Közlemény
Dátum: 2018. november 28. szerda, 08:40
Rovat: Híreink


November 24-én, szombaton került sor a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának tisztújító közgyűlésére Párkányban. A tagság egyharmada jelenlétében rendkívüli közgyűlés keretében választottak új tisztségviselőket. A szavazást megelőzően a szervezet teret biztosított eszmecserére. A jelenlévőknek alkalmuk volt elmondani észrevételeiket, elvárásaikat. Nem maradt el az indulatos kritikai hangnem sem. A vita legkiemelkedőbb témája az Előretolt Helyőrség irodalmi és kulturális melléklet szlovákiai megjelenése volt. Ugyan a SZMÍT ez alkalommal is hangsúlyozza, hogy a szervezettől független termékről van szó, ennek ellenére a Társaságot 2003 óta vezető Hodossy Gyula reagált a kérdésre, hogy mit tervez a régóta beharangozott sajtómelléklettel.


 Hodossy Gyula elmondta, hogy jelen pillanatban nem tud nyilatkozni szerződéses elköteleződésről, de amennyiben korrekt felkérést kap magánemberként, ami a hazai magyar irodalom és a szerzők érdekeit szolgálja, és az ugyanakkor politikától független teret biztosít az irodalomnépszerűsítésben, nem látja okát, hogy elutasítson egy ilyen lehetőséget. Beszámolt arról is, hogy a  melléklet már rendszeresen megjelenik Erdélyben, Kárpátalján és a Vajdaságban, a szerkesztőségek pedig úgy nyilatkoztak, hogy független szerkesztőségekként dolgoznak. Hodossy ígéretet tett, hogy amennyiben ilyen elköteleződése lesz - ugyan ebben a kérdésben magánemberként vonják felelősségre egy jövőbeli esetleges vállalását illetően - természetesen be fog róla számolni a sajtónak is. Tette ezt annak ellenére, hogy hónapok óta támadások érik a személyét ennek okán. A szervezet jelen lévő tagjai közül néhányan, mint korábban is, most is jelezték, hogyha ez bekövetkezik, akkor kilépnek a SZMÍT-ből. A heves vita és a leköszönő elnök egyenes nyilatkozata után a 34 jelenlevő tag közül 26-an erősítették meg posztján Hodossy Gyulát, aki ez alkalommal ellenjelölt nélkül méretette meg magát. A választmány, amely a szervezet döntéshozói szerve igencsak kiemelkedő jelentőséggel bír. A választmány hét tagjának döntései szerint működik a szervezet. Erre a posztra összességében heten jelentkeztek, így mindannyian választmányi tagok lettek.  Juhász Katalin 25, Baka Patrik 24, H. Nagy Péter 24, Z. Németh István 24, Hizsnyai Zoltán 22, Szalay Zoltán 21, Szászi Zoltán pedig 19 szavazatot kapott. Az etikai bizottságba Hajtman Béla, Csicsay Alajos és Oros László kerültek, ők mindannyian 32 szavazatot kaptak.  Az ellenőrző bizottság tagjai Horváth Géza 33 szavazattal, Bolemant László 34 szavazattal és Tóth László szintén 34 szavazattal lesznek az elkövetkező három évben.
Dunaszerdahely, 2018. 11.26.










A hír tulajdonosa: SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA
http://www.szmit.sk

A hír webcíme:
http://www.szmit.sk/modules.php?name=News&file=article&sid=1987