Pro Urbe-díj Zirig Árpádnak
Dátum: 2011. augusztus 23. kedd, 11:01
Rovat: Híreink


Szent István ünnepe alkalmából kiosztották a város kitüntetéseit a társadalmi, kulturális, illetve sportéletben kiemelkedő eredményeket elért személyeknek, valamint csoportoknak. Tavaly vezették be ismét azt a hagyományt, hogy a kiemelkedő teljesítményt nyújtó személyeket Pro Urbe-díjjal tüntetik ki. Azelőtt legutoljára 1998-ban osztották ki ezeket a díjakat. Idén, ahogy tavaly is, három kategóriában ítélték oda.


A kulturális területen Pro Urbe-díjjal tüntették ki Zirig Árpád költőt, aki köszönőbeszédében megjegyezte, hogy nem tősgyökeres dunaszerdahelyi, szülőfalujánal Beketfát, otthonának Dunaszerdahelyt, hazájának a Csallóközt, míg életterének a Kárpát-medencét tartja. "Európai vagyok európaiként, a Földnek pedig emberként vagyok lakója" - fogalmazott. Zirig Árpád volt a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének egyik alapítója, tevékenykedett pedagógusként a Mezőgazdasági Szakközépiskolában, igazgatóhelyettesként pedig a Kodály Zoltán Alapiskolában. Kiemelkedőt alkotott a vers- és prózaírás területén. Szakmai cikkei mellett 5 verseskötete és egy novelláskötete jelent meg. Tagja a Magyar Írók Szövetségének és a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának.
(forrás: parameter.sk)






A hír tulajdonosa: SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA
http://www.szmit.sk

A hír webcíme:
http://www.szmit.sk/modules.php?name=News&file=article&sid=1178