Üdvözöl a(z) SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA!
Hungarian Slovak 
 FŐOLDAL | TAGJAINK | ALAPSZABÁLY | TISZTSÉGVISELŐK | DÍJAINK | ELÉRHETŐSÉGEINK | SZPONZORAINK |
Opus - szlovákiai magyar írók folyóirata
Arany Opus Díj - főoldal
Jócsik Lajos-breviárium
Díjazottak
Szociális Alap
Opusonline
Szolgáltatások
· Híreink
· Rovatok
· Irodalomórák
· Rendezvények
· Pályázatfigyelő
· Kritikák
· Köszöntők
· Könyvajánló
·Fiatal Írók Köre
· Fiatal Írók Rovata
· Arany Opus Díj
· Jubilánsok
· Hazai magyar Lap-és Könyvkiadók ajánlata
· Képgaléria
· Emlékhelyeink
· Rólunk írták
· Hírek archívuma
· Linkajánló
· Keresés
· Jelentkezési lap
·Választmányi határozatok
Naptár
December
Vas Hét Ked Sze Csü Pén Szo
  1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
Szavazás
Mit gondolsz a weboldalunkról?

Nagyon jó!
Elég jó...
Nem elég jó...
Nagyon rossz!



Eredmények
Szavazások

Szavazat 31992
Linkajánló
 Kritika: Fellinger Károly: Fészek az égen

Kritika
Fellinger Károly a Próbaút című nemzedéki antológiában rövid, titokzatos, enigmatikus versekkel jelentkezett, egy Pilinszky János, Paul Celan, Vladimír Holan... felől építkező költészetmodell igézetében.
Fészek az égen című verseskötetének darabjai már ilyen igényről nem árulkodnak. Sőt. A probléma az, hogy semmi meglepetés nincs ebben a kötetben, ráadásul annyira gyenge utánzata próbál lenni valami értékesebbnek, hogy az szinte tét nélkülivé teszi az olvasást. Miért ez a ragaszkodás például a beszélt magyar köznyelvből már kikopott, archaikus-nyelvjárási kifejezések iránt?


Fellinger versei tele vannak „reád”-dal, „nékem”-mel. Miért a kínos ragaszkodás a félrímekhez és a páros rímekhez? Nem attól lesz vers a versből, ha a sorvégek rímelnek. A rímes klapanciák szinte kínossá teszik a kötet több szövegét. Legfőbb „mondanivalója” pedig nem más, mint az eleve elrendeltség, sorsszerűség közhelyének unos-untalan kinyilvánítása: „és fejemre hullott a hold / nagyot koppant a szegényke / ami ma történik velem / meg van az írva előre.” Vagy: „s hogy mindenkinek / előre meg vagyon írva a sorsa / s csak úgy lehet változtatni rajt / ha hiszünk benne / – és elfogadjuk azt”. Ez utóbbi gondolat ráadásul olyan paradoxon, amelyre nem reagál a szöveg: eszerint ha elfogadjuk az előre megírt sorsot, akkor tudunk változtatni rajta – de akkor hogyan van előre megírva? Vigyázva kéne bánni a Teremtő, Úr, Isten kifejezésekkel is: ha unos-untalan versbe íródik, hiteltelenné válik a Teremtőre való hivatkozás. Főleg akkor, ha közhelyes szövegbe helyezi el, csupán azért, hogy általa erősítse az amúgy semmitmondó sorokat: „lelkiismeretem / templomába / az Úrnak is / mezítláb kell / belépnie”. Hasonló semmitmondó kijelentések szövik át az egész kötetet. Az „Őrzője vagyok a labirintusnak”, az „örökös honfoglalás”, „Ifjúságom vándormadara” olyan, elhasznált szókapcsolatok, amelyek problémátlan beemelése a mai versekbe megint csak hiteltelenné és nevetségessé teszik azokat – ugyan miféle labirintusok őrzője lehet a lírai alany? „Nagy”, átvitt értelmű kifejezéseket használ fel, de ezek a kiüresedett szavak önmagukban már semmit sem jelentenek, pontosabban túl sokat, túlságosan is elhasználódtak. Aki nem vet számot a költői hagyomány természetével, hogy bizonyos fogalmak kikopnak a túlzott használat során, hogy nem lehet úgy írni, mint tették azt száz, kétszáz évvel ezelőtt, az magának a költészetnek a működését nem érti meg: „rohantam hozzád / mint tengerhez a folyó / vágyaim akár a só / rendre kicsapódtak benned” – mintha egy emlékkönyvben olvasnánk. Kétségesek a népdalszerű feldolgozások is, a mai életnek egyetlen mozzanata sem társul hozzájuk. Az meg aztán egyenesen komikus, ahogy A walesi bárdokra utal: „Kis-Duna partján öreg akácfa, / reá szegezve a három kereszt, / három legényke fulladt a vízbe, / Kis-Duna, Kis-Duna, te tetted ezt.” A 19. századi költészet horizontján semmivel sem halad túl ez a vers, kb. százötven éves késésben van. Célja, eszményképe valammiféle ódivatú, elmaradott „tiszta vers”. De akkor miért a sok, akaratlan önparódia: „homokozó az én lelkem, / homokvárra benne leltem” – ugye nem a homoszexualitásra utal? Vagy: „kicsi vagyok még / ha kell bilire állok / hogy elérjem a lányt / hogy megpuszilhassam / azt akit kijelölt nékem / múzsámul / az Isten”. Ezt inkább nem is kommentálom... Miért a közhely? „A valóság olyan / akár a gólyamadár”. Vagy: „a remény hal meg utoljára”. Miért a képzavar: „a halszájú reménység / meg kilépve barlangjából / mindjárt a fenekére esett” Ha a reménység halszájú, halszerű élőlény, akkor nem tud kilépni, még inkább fenekére esni, hiszen a halnak nincs feneke. Miért komikus? Például: „az embertelen körülmények között / botorkáló szél” – szegény szél, „aki” embertelen körülmények között botorkál! Nem éppen a szél teremt(het) embertelen körülményeket?
Találtam viszont Fellinger Károly kötetében egy kijelentést, amely tökéletesen megállja a helyét önmagára vonatkoztatva: „(mint ceruzával / betűit az elsőosztályos / gyermek // úgy írom/ e verset)” De akkor miért könyvben kell kiadni?
Németh Zoltán

Lilium Aurum, Dunaszerdahely, 2004



 
Kapcsolódó linkek
· Több hír: Kritika
· Több hír: szmit


Legolvasottabb hír ebben a rovatban:
Kritika:

Ardamica Zorán: heterotexxxtualitás

Hír értékelése
Értékelés: 4
Szavazat: 4


Értékeld ezt a hírt:

Kiváló
Nagyon jó
Jó
Átlagos
Rossz

Parancsok

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat

Kapcsolódó rovatok

Kritika





Web site powered by PHP-Nuke
All logos and trademarks in this site are property of their respective owner. The comments are property of their posters, all the rest © 2005 by me.


Oldalkészítés: 0.13 másodperc