Jelige: absztinens
Dátum: 2018. október 18. csütörtök, 09:51
Rovat: Arany Opus Díj 2018


Abszint

                                    
… a te apád meg egy dagadt buzi, mondom neki válaszul, mert az előbb lefaszszopózott, és nemcsak mondta, de tölcsért csinált a kezéből, a szájához emelte, majd jó gyorsan előre-hátra mozgatni kezdte azt, meg kurva hangosan cummogtatott is hozzá, persze, hogy ezzel még jobban utánozza az én ő szerinte leggyakoribb tevékenységemet, a faszszopást. Ezt csinálta ez a baromarc seggfej, hogy halál lazán, meg izé indokolatlanul mondta és mutatta, hogy én csak egy „kis semmirekellő kis geci faszszopó vagyok cppp-cppp-cppp”, ami tök szarul esett, és amire azt válaszolom neki kurva erélyesen, mert én azért ki szoktam állni magamért az ilyen szar helyzetekben, hogy, ha én egy „kis semmirekellő kis geci faszszopó vagyok”,  akkor a te apád meg egy dagadt buzi. Nem elég, hogy el van hízva, mint egy disznó, mondom, és közben persze direkt vissza is mutatom neki felfújt pofával, meg széttárt karokkal, amolyan Lagzi Lajcsi-stílban nyomatva a dagadtságot, hogy lássa, hogy kurvára komolyan gondolom, hogy a faterja egy elhízott, dagadt disznó, de, folytatom azzal, hogy apád mindezek ellenére vagy mellett ráadásul buzi is; tu-ti bu-zi, érted?  Egyébként tényleg, halál komolyan azt gondolom a faterjáról, hogy egy dagadt buzi, mert furcsa kiálló gecinagy sörhasa van, befelé tartja a kezét, tipegve nőiesen jár, a haja folyamatosan be van lőve, és általában az érzelmekről szövegel, meg emóciók, meg a faszom, meg idézget összevissza baszd meg Herótnimusztól meg Ariztoteréztől, meg Proustatától meg a tököm tudja, ki a geciktől, és emlékszem, hogy amikor még gyerekek voltunk, és a fasz tudja, miért, milyen okból egyszer elmentünk velük strandolni, ez a seggfej faterja fürdés közben elkezdte simogatni az arcomat, közben pedig azt nyammogta, de a picsába is már eléggé be volt baszva, azt nyammogta nekem, baszd meg, hogy én egy idézem: „festői szépségű fiúcska vagyok”; esküszöm, haljak meg, ha nem így van, hogy miközben ott a medencében engem simogatott kurvára „festői szépségű fiúcskát” mondott, és én már akkor tizenkét vagy a faszom tudja, hány évesen is befostam ezen, és azóta is, ha lehet, próbálom kerülni ennek a kibaszott perverz, homár seggfejnek a társaságát. Ha pedig ez még nem lenne elég, ha úgy jön ki, hogy véletlenül épp náluk vagyunk valahogy mindig furcsán csillogó szemmel szokott utánam nézni, mint aki halál komolyan stíröli a valagamat. Szóval a kurva életbe, tényleg rohadtul kellemetlenül érzem magam ennek a fasznak a társaságában, aki szerintem egyébként homárbárokba is eljár, meg az az igazság, hogy totál azt gondolom róla, hogy reggeltől estig csak veri a pöcsét. Tutira az a véleményem, hogy az örege nemcsak, hogy egy dagadt buzi, de hótziher, hogy egy igazi kibaszott recskamester is. Toka, ez a baromarc kicsit elpirulva erre azt nyomatja ellenérvként, hogy az apja nem lehet buzi, ha egyszer megcsinálta őt, meg hozzáteszi, persze, hogy izé, az anyja egy egész korrektül kinéző nő, meg minden, én meg azt válaszolom erre, hogy ez nem kifogás baszd meg, attól hogy anyád, akit egyébként szintén leszarok kurva magasról, vele él, meg jó nő, meg kefélnek, meg összehoztak téged, bár, teszem hozzá, inkább csináltak volna helyetted mondjuk csirkepaprikást, vagy elmentek volna egy rohadt romantikus komédiára valamelyik moziba, azzal talán mindenki jobban jár, beleértve persze a kurva emberiséget is; szóval azt mondom neki, hogy attól még apád megcsinált téged, lehet, hogy látens buzi. Azért nyomatom ezt a külföldiesen hangzó szót, hogy látens, mert egyébként nemrég olvastam az interneten erről a látensságról, és ez azt jelenti, hogy izé, egyébként ő, azaz az áldozat sem tud róla, de a homárság, vagy hívjuk úgy, ahogy az egyetemista, folyamatosan okoskodó Püpü szokta mondani „fasz iránti állandó elkötelezettség” fullosan benne van a vérében, csak el van rejtve geci mélyen, és ha esetleg még tudja is magáról, hogy a pöcsökre bukik, akkor is kurvára megpróbálja titkolni azt. Az ilyen ember elnyomja magában, hogy oda meg vissza van a szőrös férfiseggekért, és hát kibaszottul megpróbál nem homárkodó életmódot folytatni, de közben magában, persze, éjszakánként mégis ezekről, azaz a szőrös férfiseggekről fantáziálgat, egészen addig, amíg fel nem tör belőle a látens homokosság, és be nem vallja azt a világnak. Majd folytatom azzal Tokának, hogy egyébként simán kérdezd csak meg majd egyszer az apádat, hogy buzi-e; vegyél egy üveg bort, ülj le vele szépen,

ahogy egy apa-fia beszélgetéshez illik, vagy ahogy férfi a férfival, esetleg férfi a fullosan homár apjával szokott, és biztos be fogja neked büszkén vallani, hogy ő egy igazi vérbeli buzzancs; te pedig, ez miatt, egy kurvára elbaszott véletlen vagy. És mivel érzem, hogy ebben a szócsatában most már amúgy tényleg legyőztem, fölé a nőttem, azt tolom Tokának, hogy ez a buziság nálatok hótziher, hogy genetikailag van kódolva; öröklődik baszd meg, apád is buzi, te is buzi vagy, vagy buzi leszel, és persze ez a trükkös benne, ebben a látensságban, nyomom neki most már tök nagy áhítatos lendülettel, mivel már egészen belejöttem a dumálásba, és totál azt látom rajta, hogy a padlón van, szóval tolom tovább, hogy ebben a látensságban az a vicces, hogy még nem tudod, baszd meg, de lehet, hogy csak idő kérdése, és egy-két év múlva te is be fogsz buzulni. Tutira az lesz, hogy később, pár év múlva fogsz csak rájönni a saját homárságodra, és hiába lesz Jutka, Marika, meg Eszti, meg így punci meg úgy punci, egyszer csak hoppá, ráébredsz, baszd meg, hogy jobban vágysz például a Püpü szőrös faszára, mint bármelyik jó csaj puncijára. Érted tutira, úgy lesz, hogy izé reggeltől estig csak a Püpü seggéről fogsz filózgatni, meg vele fogsz álmodni, hogy kéz a kézben sérifikáltok a sejtelmes Duna-parti tündéri naplementében meg a holdfényben, meg örökbe fogsz akarni vele fogadni kis faszszopó lurkókat, és te is fogod tolni egy szál lila selyemtangában a Budapest Pride-on,  azt nyammogva, hogy „fogadjatok el, mert én is érek annyit, mint a nem homárok, baszd meg”, meg ilyenek. Hiába tűnik totál gáznak, ez lesz a kurva jövőd, tolom neki tovább hevesen bólogatva, és ebben az a szar baszd meg, teszem hozzá, hogy tutira nem lennék a helyedben akkor ott abban a pillanatban, amikor rájössz, hogy a Püpü szőrös valaga az igazi; és miután ezt beadtam neki, kacsintok egyet, megveregetem a kurva nagy kibaszott dög vállát, mert azt érzem, hogy most totál legyőztem, kicsináltam, és legközelebb biztosan meg fogja gondolni kétszer, hogy lefaszszopóz-e, vagy bármi egyéb geciséget mond e rám. Közben persze Felhő is megérkezik a maga abszintkörével, és csak úgy hoz hozzá egy sört is, mert most van pénze, földmérőként dolgozott ugyanis kint a picsába külföldön, és az Isten áldja meg ezért kurva jó szokásáért, hogy ő általában ilyen, hogy ha van pénze, akkor mindig meghív minket valamire, mert tudja, hogy nekünk, mióta a világon vagyunk kurvára nincs, és valószínűleg nem is lesz soha elég zsénk. Most megjön, kiosztja az ajándék abszintot, baszd meg, és azt mondja, hogy mivel megint kibaszottul nincs mit csinálnunk. ezért kezdjük el újra azt a faszom játékot. Így nyomatja, hogy faszom játékot, mert ő egyébként olyan, hogy izé, hogy gyakran hozzáteszi mindegyik dologhoz a faszom kifejezést: volt már nála faszom reggeli, faszom kávé, faszom keksz, faszom sör, faszom abszint, faszom cipő, faszom kéz, faszom punci, faszom laptop satöbbi, és ebből a leggázabb a  faszom faszom szavak összerakása volt, aminek bevallom kurvára őszintén, hogy én sem vágom az igazi jelentését; ez a mostani faszom játék egyébként arról szól, hogy a lehető legszarabb, vagy legbizarrabb sztorit kell elmondani az életedből, meg úgy izé általában önmagadról, de mást is belevonhatsz, persze, ha akarod, csak a lényeg, hogy sztori legyen, és hogy igaz meg, hogy vicces. Egyébként ezt a játékot nemrég találtuk ki, mert előtte meg olyat nyomattunk, hogy a szüleinkről kellett dumálni, és amúgy ezekből az jött le, hogy nemcsak Tokának, akinek tu-ti hót-ziher, hogy buzi az apja, de egyébként kurvára mindegyikünknek eléggé gázosak az ősei. Amúgy ez a játék, ez a mostani ez úgy zajlik, hogy izé, hogy megadunk előre egy kurva témát, és arról halandzsázunk valami jó sztorit, miközben persze egész korrekten bebaszunk, meg, ha van fű, akkor általában be is tépünk hozzá, persze, de most sajnos nincs dudva, úgyhogy szárazon, remélhetőleg Felhő földmérős fizetésén fogjuk nyomatni. Múltkor ebben a játékban épp a dugás volt a téma, és olyanok jöttek ki baszd meg, hogy emlékszem, akkor még a hülye B. is itt volt velünk, és ő is kezdte el nyomatni a sztorit arról, hogy valami diszkóból bebaszva hazavitt, majd meghágott egy bányarém csajt, de olyan kurva jól adta le, hogy tényleg beszartunk rajta; azzal kezdte, hogy izé, hogy éjszaka, miután „megkettyintette”, ez az ő szavajárása egyébként, hogy „megkettyintette”, szóval miután otthon megkettyintette azt az elcsábított picsát, totál bealudtak, aztán B. nagy másnaposan felkelt baszd meg, és a világosban

meglátta azt, hogy ez, akit hazahozott és megkefélt valahogy kibaszottul ronda. Nem elég, hogy a csajból dőlt a piaszag, tolta nekünk B., szóval nem elég, hogy csúnya volt dőlt belőle a piaszag, de ezek mellett nyitott szájjal horkolt, és még ráadásul csáléfogú is volt, bassza meg. B. ezután nyomatta tovább, hogy izé, miután meglátta ezt az undorító ocsmányságot ott az éjszaka közepén az ágyában, elkezdte bökdösni a vállát, hogy felkeltse, és mihamarabb hazaküldje a picsába, majd miután kurva sok bökdösés után az otromba bányarém felébredt, ez a faszfej haverunk azt mondta neki., hogy ízé, „hogy azt hiszem, menned kéne, mert hamarosan munkába megyek”. Ennek a fasznak ez volt az érve, baszd meg, hulla részegen vagy másnaposan ott reggel egy, az ágyában fekvő bányarémnek, akit egyébként felszedett és megkettyintett, „hogy menned kéne, mert hamarosan munkába megyek”, úgy, hogy kibaszottul nem dolgozott soha életében. Mi, mivel már egész faszául be voltunk tépve, ezen szakadtunk meg a röhögéstől, de ez a seggfej azzal is folytatta totál fullosan beleélve magát a saját sztorijába, hogy nem elég, hogy ez a kiskúrva horkolt, csúnya, csáléfogú volt, de még ráadásul nagyon „löttyedt volt a húsa” is; hát ezen a löttyedt húsún, amikor mondta, komolyan végképp befostunk a röhögéstől. Én még azóta is röhögök rajta, ezen, ha eszembe jut, hogy ez a csávó milyen egy idióta debil, és akkor meg, amikor a sztorit mondta emlékszem, kapásból beköptem neki, vagyis feltettem azt a kurva kérdést, hogy izé, ha löttyedt volt a húsa, meg ronda is meg büdös is volt, akkor nem a Toka apját hágtad-e meg tök véletlenül azon a csodálatos éjszakán; amin persze Tokán kívül megint csak mindannyian vihogtunk, baszd meg, mert már amúgy akkor ott egyébként tényleg eléggé korrektül be voltunk állva. Aztán B. nyomatta tovább, hogy miután a csaj nagy nehezen elment haza a picsába, akkor jutott eszébe, hogy amikor irgalmatlanul bekúrva fel akarta szedni őt a diszkóba olyan dumákat nyomott le neki, ennek a kibaszott löttyedt húsú, csálé fogú, büdös bányarémnek, hogy izé, hogy „rózsaillatú a bőröd”, meg baszd meg, azt is mondta neki, hogy „tavaszfakasztóan gyönyörű a mosolyod”. Itt teljesen behugyoztunk, végünk volt, ütöttük egymást nyerítve, mert azt mondta ennek csáléfogú rondaságnak a diszkóba, hogy„tavaszfakasztó a mosolyod”, baszd meg, és én meg ezután azon agyaltam, hogy hogy az istenbe tud ilyen faszságot kitalálni, hogy tavaszfakasztó mosoly. Komolyan a kurva életbe én nem mondtam még senkinek hasonlót sem, mert hótziher, hogy nem vagyok ennyire kreatív. Amúgy ők, ezek a faszok engem is kiröhögtek baszd meg akkor, amikor még a múltkor izé, felhoztam egy csajos sztorimat régebbről; eltoltam nekik, hogy pár hónapja volt, hogy összeszedtem egy puncit valamelyik buliba, fel is jött simán, mindenbe benne volt, értitek, nyomtam nekik, hogy az izé, a punci nem is nézett ki rosszul meg minden, csak épp megvolt neki a kibaszott menzesze, de nem csináltam belőle ügyet, baszd meg, mert már be voltam tépve meg baszva is, mint a kurvaélet, toltam tovább, és hiába volt tamponja, előadtam neki, a puncinak, hogy izé, én egy olyan csávó vagyok, hogy még a vörös hadseregen is átmegyek, ha kell, nekem aztán nem akadály a havi baj. Szóval kurva erős voltam, és lekapcsoltam a villanyt, meg minden, majd fogtam és kihúztam azt a véres-nedves lúfaszt a puncijából, eldobtam a picsába, és utána úgy, ahogy volt megfarkaltam egész jól, csak hát eleinte nem nagyon akart felállni, mert lenyomtam vagy tíz–tizenöt sört, meg baszakodtam kicsit a gumival is, de nem ez a poén baszd meg, hanem az, hogy miután sikeresen felállítottam, egész jól belejöttem, megfarkaltam, baszd meg, majd bealudtam, és amikor nyitom ki reggel a szememet, mit látok, azt, hogy baszd ki az éjszaka eldobott véres-lucskos kibaszott tamponja fel van tapadva a frissen meszelt falunkra. Komolyan ott volt feltapadva a tűzpiros nyomával együtt a szétázott pinazsíros tamponja a fehér falon, és rögtön az jutott eszembe, hogy anyámék megölnek baszd meg, kicsinálnak, felakasztanak, levágják a faszomat, és odaadják a kutyának, vagy annak a rohadt macskának, akit amúgy egyébként kurvára szeretek; ezek a faszok meg csak röhögtek a sztorimon, mert ők még nem láttak kikúrt pinazsíros-véres tampont a frissen meszelt falon. Ezután valamilyen hülye dumával én is elküldtem simán haza a picsába azt a csajt, majd egy zacskóval leszedtem azt az undorító ocsmányságot a falról, de a nyoma az kurvára ott maradt, és hát mondtam

nekik, Tokáéknak, hogy a folt helyére odaakasztottam egy kibaszott régi Nirvana zenekaros plakátot, és úgy őrizgettem, mint abban az ízé filmben, a Remények arabjaiban volt, amikor a csávó a börtönben a plakátja mögé csinál menekülési útvonalat a börtönből. Úgyhogy én ezt a sztorit meséltem el nekik a múltkor, és Toka most rám néz, tölcsért csinál a kezéből a szájához emeli, és azt mondja, hogy kezdd el te az új játékot, te „cppp-cppp-cppp faszszopó!”, én meg azt válaszolom neki, hogy tutira az a bajod velem, hogy már lassan tör fel belőled a látens buziság, és neked is ugyanúgy kezdek tetszeni, mint annak a dagadt homár, perverz recskamester apádnak. Felhő közben felemeli azt a faszom abszintot és koccintunk, legurítjuk, majd sörözni kezdünk, de ezzel már nem koccintunk, mert izé, valamelyik világháborúban úgy volt, hogy amikor kivégezték a magyarokat, akkor a nácik sörrel ünnepelve koccintottak az ő haláluk örömére. Marika néni, a dagadt pultos nő meg olyan sunyin figyel, mintha bármilyen kurva köze is lenne hozzánk, ezért befogjuk egy kicsit a pofánkat, vagyis lejjebb vesszük a hangerőt, mert ennek a pletykás elhízott bányarémnek kibaszottul nincs köze hozzánk, és még képes és elpanaszolja a rendőrségnek, hogy mikről dumálunk, meg hogy nem vagyunk tizennyolc évesek és itt piázunk, meg gyakran füvezünk is, és még a kurva zsaruk képesek bevinni és megbaszni. Full síri kussba el is kezdem hát nekik a sztorit, és azt mondom, hogy legyen a téma most a szarás, és mondom is nekik, mintha csak egy kurva népmesét mondanék, hogy képzeljétek el basszátok meg, épp nemrég volt, hogy ketten B.-vel nyomattuk a partit, meg minden, akkoriban épp loptam anyáméktól, és hát ezért is volt egy kevés zsém arra, hogy az Aphroditébe toljuk, ami egy egészen luxushely, persze, luxusárakkal, meg kurvázni is lehet, de csak sörözni terveztünk ott, ami tényleg egy kibaszottul ritka alkalom. Képzeljétek el, súgom nekik, hogy elfoglaltuk a helyünket, beültünk, mint valami kikúrt burzsujok, és kikértem neki meg magamnak az első sört, erre azt mondja az a baromarc B. szinte a semmiből, hogy izé, hogy „nyomok egy gyors kakát”, én meg azt toltam neki, hogy menj, baszd meg, fosd ki magad nyugodtan, erezd rájuk keményen, a sör megvár; B. meg erre, mivel mindig is hallgatott rám, elhúzott a picsába, én meg kortyolgatom, kortyolgatom, kortyolgatom a sört, eltelik tíz perc, eltelik húsz perc, már lassan eltelik fél óra, ez a fasz meg sehol nincs, értitek, mondom, biztos van valami baj, aztán kikéretem már magamnak a második sört is, erre B. a kurvára elfehéredett arccal jön vissza, és úgy ül le, olyan óvatosan basszátok meg, mint egy izé aranyeres szűzkurva a százas szögre. Én meg kérdem tőle, baszd meg, hogy mi a faszom van veled, ő meg válaszul meg azt nyomja, hogy izé lehetőleg minél gyorsabban húzzunk a gecibe. Erre meg mutatom neki, hogy itt a kurva söröd, meg az enyém is, én ezeket itt nem hagyom, baszd ki, ő meg azt válaszolja megint, hogy ne dumáljak, mennünk kell, menjünk a picsába, és kurvára erélyesen, meg fehér arccal mondta basszátok meg, úgyhogy, ha tetszett, ha nem ott kellett hagynom a kibaszott sörömet, mert kurvára megijedtem, de azért, teszem hozzá, elcsórtam az üres poharat, mert mégis csak jól jön egy kurva emlék az Aphroditéből, és amikor már jó messze voltunk a bulihelytől, nyomom tovább, és közbe kissé mosolygok magamban, ahogy ez a két dagadt fasz, Toka meg Felhő full síri kussban figyel rám; szóval, nyomom tovább, hogy amikor már jó messze voltunk a bulihelytől, na, akkor kérdeztem meg tőle, B-től, hogy, mi a faszom van, erre ő azt mondja, basszátok meg, hogy először is bement a budiba, és már kurvára kellett fosnia, és nem lelte a kibaszott villanyt, de tényleg nem volt sehol, nemhogy a falon nem, de sehol nem volt egy elbaszott-kibaszott kapcsoló sem bassza meg, a mobilját meg ott hagyta az asztalunknál, úgyhogy még csak világítani sem tudott mivel, és azt is hozzátette, hogy izé, amikor bement kurvára majd’ befosott, úgyhogy eléggé sietős volt a történet, ezért kinyitotta egy random budi ajtaját, és megnézte, azaz kitapintotta, hogy van-e papír, és hála Istennek talált egy teljes bontatlan kotuccsal, aztán meg leült, majd kifosta magát ott a villanynélküli sötététségben. Csak, mint nyomatta, az volt a bibi, bassza meg, hogy nem vette észre, hogy le volt hajtva a vécének a karimája; kibaszottul le volt hajtva a kurva karimája a budinak, ő meg a sötétben ráfosott az ülőke tetejére, de egy iszonyatosat, és hát akkor kezdte el érezni, mikor már kiment a cucc, hogy valami puha meleg

kaparja a segglyukát. Erre, basszátok meg, meglátta a budi belsejében, valahol tök izé indokolatlan helyen a kibaszott villanykapcsolót, felkapcsolta, és miután nagy nehezen kitörölte a valagát azt látta, hogy egy kikúrt fostorony áll az egyébként rendezett márványbudi lehajtott karimájának tetején. Amúgy Toka meg Felhő már ezen kezdtek röhögni, de a slusszpoén még mindig hátra volt, szóval mondom nekik, hogy el tudjátok képzelni, ahogy B. izé állt az Aphroditéban a kibaszott rendezett márványpadlójú slozija, és a saját odakulázott szarhegye mellett-fölött tök ijedten, elfehéredett arccal, és lányos zavarában tudjátok, mi a faszomat csinált, kérdem tőlük; a legrosszabbat, amit csak tehetett. A hülye B. ijedtében spontán felcsapta a kibaszott karimát úgy szarhegyestől, ahogy volt, és ott a márványbudi kellős közepén mindent elárasztott a szar, mint ahogy abban a búzamezős-műzlis reklámban van, de B. szerint, ha hiszitek, ha nem még a kibaszott plafon is fosos volt, úgy, olyan szinten fel lett csapva a kulahegy, és ezért kellett gyorsan, rekordsebességgel elhúznunk onnan a gecibe, mert a tulajdonosok még képesek lettek volna feltakaríttatni velünk azt a szart. Ezen a befejezésen, a két hülye csak elmosolyodott, még csak nem is röhögtek igazán, úgyhogy egy kicsit el is szégyelltem magam, pedig szerintem nem volt rossz a sztori, ezért inkább attól a segges vénkurvától, Marika nénitől, természetesen a Felhő számlájára, kértem még egy kör abszintot, és mondom neki, annak a buzzancs Tokának, hogy akkor mondjon ő egy jobb fosós-szarós sztorit, ha tud, de ha lehet, teszem hozzá, akkor ne az apjáról meséljen, mert a baromarc, dagadt, recskamester, homokos seggfejek szarási szokásai engem nem érdekelnek. Közben letoljuk a második abszintot, és a sörrel megint nem koccintunk, amiatt a hülye nácisztori miatt, Toka meg elkezdi, hogy ezen a történeten már régóta agyal, és ő előre elnevezte lélekjelenlétnek, én meg erre mondom neki, baszd meg, hogy izé, hogy ezeket a kurva sztorikat nem szoktuk elnevezni, és hozzáteszem, hogy ő már egészen biztos, hogy nem is látens, hanem igazi, vérbeli homár, mert azok használnak ilyen szavakat, baszd meg, hogy lélekjelenlét, meg adekvát, meg sztereotípia, meg a véreres lúfasz, meg a faszom tudja, hogy még miket. Erre a kibaszott Felhő leállít, és azt mondja, hogy a picsába már, ne okoskodjak annyit, hagyjam, hogy elmondja a szarós sztoriját ő, azaz Toka is, mert amikor én mondtam a faszom történetemet, akkor is mindenki befogta a kurva pofáját; erre tényleg kissé lenyugszok, mert amúgy Felhőre, akármilyen hülye baromarc is tud lenni néha, valahogy mindig mindenki hallgat egy kicsit, és nemcsak azért, mert nagydarab meg értelmes, de van valami a kibaszott szemében, ami tiszteletet vív ki, vagy hogy is mondjam, izé, tiszteletet parancsol. A Toka tehát elkezdi nyomatni a lélekjelenlétes sztoriját, és mondja, hogy néhány hete volt, hogy valamelyik városi kajáldában ült és szart halál nyugodtan, meg nyomatja, hogy ilyenkor izé mélázni is szokott az élet dolgairól, meg a faszom tudja, miről, de hozzáteszi, hogy neki amúgy eléggé rossz szokása, hogy nem szokta becsukni magára a budiajtót, azaz kurva nyugodtan szarik, és ekkor a kajáldában is ezt tette, persze, és erre a legváratlanabb pillanatban, tényleg akkor, amikor kibaszottul el volt gondolkodva szarás közben, tök váratlanul egyszer csak nyílik előtte a budiajtó, és egyszer csak a semmiből egy csupasz szőrös segg tolatott az öle felé egyenesen. Ő meg, és ezért nevezte el kurvára lélekjelenlétnek ezt a történetet, a mélázásból ébredve gyorsan, másodpercek alatt döntve két lábbal belerúgott az előtte levő csupasz valagba, és a talpaival kitolta a fosós-szarós támadót, mert mondja, hogy izé, hogy kurvára beijedt azon, hogy még valaki, valami ismeretlen fasz az elgondolkodás közepette ott a városi kajáldában az ölébe fosik. Fogta tehát, kitolta a talpával a csupasz seggest, és kulcsra zárta a budiajtót, de nem ez a poén, baszd meg, nyomta a dumát tovább, hanem az, hogy amikor végzett, kiment a vécéről, visszanézett, és a budijának az ajtaja komplett le volt fosva, és ezért nevezte lélekjelenlétnek, mert ott a mélázás közben hirtelen hozta meg a lehető legfaszább döntést; azt a döntést, amivel elkerülte az ismeretlen ember ölébe hulló spontán fosesőjét, mert amúgy, ha már lefosta a budiajtót, akkor tu-ti hótziher, hogy az ölébe is belefosott volna. Erre azt mondom Tokának, hogy ez a sztori kurvára nem volt vicces, egyszerűen, izé nem volt az, meg azt is nyomatom, persze, hogy ez a sztori

egy  fullosan fasza bizonyíték arra, hogy a buzik nem is tudnak igazán vicceset mesélni, meg amúgy azt is tolom neki, hogy szerintem csak kamuzott, mert amúgy tényleg ki olyan baromarc seggfej már, hogy csupasz seggel tolat be egy random budiba. Toka azt mondja nekem erre, hogy kis faszszopó vagyok, meg a szokásos mozdulatával kiegészítve hozzáteszi, hogy „cppp-cppp-cppp”, de mindegy, mert válaszul csak bemutattam neki, hogy kapja be, majd azt nyomom Felhőnek, hogy mondjon már ő is egy sztorit, bár akármit is mond, vagy még, ha nem mond semmit, és egész este full síri kussban ülünk és recskázunk, ennél a történetnél tuti, hogy még az is csak jobb lehet. Felhő válaszul megvonja a vállát, majd azt nyammogja, hogy neki most kurvára nincs, vagyis volt, de a geciskedéseink miatt elment kedve a faszom sztorizgatástól, úgyhogy inkább húzzunk haza a picsába, mert ez így eléggé elunalmasodott, meg totál lefáradt az agya, én meg igazat adok neki, és fogom magam, és inkább elköszönök tőlük, majd spontán elhúzok haza a gecibe, mert ez megint egy szokásosan szar péntek este volt, és még csak egy kurva lány sem fordult meg a kibaszott Art Clubban. Maximum a pultos nő, Marika néni volt csak ott rajtunk kívül, akit én nemhogy lánynak, de a dagadt valaga miatt nőnek sem igazán neveznék, szóval fogom magam és elindulok haza, mert kurvára elment a kedvem úgy totál mindentől. Közben pedig hazafelé az Arany út macskakövein slattyogva azon agyalok, hogy bassza meg vajon tényleg buzi-e a Toka dagadt-seggfej-recskamester apja, meg hogy nem e fenyeget-e, vagyis, hogy nem fog e előtörni véletlenül belőlem is a látens buziság, aztán pedig rágyújtok egy cigire; hazaérve meg már el is felejtettem ezeket a kurva gondolatokat, meg a szar sztorikat, meg úgy totál az egész estét, mert anyám és apám között megint a szokásos cirkusz várt…









A hír tulajdonosa: SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA
http://www.szmit.sk

A hír webcíme:
http://www.szmit.sk/modules.php?name=News&file=article&sid=1963