Ipolyszakálloson folytatódott a Text-túra
Dátum: 2012. október 26. péntek, 08:54
Rovat: Rólunk írták


Mézédes műhelymunka

Az olyan összejövetel, amelyen megjelenik tizennégy fiatal, akik szeretnek és tudnak írni, vannak mentorok, akik terelgetik őket a helyes úton, az csak jól sikerülhet. S ha ehhez még az is párosul, hogy évek óta teszik ezt, az még jó alkotásokat is eredményezhet, olyanokat, amelyek megállják a helyüket, ha publikálásra kerülnek.


Október 12-én, pénteken kezdődött el az újabb, Text-túra néven 2009 márciusában elindított műhelymunka, a fiatal, szárnybontogató tehetségek számára. A Börzsöny hegység közelségében található ipolyszakállosi Méhecske Panziónál ideálisabb helyet nem is lehetett volna találni az összejövetelre, minden adott volt ahhoz, hogy a jelenlévő összeszokott csapat tagjai amellett, hogy jól érezzék magukat, alkotni is tudjanak. Három csoportban munkálkodtak, Hizsnyai Zoltán, Z. Németh István és Szászi Zoltán segédletével. A pénteki és a vasárnapi ugyan nem, ám a szombati időjárás kegyes volt a résztvevőkhöz, a napsütéssel telt délutánban még a füves területet is kihasználták a fiatalok, hogy ihletet merítsenek. Természetesen a napok és órák nem a természet szépségeinek, hanem a fiatal költők, írók verseinek, prózáinak elemzésével, szerkesztésével telt. Izgalmas felolvasásoknak sem voltak híján, sőt: a csapat tagjai feladatul kapták, hogy Tsúszó Sándorral kapcsolatos cikkeket, tudósításokat alkossanak. 
A tábor lakói vasárnap, vagyis a zárónapon látogatást tettek a panziót üzemeltető Németh Árpád Natur Product néven ismert üzemében, ahol kóstolással egybekötött bemutató keretén belül ismerkedhettek meg a mézfogyasztás fontosságáról és a méz feldolgozásáról. 
Nagy Erika (Új Szó)







A hír tulajdonosa: SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA
http://www.szmit.sk

A hír webcíme:
http://www.szmit.sk/modules.php?name=News&file=article&sid=1383