Üdvözöl a(z) SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA!
Hungarian Slovak 
 FŐOLDAL | TAGJAINK | ALAPSZABÁLY | TISZTSÉGVISELŐK | DÍJAINK | ELÉRHETŐSÉGEINK | SZPONZORAINK |
Opus - szlovákiai magyar írók folyóirata
Arany Opus Díj - főoldal
Jócsik Lajos-breviárium
Díjazottak
Szociális Alap
Opusonline
Szolgáltatások
· Híreink
· Rovatok
· Irodalomórák
· Rendezvények
· Pályázatfigyelő
· Kritikák
· Köszöntők
· Könyvajánló
·Fiatal Írók Köre
· Fiatal Írók Rovata
· Arany Opus Díj
· Jubilánsok
· Hazai magyar Lap-és Könyvkiadók ajánlata
· Képgaléria
· Emlékhelyeink
· Rólunk írták
· Hírek archívuma
· Linkajánló
· Keresés
· Jelentkezési lap
·Választmányi határozatok
Naptár
November
Vas Hét Ked Sze Csü Pén Szo
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30  
Szavazás
Mit gondolsz a weboldalunkról?

Nagyon jó!
Elég jó...
Nem elég jó...
Nagyon rossz!



Eredmények
Szavazások

Szavazat 28617
Linkajánló
 Év Irodalmi Alkotása: Jelige: Életre kelt sorok

Arany Opus Díj 2010
Pont (•) ÉN – avagy afrikai szerelmesek története


Akkor fogjunk is hozzá…hogy minek? A nagy műnek, annak a mega-giga, világmegváltó valaminek, amitől majd mindenki felkapja a fejét s elnevez a következő Esterházy Péternek, jöhetnek a transzparensek, vagy az éljenezés, tüzijáték, bor, pezsgő, várom az aranyszobrot...
Kedves Olvasó, ne ijedj meg. Nem őrültem meg, legalábbis úgy érzem, még nem. A cím ebben az esetben nem fedi a valóságot. Utálom a firkáimat címmel ellátni, soha nem is tudom, mit is vár el ilyenkor az ember, mi a fenéről akar olvasni? Ennek a címnek sincs semmi köze a valósághoz, s hidd el, egyáltalán nem hazudtam ezzel, hisz te is tudod, mennyire fene nagy őszinte világban élünk, ahol mindenki CSAKIS az igazat mondja….ugye? Örülök, hogy egyetértesz velem. Akkor hát, folytassuk….

Nevezhetjük ezt hobbinak, időtöltésnek vagy unaloműzésnek, hogy időnként kezembe veszem a tollam, s papírra vetem ezeket a kihagyhatatlan, néha kusza gondolatokat. Nehogy az már olyan fehér és élettelen maradjon….
De mégis, miről írjak? Mi érdekli a 21. század emberét? Egyáltalán olvasnak még ezek valami értelmeset? Remélem, nem feleslegesen koptatom a tollam…
Anyám is mindig azt mondja, fiam, téma kell. Köszi anya, ezt eddig is sejtettem. Találjak ki netán egy fergetes sztorit, ahol egymás nyakába borulva boldogan élnek, amíg meg nem halnak? Ugyan, ne hazudjunk már a fiatalságnak. Elég hazugság veszi őket körül ebben az őszinte világban, mint mondottam. Ugyan mit sejt a témaválasztás nehézségeiről anyám, aki most is az elmaradt számlák miatt rágja a körmét?! Már megint nem fizettünk be vagy két havi összeget, csak az ég tudja, mikor kaparunk rá össze annyi pénzt. Anyám takarít a helyi iskolában. Szemtelenül kevés összeget keres, de ugyan mit várunk el egy iskolázatlan asszonytól, nem emelkedhet fel a fizetése a csillagos egekbe, s valljuk be, soha nem is fog. Szegények voltunk 30 évvel ezelőtt is, ma sincs másképp, s továbbra sem fog megváltozni a helyzetünk, semmi csoda folytán. Én nem is panaszkodom, hisz tudom, hogy semmi nem hozhat változást, a tündérmesékből már felnőttem, csak szegény anyám ilyen álmodozó, s némi túlzással állíthatom, abban hisz, hogy egyszer majd eljön a limuzinos, vastag pénztárcájú jóember (nevezzük Sanyinak), aki majd pont őt fogja kiszemelni s átsegíteni a nyomorúságán. Ha megengeded, apámról meg nem beszélek. Addig örülök, amíg nem kell a számra vennem a nevét. Érte egy betűt sem koptatok.
Aztán ott van szegény nagyapám, aki még mindig hisz a kommunizmus megváltó erejében. Merthogy egyszer úgyis megint feléled és csuda jó világ lesz. A mezőgazdaságnak él, s kapálgatja azt a kis földet a kert végében, merthogy abból ám meg lehet élni. Na igen, ő szeretett olvasni, ezért felnéztem rá. Az egyetlen ember volt a családban akivel irodalomról is tudtam beszélgetni. Imádta a romantikusokat, rendesem bele tudta magát élni a sorokba, komolyan mondom, még egy Petőfit is lekörözött volna. De ugyan, minek már egy tüdőgyulladásos betegnek orvoshoz fordulnia. Nagyapám soha nem hitt az efféle varázslóknak, s nagy ívben elkerülte még a kórház területét is. Mindig azt mondta, menjen az, aki rászorul. Bárcsak időben meggondolta volna…A francba, észre sem vettem, hogy nem is mondtam, időközben meghalt. Ezért is beszélek immáron múlt időben róla. Ő legalább örült a cipőknek, nem úgy, mint ez a hálátlan család. Ja, merthogy én cipész vagyok, várj csak, 23 éve. Nevetséges mi? Pedig szeretem a munkám, bár túl soha nem fizettek, panaszra nincs okom.

                                    
Jelige: Életre kelt sorok


Próbálom anyámat kisegíteni, már ezt amennyire megengedhetem ebben a nyomorúságos állapotban…
A páromról még nem is beszéltem. Most, Kedves Olvasó, biztosan felkapod a fejed, hogy egy ilyen szegény lelkületű, ötlettelen embernek hogy lehet kapcsolata. Pedig van. Húha, ahogy belegondoltam, lassan két éve. Akkor ismertem meg, amikor a legjobb barátnője, egykori kedvesem meghívta őt is egy közös összejövetelre, nevezzzük a fiatalság nyelvén házibulinak. Aztán, hogy a nemes házipálinka után, ki kinek az ágyában kötött ki, már csak részletkérdés. Előző párom utólagos elmondása szerint folyton dicsértem Évi combjait, hogy a neccharisnya mennyire tökéletesen feszül a hosszú lábán, s ettől úgy felhúzta magát, hogy azóta sem tudom, ő hogyan került haza a saját lakásába, egyáltalán ki kisérte el (hozzáteszem, nem mintha ez ma már számítana). Botrányosan mély dekoltázsú, kék ruha volt rajta október derekán, s ez mégjobban beindította a pálinkától fülledt fantáziámat és hangulatomat. Sötétbarna szeme csillogott az alkoholtól, s csalogató mozdulataival elárulta, hogy már ő is a folytatáshoz készülődik. Nem tétlenkedtem sokáig, s felcsíptem a szépcombú barátnőt, akivel a kommunikáció legmélyebb bugyrait is azóta gyakran bejárjuk, amikor rázendít:
- Szeretsz? – néz rám ilyenkor ártatlan bambi szemekkel, jelezve ezzel a válaszadás egyetlen elfogadható kifejezését.
- Ja. - Válaszolok tömören és érthetően.
- Ennyi? – kérdi ezt már egy teljesen más hangsúllyal. Talán mérges.
- Most mit vársz tőlem?
- Semmit. – fordul el sértődötten, s tudom, most egy óráig nem szól hozzám. Már jól ismerem ezt a játékot, de még mindig nem értem, mi a fenének kell ezt ilyen sűrűséggel eljátszani?! Miért nem olyan egyértelmű, hogy azóta is odavagyok az egész testéért, utálva szeretem, amikor eljátsza az ötéves kislányt, vagy amikor olyan kis szendén odabújik, ezzel is jelezve, hogy ő is egy kis gyengédségre vágyik….mindegy, hagyjuk is….
Mindenesetre Évi szerint fel kellene hagynom az írással, mert semmi értelmeset nem tudok közölni. Lehet igaza van. Évi foglalkozása meghatározhatatlan. Szerinte őt nem lehet beskatulyázni, senki ne is akarja megtenni, ért ő mindenhez. Ha kell, angolul beszélő stewardess, vagy verset szavaló költő(nő), irodában ücsörgő titkárnő, vagy egy gyorsbüfében felszogáló pincérlány. Volt ő már minden, amit csak az ember lánya el tud képzelni. Pedig Évi okos, de tényleg, beszéli ezt a furcsa angol nyelvet is, de azt is csak a tévéből tanulta meg, van hozzá esze. Nem végzett egyetemet, mégis művelt, szívesen olvas, s ilyenkor mindig elismerem, hogy a tudást és a műveltséget nem az egyetemen osztogatják. Mégis gyakran kritizája az irományaimat, mintha ebben annyira jártas volna. Azt sem szereti, ha én rázendítek az irodalomra, mit értek én ehhez, amikor egy szerencsétlen novellát sem vagyok képes összehozni…
Igaz, hozzá értő szakember még nem látta a firkáimat, lehet, hogy értetlen vigyorgás és fejcsóválás volna a vége. Mert ugye legyen modern, teljesen új, rebellis az újdonsült író vagy költő, na de ilyet hol a fenében tanítanak?
Évi a a munkahelyemnek betudható, állandó ragasztóbódulatnak tartja az ily módon felszínre törő gondolataimat. Őt idézve, az örök pesszimizmusommal egy fikarcnyit sem segítek az emberiségnek, nemhogy még magamnak, s persze soha nem is érek el sikert, ha semmi pozitívat nem tudok átadni. Mondom, lehet….
DE, most már tényleg, miről írjak?
Szerelmes párokról, háborúról, igazságtalanságról? Erről már előttem annyian szóltak. Hosszú ugye ne legyen, mert ma már senki emberfia nem olvas el 500 oldalt, felesleges sorpocsékolásra senki sem kiváncsi, legyen izgalmas, tartalmas, s lehetőleg érintsen meg. Mintha ez olyan egyszerű lenne, a fene megette ezt a nagy igényességet. Irhatnék akár erről,


                                
Jelige: Életre kelt sorok

vagy a rossz házasságokról, a ledér nőkről és a facér férfiakról, vagy az interneten felnövő facebook fiatalokról, akik a virtuális térben tengetik az életüket.
Segíts már, mi legyen a téma?
Zotya haverom azt mondaná, hogy a nők. Hogyne, már ő is el van bódulva a cipőrengetegtől. Évek óta kollégák vagyunk, de én még hosszabb ideig nőnél őt nem láttam lehorgonyozni. Zotya ilyen típus, nem akar ő se gyereket, se családot, elég neki a Berci kutyája, néha még szegénnyel is olyan embertelenül bánik. Egyedül lakik a belvárosban, néha felvisz 1-2 kiszemelt áldozatot az esti etye-petyére, majd szép lassan lekoptatja azt, aki mégiscsak többet szeretne tőle. Volt már nősülés közelben, de amikor a menyasszonyát rajtakapta a városban egy eléggé félre nem érthető helyzetben a hölgy egyik kollégájával, na azóta nincs jó véleménnyel a nőkről. Hát ilyen ez a Zotya, egyszer csalódott, azóta felépítette a saját kínai nagy falát, melyet senki sem tud lerombolni. Többet nem is mesélek róla, megkeseredett ember ez szegény.
Én imádom a nőket. A csalódások soha nem tudtak arra a szintre vinni, hogy bármi gyűlöletet is érezzek irántuk. Mindegyikkel megvolt a maga értelme, oka és célja, hogy tartott addig, ameddig. A gyengébbik nemről tehát nem szeretnék írni.
Olyan gondolatokat szeretnék közölni, amelyek majd kiemelnek a többi „halandó” közül,s észre veszik végre, hogy egy cipésznek is lehetnek értelemmel teli közleményei. Olvasó, ne érts félre. Tisztában vagyok a tényekkel, azt hiszem, nem ejtettek a fejemre, nem akarok én híres lenni. Kissé fura alak vagyok ahhoz, hogy tényleg író legyen belőlem. Kezdjük azzal, nincs is témám, még mindig nincs. Évek óta nincs, talán soha nem is lesz. Ugyan mit remélhet egy 40 éves cipész, aki időközben szeret az élet dolgairól elmélkedni? Évinek igaza van, én már csak pesszimista maradok…
Pedig, annyira mindenről tudnék írni…mondjuk arról, hogy miért ez a társadalmi egyenlőtlenség, kielégületlenség, társadalmi romlás és hanyatlás. De ez ugye nem érdekes…hogy anyám miért nem tudja befizetni a számlákat, hogy nagyapám miért nem tudott elmenni ahhoz az orvoshoz, s hogy Évinek miért kell naponta ötször elmondanom azt, hogy szeretem. Ugye mindennek megvan az oka. Ez megint csak magánügy, ki a fenét érdekel. Én sem lennék elragadtatva tőle, ha más a problémáival nyaggatna, Zotya így sem kímél, ha valami panaszolni valója akad. Lehet, hogy majd erről szól egyszer a NAGY regény, a nagy kérdésről, hogy mi a búbánatot lehet még írni ezeknek az elkeseredett, beteg embereknek?!...Mindenki csak panaszkodik, mindenki beleun a folytonos körforgásba, nincs kiút, az emberek megsavanyodnak mint az uborka, beborulnak mint az idő, elhallgatnak, mint a sírban nyugvó halottaink…Ritka az az ember mostanság, aki vidáman jönne velem szembe…mintha mindig csak ősz volna,esne az eső, s késne a vonat…
Gyakran utazom busszal, ez az egyetlen lehetőség, hogy eljussak a munkahelyemre. Annyira megváltoztak az emberek, a kommunizmusban még vigyorogtak, de komolyan mondom, most, mint a zombik, csak bámulnak ki az ablaküvegen, reménykedve a jótündérben, mások a fülükbe dugják a zenét, aztán megszűnnek a külvilágnak, vagy végigbeszélik az utat, hogy milyen szegénység van, bezzeg abban az időben… ilyenkor én sem tétlenkedem, előveszem a jegyzetfüzetem, s kiírom magamból a fájdalmat, az elkeseredést, s hogy már 12 éve nem tudok munkahelyet váltani, mert nincs hova menni, pedig Évit is feleségül akarom venni…
Akkor fogjunk hozzá…


                

Jelige: Életre kelt sorok



Neharagudj, Olvasó(m), hogy be sem mutatkoztam, de úgy gondolom, a név már csak részletkérdés. Hívhatsz Bélának, vagy Péternek, mondhatod azt is, hogy az a cipész, teljesen
mindegy. A múltamról meg szintén nem írok, ki a fenét érdekel, hogy mikor születtem, hol nőttem fel, a végén úgyis az a lényeg, mennyi tartalom volt az életedben, s nem az, mennyi évet húztál le ebben a nyomorúságban. Minthogy az sem biztos, hogy a barátnőm Évi, a haverom meg Zotya. Lehet nem is léteznek. Na ugye hogy már nem is számít…





 
Kapcsolódó linkek
· Több hír: Arany Opus Díj 2010
· Több hír: szmit


Legolvasottabb hír ebben a rovatban:
Arany Opus Díj 2010:

Jelige: János

Hír értékelése
Értékelés: 0
Szavazat: 0

Értékeld ezt a hírt:

Kiváló
Nagyon jó
Jó
Átlagos
Rossz

Parancsok

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat

Kapcsolódó rovatok

Arany Opus Díj 2010

Ehhez a hírhez nem lehet hozzászólni.




Web site powered by PHP-Nuke
All logos and trademarks in this site are property of their respective owner. The comments are property of their posters, all the rest © 2005 by me.


Oldalkészítés: 0.10 másodperc