| Év Irodalmi Alkotása: Jelige: Torum |
Dunai kavicsok
Dunai kavicsok a folyóban, a vízparton belétek szorult a vég nélküli idő. Amely folyt, csak folyt felettetek, s ti észrevétlenül formálódtatok.
A víz is, mely tengerré duzzadt, csak simogatott, alakított, ha dühös volt felforgatott, játszadozó kedvében messze hajított, néha a mélybe vetett, vagy a partra sodort benneteket. Nem vagytok boldogok, kőszívű kavicsok! Az időt nem tudtátok részecskéire bontani! Nem örülhettetek a pillanatnak, amelyben végre történt valami. Valami emberi, egyszerű gyönyör, egy változás, villanó mosoly, egy mélybe merülő szivárvány öröm. A robbanást sem ismeritek, nem éltetek át űri üzenetet hozó meteorit becsapódást, a döbbenetet, a megsemmisítő fájdalmat. Az elmúlásról sincs tudomástok. S végképp nem tudtok semmit a visszasírt másodperc drámáiról. A véletlen pillanatokba tömörült idő töredék sorsdöntő játékairól, a meg nem vétózható idővillanás fatális történéseiről. Ti a kényelmes végtelen, az ürügyet felmutató tétlenség rabjai vagytok! Kavicsok, kavicsok, dunai kövek! Kő felnőttek, kavics gyerekek, homok-iszapba dugjátok fejetek, olyanok vagytok mint, sokan, az emberek, az idő áporodottan folyik felettetek, s a tovalépő perc minden porcikájában elszalasztotok egy visszahozhatatlan izgalommal terhes pillanatot.
|
|
|
|
| |
Kapcsolódó linkek | |
Hír értékelése | |
Parancsok | |
|