Kedves Crane Trésaillé!

Hadd tippeljek: fiú vagy, nagyjából férfikész állapotban, a hajad inkább hosszú, mint rövid, vagyis alapjában rocker lehetsz, de azért némi belgás beütéssel. (Tankcsapda kizárva!) Legalábbis ilyesmit sugallnak a verseid. Számomra. Most…
De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy amit csinálsz, az állat jó. No nem minden…, meg ami, az se mind ugyanannyira. Tetszik, hogy sokfelé tapogatózol, hogy képes vagy frissen rámozdulni minden késztetésre. Nem okosozol sokat direktbe, a jobb dolgaidban szépen be van ágyazva a mondanivaló. Nem lobogtatod eszeveszetten az olvasmányélményeidet se – hagyod, hogy hatások érjenek, és azt is van türelmed kivárni, hogy ezek a hatások be- és összeérjenek benned. Nem görcsölsz, nem érezni, hogy a kultúrateremtés felelősségének rettenetes terhe nyomná a vállad, vagy hogy valamely népszerű ideológia fűtötte heroizmus dagasztaná hordószónoki méretűre ifjúi kebeledet. Szóval a hozzáállásod olyan mintaszerű, mintha csak iskolába se járnál.
És most távirati stílusban a konkrét versekről:
Szerintem a Buláj a legjobb. Kevésbé összefogott, de azért ütős még a Legyen a tudás mindenkié. Meg a Paratürelem is eléggé ott van. A Prológus már picit halványabb, a Prognózis pedig haloványabb (a szóképeid itt is érzékletesek, de nem áll jól neked ez az emelkedettség, a végén az a felszólítás meg olyan, mintha egy szlovákiai magyar József Attila-epigon írta volna a hatvanas évek elején). A Szerelem utolsó négy sora feleslegesnek tűnik, bár az eleje se igazán érdekes, a Net.pókháló.ban pedig kicsit érdektelen. Sajna, az ejaculatio praecox-ból is csak ez a képzavar emlékezetes: „hangzavart ordító ördögdal száll”. Az Epilógus meg szájbarágós. A kicsik felejthetőek. Ennyi.
Persze még a legjobb munkáid is sok csiszolást igényelnének, de ez itt most hosszadalmas lenne. Meg aztán nem nekem kell megmondanom a tutit, én csak kétségeket támaszthatok, javasolhatok, ötletelhetek, lamentálhatok, reflektálhatok... – mindez viszont dialógust igényelne. Levélben – egyedül – nem megy.