Pályázat az Esterházy János Emlékév tiszteletére
Dátum: 2017. január 23. hétfő, 09:53
Rovat: Pályázatfigyelő


Az Esterházy János Szülőföldjéért Egyesület, az Élő Zoboralja Polgári Társulás, a Pázmáneum Polgári Társulás, a Pozsonyi Magyar Intézet és a Szlovákiai Magyar Írók Társasága
Esterházy János  halálának 60.évfordulója alkalmából és az
Esterházy János Emlékév tiszteletére
szépirodalmi és esszéírói pályázatot hirdet
szabadon választott irodalmi műfajban.

Elsősorban olyan pályaművek beérkezését várjuk, melyek  Esterházy János életpéldája, erkölcsi magatartása, mélységes emberszeretete, a tolerancia, a nemzetek és nemzetiségek közti testvéri szeretet  értékrendjének irodalmi lenyomatai, illetve a korunkat is jellemző agresszív, szélsőséges, valamint nacionalista és intoleráns megnyilvánulások, továbbá a globalizáció veszélyeire és a hagyományos európai nemzeti-erkölcsi-emberi értékeket fenyegető jelenségekre, visszásságokra reflektálnak.
A jeligével ellátott pályamunkák beküldési határideje: 2017. V. 31.
A zsűri tagjai: 
Dr. Molnár Imre, a pozsonyi Magyar Intézet igazgatója, Esterházy-kutató
Tóth László, József Attila- és Forbáth-díjas költő
Tőzsér Árpád, Kossuth- és József Attila-díjas költő, a Nemzet Művésze
Díjazás:   
1. díj: 1000 EUR és értékes könyvcsomag
2. díj: 700 EUR és értékes könyvcsomag
3. díj: 400 EUR és értékes könyvcsomag

A pályamunkák kiértékelésére és az ünnepélyes eredményhirdetésre 2017. szeptember 22-én Alsóbodokon, a középiskolai diákok számára kiírt „Sem gyűlölettel, sem erőszakkal” elnevezésű Esterházy János és kora Kárpát-medencei műveltségi vetélkedő döntőjének helyszínén kerül sor.                         
Egy pályázó több alkotással is pályázhat. A pályaműveket postai küldeményként három kinyomtatott példányban és digitális formában (CD) is kérjük a következő címre postázni:
Szlovákiai Magyar Írók Társasága
Galantská cesta 658/2F
92901 Dunajská Streda
A borítékon szerepeljen: Pályázat az Esterházy János Emlékév tiszteletére

Kérjük a pályázó nevét, címét, telefonszámát, e-mail címét külön, jeligével ellátott zárt borítékban mellékelni.
A zsűri javaslatára a legjobb pályaművek az Esterházy Jánosról készült kötetben jelennek meg.







A hír tulajdonosa: SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA
http://www.szmit.sk

A hír webcíme:
http://www.szmit.sk/modules.php?name=News&file=article&sid=1843