Egy vallomással kell kezdenem. Mészáros Lászlóval személyesen, ha emlékezetem nem
csal, először csak az 1980-as évek vége felé találkoztam valamelyik írószövetségi rendezvényen. Addig csupán a lapokban közreadott cikkeit és Nyitott tétel címmel megjelent tanulmánykötetét olvastam, sőt ez utóbbiról egy szigorú kritikát is írtam valamikor 1977-ben. Közel 30 év távolából úgy látom, talán ez az írás is közrejátszhatott abban, hogy Mészáros László kritikusként és esszéíróként elhallgatott. Bármi is volt azonban az oka, őszintén sajnálom, hogy így alakult, hiszen az ember sebeket oszt és sebeket is kap, főleg ha olyan terepen mozog, ahol árgus szemek figyelik minden lépését, de ettől az élet még megy a maga útján, s mindig van lehetőség a korrekcióra vagy a pályamódosításra.
Mint annyian tájainkon, Mészáros László is recenziókkal, aforizmákkal, novellákkal próbálkozott indulásakor az 1960-as években, sőt két elbeszélése a Fekete szél c. prózai antológiába is bekerült. Igazából nem tudhatjuk, miként alakult volna írói pályája, ha hűséges marad ehhez a műfajhoz, de ő maga úgy ítélte meg, hogy az értekező próza megfelelőbb terepet kínál számára. Azon kevesek közé tartozik tájainkon, akik nem a hagyományos szellemi útvonalon érkeztek a felvidéki magyar irodalomba. Nem végzett magyar szakot valamelyik főiskolán vagy egyetemen, sőt már középiskolai tanulmányait is a komáromi felsőbb gépészeti ipariskolában végezte, aztán a pozsonyi Közgazdasági Egyetemen szerzett mérnöki oklevelet. 1969-től nyugdíjba vonulásáig, vagyis 2001. december 31-ig a pozsonyi Statisztikai és Informatikai Intézet munkatársaként tevékenykedett. Erről a munkásságáról jóformán semmit sem tudunk, de az bizonyosnak látszik, hogy szakterülete és kutatói életformája hatással volt kritikusi és tanulmányírói tevékenységére, elemzési módszerére, sőt stílusára is, hiszen gyakran használt olyan kifejezéseket és fogalmazott meg olyan megállapításokat, amelyek az irodalmárok számára ismeretlenek, de legalábbis szokatlanul hangzanak. Mészáros László gyakran egészen sajátos szemszögből közelített egy-egy irodalmi alkotáshoz, és olyasmire fókuszálta a figyelmet, ami a „hagyományos” irodalomkritikának talán fel sem tűnt. El kell mondani azt is, hogy Mészáros László rendkívül tájékozott volt olyan kérdésekben is, amelyek a szlovákiai magyar szellemi élet képviselőit akkor nem foglalkoztatták, sőt igazából mindmáig nem kerültek be a szellemi körforgásba. Tájainkon az elsők között tett kísérletet arra, hogy a futurológiát beemelje a közgondolkodásba, és eközben olyan művekre és szerzőkre is hivatkozott, amelyek és akik termékenyítően hatottak a múlt század hatvanas-hetvenes éveinek nyugat-európai szellemi életére. Talán ezen a nyomvonalon kellett volna tovább lépnie, hiszen alkatilag erre volt predesztinálva. Persze nem ő az egyetlen körünkben, aki feladatként fogta fel a vállalt szerepkört és a kialakult szellemi keretek között igyekezett hasznossá válni a kisebbségi magyarság számára. Ezzel magyarázható, hogy az 1980-as évektől rávetette magát a drámaírásra és mint 2004-ben keletkezett Életrajz-ában megjegyzi: „körülbelül 40 megírt játék közül 10-et eredetileg szlovákul írtam. Két drámám került bemutatásra, az első a kassai Tháliában, a másik a komáromi Bástya színpadon”. Ez utóbbi Klapka György alakját idézte meg, és már az 1989-es rendszerváltás után született. Ha jól meggondoljuk, ez az 1993-as bemutató volt Mészáros László utolsó nyilvános szereplése, azóta – hogy ismét az Életrajz-ra hivatkozzam – „már csak reflexiókat és aforizmákat írok (angol nyelven is)”. Mint ahogy nem ismerjük a 40 drámai próbálkozás túlnyomó részét (jóllehet egyik-másik díjban vagy jutalomban is részesült a Népművelési Intézet pályázatán), úgy a rövid eszmefuttatásokról sem alkothatunk fogalmat magunknak, hiszen ezeket – tudomásom szerint – eddig nem tette közzé. Mészáros László ritkán látható a szlovákiai magyar írók rendezvényein, ezzel magyarázható, hogy én is legfeljebb ha kétszer vagy háromszor találkoztam vele az eltelt 30 évben. Szakmai munkásságáról alig tudni valamit, pedig statisztikusként és informatikusként is sokat publikált különböző szakfolyóiratokban. Életrajz-ában olvasom: „1994-től a kelet- és közép-európai országok újonnan létrejött kisvállalatainak statisztikai felmérésére irányuló nemzetközi munkacsoport tagja voltam. Az én irányításom alatt keletkezett a felmérés adatbeviteli programja, az adatbeviteli munkák kézikönyve és a központi adatfeldolgozás, valamint az imputálás programcsomagja. Aktívan, többnyire előadóként vettem részt az irányító nemzetközi munkacsoport összejövetelein, valamint a projekt egyéb betanító és oktató rendezvényein”. Mészáros László az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc kitörésének 50. évfordulóján, vagyis október 23-án tölti be 65. életévét. Mindnyájunk nevében engedje meg, hogy már most gratuláljak ehhez a szép jubileumhoz és hosszú életet, jó egészséget kívánva arra bíztassam, hogy ismét ossza meg gondolatait az olvasókkal.
Lacza Tihamér
