Szimpózium az irodalomnépszerősítés lehetőségeiről
Dátum: 2017. október 31. kedd, 11:06
Rovat: Híreink


A Szlovákiai Magyar Írók Társasága szervezésében neves előadók beszéltek a téma iránt érdeklődő nagyszámú közönségnek a tapasztalatokról, problémákról, s azok kezeléséről. Hodossy Gyula, az SZMÍT elnöke megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy az  „irodalom, mint érték, kezd a mai, új technológiáktól átitatott világban háttérbe szorulni.“ Nagy érdeklődést váltott ki Gombos Péter egyetemi docens, a Magyar Olvasástársaság-HUNRA alelnökének Digitális bennszülöttek olvasóvá és irodalomra nevelése című előadása. Kiemelte a szülők felelősségét, azt, hogy a rendszeresen olvasó felnőttek gyerekei jó eséllyel maguk is megszeretik a könyveket, természetesen kivételek akadnak mindig.

 Lacza Tihamér művelődéstörténész  a Romokon nyiladozó vadvirágok - az elfeledett helyek felfedezéséről és köztudatba emeléséről címet adta az előadásának, amelyben megemlítette, hogy a külföldi kirándulások helyett jó lenne, ha a hazánkban található irodalmi emlékhelyekhez látogatnának el a tanulók, pedagógusok.  Nagy Tibor középiskolai tanár Kortárs nem társ címmel azt fejtegette többek között, hogy sajnos nagyon sok diák leragadt Petőfinél, Adynál, ami nem baj, mert legalább őket ismerik, de azért a kortárs szerzők műveit is kellene olvasniuk. Reicher Erika könyvtáros előadásában a szlovákiai magyar könyvtáros szakma törekvéseit és az anyanyelvi és kulturális értékek megőrzését fejtegette, Nagy Katalin okleveles andragógus, könyvtáros pedig az Iskola – könyvtár – olvasás témában adott elő. A színvonalas rendezvényen díszoklevelet kapott Kecskés Ildikó, a Szlovákiai Magyar Könyvtárosok Egyesületének elnöke, Polák Margit könyvtáros, muzeológus, Zilizi Zoltán, az Élő Zoboralja Polgári Társulás ügyvezetője, valamint a somorjai Zalabai Zsigmond Városi Könyvtár kollektívája.






A hír tulajdonosa: SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA
http://www.szmit.sk

A hír webcíme:
http://www.szmit.sk/modules.php?name=News&file=article&sid=1888