1.
Az olvasás során elfogadod, hogy feltárom
előtted személyemet. Az
olvasás során beleegyezel, hogy
tudjam, mit gondolsz. Nincs ellenvetés.
Az olvasás során felléphetnek gondolati ellentmondások.
Az olvasás
során hozzájárulsz, hogy asszociációs
és képi társításaid a szöveg
részévé váljanak.
A felhasználó egy csontképződményből
hússzövetekbe rendeződő egyén, nevezzük
úgy: TE. A szöveggel teli körítés,
a vesszők és egyéb interpunckiós jel
úgy: ÉN.
Nem lesz bonyolult. Mint azt hazudni mindenkinek
sunshine és minden happy. Mint mikor
egyszer fenn, aztán lenn és vica versa.
Mint az önámítás. Egyszerű.
És bonyolult, mint az élet.
Fárasztó. Felemelő. A használat során
jogodban áll véleményt formálni.
Felkészültél? Nincs koordinációs pont,
ahová megérkezünk. In progress.
Amikor hajnalban felkelsz
félig kómásan és látod
a csillagok fényeinek kontúrjait
szobád falán. Az a szoba vagyok.
Amikor éppen magányos vagy
és hogyléted felől érdeklődnek
egy vigasztaló kávé mellett,
az erőltetett mosoly vagyok
a szád szélén.
Betöltve 95%.
Néha jobban lennél. Néha jobban lennél.
Néha jobban vagy.
Néha csak azt hiszed.
Eddig sem voltam itt. Ha törölni szeretnél
akkor sem tűnök el.
Ottleszek a limbikus rendszered közepén.
Lehet más a felhasználó.
Mostantól ne figyelj rám:
most nekem ez a fontos.
Egyébként nem tudod megállni...
Színleld, hogy értesz
vagy hazudd
a valótlant
Tovább.
2.
Most úgy hallgass, mint
aki elvonási tünetektől szenved,
de kedvtelésből depressziós.
Most úgy hallgass, mint aki most tudta meg,
hogy születése óta halott az apja.
Most úgy hallgass, mint aki megnyerte a főnyereményt.
most úgy, mint aki megnyerte,
de elvesztette a szelvényt.
Most úgy hallgass, mint a tűzvészből
kimenekült gyermek, ki testvére helyett
játékait mentette ki.
Most úgy hallgass, mint az abortuszon
átesett anya, ki férjének azt hazudja
két hónap
és jön a kicsi.
Most úgy hallgass, mint a telefonod,
mikor éppen szakítanál valakivel,
közben rájösz,
a harmadik szó után már lemerült.
Most úgy, mint az arc a papírpénzen.
Úgy hallgass, mint egy lementetlen fájl.
Hallgass, mint akinek legfőbb célja,
hogy a szerelmet vigye át
fogában tartva a túlsó partra,
hogy a túlsó partra fogában tartva
vigye át a szerelmet.
3.
- Mit tennél, ha azt mondanám
holnap meghalok?
- Húslevesalaplét csinálnék az összegyűjtött
izzadságcseppjeidből.
Nem így, kiáltsd hangosabban,
teljes átéléssel, szenvtelenül,
tested rezonanciájával.
Van itt valami, amiről megfeledkeztünk.
Valami elhallgatott, valami a gégefőben
megrekedt, elméretezett,
létjogosultsága hiányzik –
formátlan és ijesztő, ahogy hajnalban
lépcsőházakban terjeng, hangokat hallat,
kiszipolyoz, üres leszel. A lakók
még mindig szomszédként kezelik.
Most is itt van.
Bekebelezett. Érzem a húsréteg alatt.
Néha összemérem magam vele.
Mióta túlnőttem rajta: nem létezem.
Literszámra szívja ki testemből a vért.
Közben nevet.
Ollóval apró darabokat váj ki
farmerekből, pulcsikból,
önmagából.
Dolgozni csak pontosan és szépen.
Aztán benzint önt rá,
és meggyújtja.
Égő testével kifekszik a hideg csempére,
hátha a csillagok észreveszik.
A székre dobott kabát kacsint rám.
Ez sem így volt.
Valaki mesélte, hogy olvasott valahol
egy ilyet: „Mit csinálnál, ha azt
mondanám holnap meghalok?”
„Húslevesalaplét csinálnék az összegyűjtött
izzadságcseppjeidből.
” - és fél év múlva meg is halt,
és így tett. Megette. Azt mondta,
borzalmas íze volt, aztán kihányta az egészet.
Dél van. Éhes vagyok.
Így élek:
az alsó polcra téve.