| Könyvajánló: A kontextus végtelensége |
Előszó
Megeshet, hogy a tájékozatlan olvasót csalódás éri, ha azzal a szándékkal lapoz vagy olvas bele ebbe a könyvbe, hogy a kerek születésnapját ünneplő, kanonizált szerzőhöz szóló irodalmi jó kívánságokra, köszöntőkre, méltatásokra vagy ünneplésekre kíváncsi. Úgyhogy gyorsan oszlassuk is el az ebbéli elvárásokkal indulók minden reményét: csak az alcímben történik utalás a szerző életkorára, és ez a kötet minden bizonnyal akkor is létrejött volna, ha Tőzsér Árpád történetesen 64 vagy 46 éves volna.
A több szempontból is meghaladott Pécsi Györgyi-monográfiát (Tőzsér
Árpád, Kalligram, 1995) követően másfél évtizedet kellett várni az
újabb, szemléletében és vizsgálatai tárgyában jobb, alaposabb és főként
aktuálisabb monográfiára (Németh Zoltán: Az életmű mint
irodalomtörténet. Tőzsér Árpád, Kalligram, 2011). S persze a
Tőzsér-művek iránti mindenkor tapasztalható szakmai érdeklődés sem
korábban, sem a két alapmű közötti időben nem lanyhult.
Szerénytelenségnek tűnhet, ha ebben a sorban helyezem el ezt a
többszerzős, kollektív munkát, A kontextus végtelensége című
tanulmánykötetet, de hiába: ebben a sorban a helye. (Nem
szerénytelenség, mert H. Nagy Péter összeállítását dicséri.) Igazából
azért nem valószínű, hogy e kötetnek ilyen olvasói is lehetnek: részint
azért nem, mert egy sorozat része, s akik az Opus-könyvek eddigi négy
darabját látták-olvasták, azok tudják, hogy a széria érdeklődésének és
vizsgálódásainak nem valamely szerző a tárgya, hanem mindenkor a szöveg.
Másfelől a szerzők illusztris névsora (az illusztris szerzők névsora)
is sejteti, hogy itt műközpontú irodalomtudományi dolgozatokkal lesz
dolgunk. S így igaz. Ami azonban a tájékozottabb olvasót vagy a
sorozat kedvelőit is kellemesen meglepheti, az a Tőzsér-életműhöz
rendelhető kontextusok sokfélesége. Nem jól mondom: nem sokféle
kontextus rendelhető az életműhöz, hanem az sokféle kontextusban nyeri
el új olvasatait. A tanulmányok az utóbbi időben születtek, részint –
eredetileg – könyvbemutatóként íródtak, részint folyóiratbeli közlések, s
a nemrég rendezett Tőzsér-konferencia anyagaiból is akad köztük. Híven
ahhoz, amit e könyvsorozat a fölszövegében is minden alkalommal
megismétel: ez a széria az Opus folyóirat (irodalomtudományi,
irodalomtörténeti) extratartománya. További meglepetésként hathat, hogy a
tanulmányok a Tőzsér-műhely csaknem valamennyi műfaját és csaknem
teljes eszköztárát mozgásba hozzák: a költészetére összpontosít, de nem
marad reflektálatlanul a tanulmány-, az esszé- és a drámaíró Tőzsér
Árpád sem. Magam személy szerint a Tartalom szerinti sorrendben
olvastam őket, s mivel nagyon élveztem, másoknak is ezt ajánlom.
Mondjuk, ha végül lehetek még ennél is személyesebb, akkor az elsőt, a
Csehy Zoltán-féle Változatok Sebestyénre címűt azoknak is ajánlom, akik a
könyvet más sorrendben fogják olvasni, vagy csak néhány fejezetét. Ezt
az elsőt ne hagyják ki semmiképp. Abban hasonlít az utolsóhoz (H. Nagy
Péteréhez), hogy a Tőzsér-szöveg mintegy jó ürügy egy szélesebb
összefüggésrendszerhez. Innen látszik csak igazán az eddigi
Tőzsér-szövegek kontextusainak végtelensége. Jó olvasást kívánok minden
eddigi s majdani Tőzsér-hívőnek!
Csanda Gábor
|
|
|
|
| |
Kapcsolódó linkek | |
Hír értékelése | |
Parancsok | |
|