Jelige: fűbenül
Dátum: 2015. november 03. kedd, 10:51
Rovat: Arany Opus Díj 2015


A lyuk

Az úgy kezdődött, hogy Léces Józsi kedd éjjel, Puri kocsmájából hazafelé tartva, kis híján arccal előre belezuhant. Nem volt már szomjas, de az egyensúlyát a standard pálinkalövet után még gond nélkül tartotta, ha rávitte a kényszerűség. Csak ez mentette meg, mert a templomkert végében tátongó lyuk fekete volt, és az éjszaka úgyszintén, és egyébként is, az a lyuk előző este még nem volt sehol. Most az a kis domb nem volt sehol, ami azelőtt a helyén terpeszkedett el. Ez egészen biztos, mert előző este nem csak elázott kissé, hanem kotta részegre itta magát, és alig pár méterre innen aludta ki véréből az alkoholt. Szóval Józsi káromkodott egyet, meg még egyet, de homályos feje hamar napirendre tért a dolog felett. Úgyhogy olyat tett, amit Puri kocsmájából hazafelé tartva csak ritkán: elsétált saját kapualjukig. Végül a kanapéig is eljutott. Másnapra el is felejtette volna a kis incidenst, ha nem szerdára ébred. De szerda reggelenként mindig úgy találta bölcsnek, ha jóformán akkor elmenekül hazulról, mikor az asszony felébred. Nehezen viselte szerda reggelenként Erzsót. Az tanácsnap volt ugyanis. Ezek a politikai emberek kikészítik a lelkecském, gondolta annak idején Józsi. Aztán arra jutott, kölcsönösen készítik ki egymást. De amíg Erzsó keresett annyit, hogy neki elég legyen szökőévente kifesteni a kultúrházat, meg az asszony öccsének nappaliját, kevesebbet nem is törődhetett volna a dologgal. Szóval szerda volt, hajnali kilenc, ő pedig rekreálta tegnap esti útját a Puri kocsmája felé. Arra a templom elkerítetlen kertjén keresztül tartott a legrövidebb út.
- Mi az isten! – hörögte, mikor meglátta a sárga szalagot. A Palotási meg a Lévi ott álltak alig két lépésre tőle, szinte összeért a bajszuk.
- Józsi! – köszöntötte Palotási. Kék egyeningét már átizzasztotta a nyári reggel. – Nem kell itt ijedezni, de azért kutya egy helyzet ez. Erre jött tegnap az öcsém a Pállal, de a Pál már nem jutott el hazáig, úgy elnyelte ez a pokol kapuja, hogy annak többet egy hajszálát sem látod.
Így kezdődött az egész.
Egy hét sem kellett, és az FBI elárasztotta a falut. Józsi szerint az FBI volt legalábbis. Nem tudta, pontosan, mi tartozik a munkakörükbe, de úgy sejtette, hogy a pokol kapuja holtbiztos érdeklődésük középpontjában áll. De ők sem tudták, honnan érkezett a lyuk. És a fenekét sem találták, és a Pálnak sem látták egy hajszálát sem azóta. A sárga szalagok köré furcsa műszerek nőttek, meg széles szállítóterű kocsik, aztán kommunista időkből való, susogós védőruhát viselő agyalágyultak. Aztán kinőttek a bódék is, megjelentek a szomszéd falu vedlő festésű kocsijai, aztán a fényes városiak.
Pár hét, és igazi dzsembori volt az egész, lövöldével, körhintával, főtt kukoricával.
Erzsó meg a vezetőség magán kívül volt az örömtől.
- Józsi, tudod, mit jelent ez a falunak? Jövő falunapra még a Majkát is meghívjuk, mit Majkát, David Hasselhoffot! A Dani annyit keres a kukoricával egy délelőtt, mint máskor egy hónap alatt! Józsi, hát jövőre olyan simán fognak menni a választások, mint három éve, mikor a Gábort kikészítették amiatt a kurva miatt, hát nem lesz konkurencia senki!
És ez így ment egész nyáron. Özönlöttek a népek. Nem mindenki örült persze a faluban, mert sok bámésznak hiányzott pár kereke. Volt, aki a végítélet ígéretét látta a lyukban, prédikált vagy csak nekikezdett telefonálni. Az anyját hívta, vagy Zsófit a hét béből, akinek a mai napig nem vallotta be a gyerekkori szerelmét. Mások az üzletet látták benne és gyanús képpel szintén csak telefonáltak, és mindenki fényképezett a tiltó táblák ellenére, és posztolt, és kommentelt. Az öregebbek afféle útjelzőnek használták. Hol találkozunk? Hát a Belzebub Segglyukánál. Semmivel nem tévesztheted össze.
Ősszel kezdett nyilvánvalóvá válni, mire használják a legtöbben ezt a világ nyolc és feledik csodáját.
A lyuk ugyanis feneketlennek bizonyult, minden elképesztően tudományos mérés (Józsi ezekhez nem konyított sokat) meg vizelőbajnokság (ebben viszont már nyolcszor védte meg bajnoki címét) során. És a feneketlen lyukak egy dologban zseniálisak, mint azt Pál példája olyan remekül szemlélteti. Mindent, mindent elnyelnek.
Pálinkásüvegekkel kezdődött, meg cigivégekkel, meg a Dani fűnyírójával. De ezek ártatlan játékok voltak, úgy igazából. Aztán lassan eltűntek a szemetesek a környékről, ahogy a szükségtelen dolgok mindig elkopnak faluhelyről. Apró-cseprő bosszúk csendestársa lett, eltűnt gyémántgyűrű és szentimentális értékű ócska bizsuk, kedvenc félcipő és megunt játék, és aztán, lassan, lassan, elkezdtek eltűnni az emberek. Józsi kevés dologra emlékezett tisztán, ez így ment már évek óta. Nem csak a pálinka tehetett róla, hanem egy gyerekkori baleset a befagyott folyón. De majdnem biztos volt benne, hogy Dani volt az első. Nyom nélkül veszett el, és bár egy ideig ott virított az arca a villanyszobrokon, mindenki tudta, hogy ha valaki látta, az legfeljebb Pál lehet. Aztán pár vén fogatlan és Mici néni, bár őket nem hiányolta jóformán senki. Mikor Purinak veszett nyoma, a kollektív pánik lassan túllépte az érzékelhetőség küszöbét.
 Senki nem tudta, hogy vajon személyes vendetta áll a dolog mögött (Józsi neheztelte, hogy az FBI három hete végleg elhagyta a falut), vagy Belzebub Végbélnyílása ébredt öntudatra. A prédikátorok, már akit egyelőre megkímélt az árok, persze tudták a választ, és a Palotási is tudta, csak bizonyítékot nem talált még a Lévi ellen. Sokan tudtak sokfélét, de Józsi volt az egyetlen, aki birtokában volt az egyetlen és abszolút igazságnak. Legalábbis Józsi szerint.
Ugyanis Józsi, mióta az első hajnalon belebotlott a feneketlen lyukba, minden este elzarándokolt a sárga szalaghoz. Persze ritkán találta egyedül, mégis ott virrasztott, éjszakáról éjszakára. És Józsi néha látta az árnyakat, akik átbújtak a szalag alatt, és csak a lyuk szélénél torpantak meg, mint hipnotizált, fekete prémű kis nyulak. Csak álltak ott, mint a faszent. Habár a szemüket nem látta, tudta, mire-hová szegezik. Minden árnyat megismert hátulról is, és furcsának találta, hogy senki más nem szentel nekik egy csepp figyelmet sem. Bár meg kell adni, tenni ő sem tett semmit. Még akkor sem, mikor eltűntek.
Az mindig másnap hajnalban volt – Józsi jóval kevesebbet ivott mostanában, és nagy döbbenetére kiderült, enélkül aludni sem képes. Tehát hajnalonként kizarándokolt a falu határába, ahogy éjjel a feneketlen lyukhoz, leült a borostyánnal benőtt tábla alá és megevett két szelet szalámis kenyeret. És közben az utat figyelte.
Mindig megjelentek. Az előző esti árnyék, összetéveszthetetlenül, kissé zavaros tekintettel, de egyébként éberen és egészben. Járművük az sosem volt, csomagjuk sem, és mind egyedül jöttek, egytől egyig. Battyogtak lassan a határ felé. Mikor elhaladtak Józsi mellett, bólintottak egyet joviálisan.
Józsi nézett utánuk, míg el nem tűntek a kátyús szerpentinen.
 

 







A hír tulajdonosa: SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA
http://www.szmit.sk

A hír webcíme:
http://www.szmit.sk/modules.php?name=News&file=article&sid=1729