Bárczi Zsófia: A keselyű hava
Dátum: 2007. október 05. péntek, 11:45
Rovat: Kritika


Bárczi Zsófia első könyve, A keselyű hava nem egyetlen nyelven szólal meg, elbeszélései három, viszonylag jól elkülöníthető csoportba sorolhatók.
Az elsőbe a mágikus realizmusra többé-kevésbé rájátszó, ún. egzotikus novellák tartoznak, amelyek néha meseszerűek, máskor nosztalgikusak, történelmi témájúak, de mindenképpen megjelenik a transzcendencia mint élmény – ide tartozónak vélem a kötet első két elbeszélését, a Flan és a Tocino de cielo című szövegeket, de ebbe a csoportba sorolhatók a Legenda, Az örökkévalóság kék köténye, az Anti bácsi, a Nikolai Marin Fe, a Jolán neném és a világvége, Az emlékezés borostyánjai, A keselyű hava és a Szürke felhők című elbeszélések is, vagyis a kötet több mint felét, meghatározó vonulatát adják ezek a szövegek.


Főszereplőik leggyakrabban nők, s a mágikus realizmus titokzatossága gyakran fonódik össze bennük a nőiséggel. A megszemélyesített állatokkal dolgozó filozófiai mesék, példázatok alkotják a könyv második csoportját, amelybe a kötet négy novellája tartozik, s A lélek megszemélyesített tája című ciklusba sorolta őket a kötet összeállítója (engem némiképp Hajnóczy Péter „meséire” és Mándy Iván történeteire emlékeztetnek). A kötet harmadik rétegét alkotó Patkányok, Kókó és Az ingovány olyan történetek, amelyek valamilyen deviáns szereplő és tudatállapot köré szerveződnek, a határok áthágása és az őrület tematizálódik bennük. Jellemző technikája a filmszerűség, kihagyások, szaggatottság (például Csáth Géza Anyagyilkosok című novellájának átirataként is olvasható a Patkányok).
Számomra legizgalmasabbak az első és a harmadik csoportba tartozó elbeszélések, közülük is leginkább azok, amelyek több síkon hozzák játékba a női íráslehetőségeket. A kötet első novellája, a Flan például egyfajta női genealógiát állít szembe a patriarchális, férfiközpontú rend örökléstechnikájával. Ez azt jelenti, hogy a névátadásban is megnyilvánuló férfiuralom ellenében íródik a történet, a férfiak kiiktatódnak ebből a szövegből: marad a nagyanya, a narrátor és végül Zorayda, a boldogtalan sorsú királylány. Mindhárom nő fényképről olvasódik, s ez mintha arra utalna, hogy míg a patriarchális világ a szövegeken keresztül uralkodik, addig a nőiség tartományai a látáson, a vizualitáson keresztül képesek leginkább megnyilvánulni (gondoljunk csak arra, hogy a magazinok képei milyen arányban tartalmaznak női és férfifotókat). A Tocino del cielo címet viselő novella a mese ősi szabályai szerint íródik, s ezáltal a műfaj kérdését rendeli hozzá a női írásmódhoz, hiszen a mese talán a leginkább női természetű az irodalom műfajai közül, gondoljunk csak az Ezeregyéjszaka meséire, illetve a mesélőre, Seherezádéra. Ebben az elbeszélésben újra feltűnik a férfi természetű szöveg és a nőiséghez kapcsolható képszerűség problematizálása. A három lány varázskönyvet kap ajándékba, melynek csodálatosak a lapjai. Nem szöveget tartalmaznak, hanem folyton változó képeket, amelynek szereplői átlépnek, átfolynak a következő lapokra is. A könyv egységes felfogását tehát Bárczi szövege kettéhasítja, s mintegy benne, ebben az új jelentésben viszi végbe szöveg és kép kettős játékát. A szó valódi értelmében „képeskönyv”-ről van tehát szó, s ez a könyv válik a három lány végzetévé is, ebben a könyvben pillantják meg a három keresztény lovagot. A történet végén aztán egy egész birodalom bukik bele a nők felett gyakorolt hatalom kinyilvánításába.
A keselyű hava jellegzetes első kötet, nincs kialakult elbeszélői nyelve, általában könnyen felismerhető irodalmi mintákat követ, vagyis az egyéni, jól megkülönböztethető elbeszélői hang megtalálása tűnik legfontosabb célnak. Kultivált nyelve, a műveltségélmény összetett felhasználása azonban a kötet több írásában feledtetni képes az előbbi hiányokat.
Németh Zoltán

AB-ART, Pozsony, 2004






A hír tulajdonosa: SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA
http://www.szmit.sk

A hír webcíme:
http://www.szmit.sk/modules.php?name=News&file=article&sid=196