, motyogja B.A., az övéit
közben kabátjába rejti, nehogy
a szobor titokban végigmérhesse,
lepergett ölelések nyomait keresvén rajtuk


Gótika II.

B. A. régi szerelmei boltíves
kapukon át törnek álmaiba,
katedrálisok kőbe dermedt
királyainak képében, felriad,
s a tükörből megint egy fáradt
madonna-arc tekint vissza rá


Cím nélkül

az én odüsszeiám faltól
falig tart csupán, hiába,
az emberek továbblapoznak
a kapuk tervrajzainál