Átadták a Forbáth- és Turczel-díjat
Dátum: 2016. november 23. szerda, 08:57
Rovat: Híreink


November 22-én, a Szlovákiai Írószervezetek Társulása szervezésében Pozsonyban, a Zichy palotában  adták át többek között a Szlovákiai Magyar Írók Társasága által alapított Turczel- és Forbáth-díjat.  A Turczel-díjat a tudományos és ismeretterjesztő munkásságért ítélik oda, a Forbáth-díjjal pedig költőket jutalmaznak.


A Turczel-díjjal ezúttal H. Nagy Pétert tüntették ki. Keserű József méltatásában kiemelte, kevés olyan ember van, aki mind a humán, mind a természettudományi szakokban jártas, H. Nagy Péter pedig ilyen szakember. Az idei évben a Forbáth-díj mint egy bumeráng érkezett vissza Tőzsér Árpádhoz, aki az Imágók című kötetéért vehette át az elismerést. A költő elmondta: „2003-ig ezt az elismerést a Szlovákiai Magyar Írók Társasága díjának nevezték. Mivel abban az időben vezetőségi tag voltam, úgy éreztem, ez meglehetősen semmitmondó és száraz elnevezés, javasoltam, hogy a két világháború között népszerű és jelentős avantgárd költő nevét vegye fel, azaz Forbáth Imre nevét. A bumeráng tehát visszatért és már másodszor is megkaptam a díjat. Örülök neki. Most a naplóim sorozatának az ötödik kötetén dolgozom, az mindenképpen megjelenik 2017-ben.” Tőzsér Árpádot Dusík Anikó méltatta, majd a költő egyik szlovákra fordított versét is felolvasta.
Mindkét díjazottnak gratulálunk!






A hír tulajdonosa: SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA
http://www.szmit.sk

A hír webcíme:
http://www.szmit.sk/modules.php?name=News&file=article&sid=1837