Üdvözöl a(z) SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA!
Hungarian Slovak 
 FŐOLDAL | TAGJAINK | ALAPSZABÁLY | TISZTSÉGVISELŐK | DÍJAINK | ELÉRHETŐSÉGEINK | SZPONZORAINK |
Opus - szlovákiai magyar írók folyóirata
Arany Opus Díj - főoldal
Jócsik Lajos-breviárium
Díjazottak
Szociális Alap
Opusonline
Szolgáltatások
· Híreink
· Rovatok
· Irodalomórák
· Rendezvények
· Pályázatfigyelő
· Kritikák
· Köszöntők
· Könyvajánló
·Fiatal Írók Köre
· Fiatal Írók Rovata
· Arany Opus Díj
· Jubilánsok
· Hazai magyar Lap-és Könyvkiadók ajánlata
· Képgaléria
· Emlékhelyeink
· Rólunk írták
· Hírek archívuma
· Linkajánló
· Keresés
· Jelentkezési lap
·Választmányi határozatok
Naptár
Március
Vas Hét Ked Sze Csü Pén Szo
  1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31  
Szavazás
Mit gondolsz a weboldalunkról?

Nagyon jó!
Elég jó...
Nem elég jó...
Nagyon rossz!



Eredmények
Szavazások

Szavazat 32991
Linkajánló
 Fiatal írók rovata: Takács Zsuzsi prózája (mentor: Szabó Tibor Benjamin)

Fiatal írók rovata 2010/2011Túl öreg, túl gyerek

Csörög egyszer, mikor még nem észlelem. Csörög kétszer [másodszor], így az agyam már képes beleszőni hangját az álmomba [gördülékenyebb, ha az álomba, nem kell a birtokjel], a harmadik csörgés már ott folytatódik, a negyediknél érzem testem súlyát, mígnem megszólal ötödszörre. [jó ez a futam, ügyes, grat!] Ekkor ébren vagyok[,] és keresem a hang irányát, kiugrom az ágyból, hogy minél hamarabb elhallgattassam. A vánkosom mellett húzódó telefonkábelbe kapaszkodva eljutok a leghangosabb hanghoz [van más hang is? a leghangosabb hang különben se hangzik jól]. Kitépem a kagylót a helyéről[,] és nagyon lassan, fájdalmasan azt mondom: Haló [és nagyon lassan, fájdalmasan mondom a halót; így gömbölyűbb]. Kapar a torkom, és gyengének érzem magam[,] ahogy küszködök minden egyes szóval, ami átáramlik a vonal másik végéről. A női hang rám zúdul[,] és hozza magával mérgét, dühét, s közben válaszra sem méltat, egy enyhe nyikkanást sem hallathatok. Csak mondja, mondja, monotonon darálja baját a fülembe, de igazából nekem fogalmam sincs, mi is a probléma. Túl fáradtnak érzem magam a koncentrációhoz[,] és álló helyzetben elalszom [ez nem annyira életszerű]. Egyes szavak elvesznek, s olyan távolra kerülök pár áldott [túlmondás, szerintem essen ki] másodperc erejéig, hogy a tudatalattim sem fogja fel ezt az információt. A rikácsolás azonban megijeszt, mintha szúrós szeme ott lebegne a fejem körül[,] és a sarokban lemorzézné neki a reakcióimat. Mintha. De aztán elszáll a kábulat, az ébrenlét munkába áll[,] és átveszi felettem a hatalmat [amikor feltisztulsz az álomból, a ködös tudatállapotból, akkor vagy önmagad, nem?; vagyis olyankor nem valami más veszi át fölötted a hatalmat; hm?] olyannyira, hogy már nem tudnék elaludni. Elkezdem hallgatni a jajgatást a telefonban a falról, a folyosóról és a tapétáról:
- Egy éve alakítottuk át az egész épületet, pontosan emlékszek arra az időszakra, mert nem mehettem szabadságra és minden nap bent felügyeltem a munkásokat. Támogatásokkal és mindenféle adományokkal gyűjtöttük össze a pénzt, úgyhogy gondolhatja, mennyire fontos volt ez mindannyiunknak és azóta tényleg, biztosan állíthatom, hogy a gyerekek is odafigyeltek a hely rendben tartására. Tudniillik, itt nálunk szigorú rend uralkodik és én ügyelek rá, hogy ez az elv a diákok fejében is megbonthatatlan egységként éljen, ezért is dühöngök, nem, őrjöngök annyira, hogy ez, az én felügyeletem alatt megtörténhetett! Tegnap este, mikor szokásosan végigmentem a folyosókon, hogy teljesítsem az aznapi szolgálatomat, azt látom, hogy az első emelet jobb oldali folyosóján 12-es és 13-as szoba közt a vörösre mázolt fal egy darabja fekszik a földön. Azonnal kopogtattam az ajtókon, de senki sem válaszolt. Elrohantam hát a kulcsokért, de egyik szobában sem találtam semmi gyanúsat, már pedig [márpedig] az ilyesmiért nálunk büntetés jár, hogy többé ne fordulhasson elő. Én meg voltam és továbbra is meg vagyok róla győződve, hogy ez csak is a gyerekek bűne lehetett! Az igazgatónál is jártam, de őt egyáltalán nem izgatta az ügy, elküldött, hogy máskor [ne] zaklassam őt ilyen ostobaságokkal. Így, [itt nem kell a vessző] kézbe vettem a dolgokat és egész éjjel járőröztem a folyosókon, egy nyikorgás kellett, s én azonnal ott teremtem. A legtöbbje csak a wc-re igyekezett, de rendszerint az ajtóig kísértem őket, nehogy útközben, a hecc kedvéért (ahogy ők mondják) végigsimítsák kezükkel a falat. A szobákban 10 óra után megtiltottam a beszédet, csökkentettem a vacsora adagjukat, reggeli torna mellé még beiktattam a délutáni futást is, de mindhiába, egyik sem vallja be! Pedig tudom, hogy közülük való, az egyik eszetlen volt, azt hitte[,] vicces, szórakoztató...és tessék,most nézze meg! Mit tettek! Mit tettek! Hogy lehet ilyen galádságot elkövetni?! Gyalázat! Legyen átkozott, aki ezt művelte!
- Őőő, asszonyom, elnézést, de nem gondolja, hogy talán a fal vedlik? Hámlik, hogy ledobja az elhasználódott részét?
- Nem! Egyáltalán nem gondolom így! Ennek a falnak nincs semmi baja. Itt valaki bűnt követett el, amiért hamarosan meglakol.
- Értem. És az megfordult a fejében, hogy a fal vérzik? Kilyukadt, szivárog és többé már meg nem alvad? A fal, [pont, új mondat] nem vérzik?

Kóstolj!

Választásod egy palack jó minőségű száraz fehérborra esett. Ahogy beértetek a szobába, lehuppantál a fotelbe és nekikészülődtél, kezedben, mint a pisztoly, úgy sült el a dugóhúzó és fogorvosakat megszégyenítő módon húztad ki a parafa dugót [ezeknek a túlmondásoknak van valami funkciójuk?] az üveg szájából. Nagyot cuppant[szóköz]- már megint győztél.
Felemelted, ujjaidon pörgetted, forgattad, tenyeredben elfektetted a nagy és dicső múltra visszatekintő borászcsalád nevével fémjelzett dugót, majd erősen kiszívtad belőle az illatot, magadba öntötted a benne elzáródó isteni nedű tömörségét, s hagytad, hogy egészen az agyadig táncoljon.
,,Remek!” – [ha van verzál, akkor az idézőjel felesleges]jóváhagytad.[hagytad jóvá - de nagyon közel van ez előző hagytadhoz, zavaró]
Lassan öntöttél, nézted, ahogy testem fokozatosan a fehér italból testet formál, és a pohárban szétterül előtted. A lábujjamig kitöltötted. Megpörgetted a poharat, vigyázva, nehogy egy sejtcseppem is kiiszkoljon. Vártad, hogy az illatok elrepedjenek[,] és borlábam széttegyem előtted.
Kinyílt előtted az ital [ez nem akad össze a bor-énnel?], érezted mesés illatát, s tudhattad, már meztelenül imbolygom a poharadban. Ajkaidhoz emeltél, összehúztam magam, hogy a résnyi helyen beférjek. Magadba öntöttél, beléd csúsztam és élveztem, ahogy odabent nyelved dobál és pörget, sikoltoztam örömömben, amikor nekiütköztem a szájpadlásodnak, majd vissza a fogakhoz. A mámortól megrészegült mosollyal az arcomon hagytam, hogy lenyelj és lecsúsztass a torkodon.
Azután töltöttél még egy pohárral belőlem.




Edd meg!

Egy olyan házban él, ami sosem épülhet már fel. Nyáron a fedetlen tető [a fedetlen tető valahogy ügyetlen, ide más kéne] miatt mindig leég, jó ropogósra megpirul. A postás a leveleket az üveg nélküli ablakon dobálja be. Papucs és heverő sosem látott nála padlót vagy talajt [ez a szót itt nem helyénvaló, helyette szőnyeget? a talaj más regiszter, hozza magával a teljes mezőgazdaságot vagy a szertornát], ahol méltán tengethetné [papucs és heverő, többen vannak,  ezért jobban mutatna itt a többes szám] mindennapjait. Az arra járók láthatják reggelenként, ahogy kócosan kimászik az ágyból, az ébresztőt [órát?] menten elhallgattatja, mert a hangjától is iszonyodik[,] és megpróbálja magát némi pofozással észhez téríteni (egyértelmű, hogy képtelenség, inkább sírna).
A konyhába indul, azonban a lépcsőn azért is megbotlik, mert még mindig nem tiszta az állapota [a nem tiszta az állapota egyszerre körülményes és pongyola], és jajveszékelve, nagyon fájdalmas hangon sikítozva leforog a lépcsőn. Az utcán ácsorgók irányából tapsvihar ered, végignézhették az egészet. Ez már reménytelen, muszáj felébredni. Felpattan[,] és teljes zavarában nekiáll pukedlizni.
A kíváncsiskodók azután szertefoszlanak [nem, nem, a szertefoszlás mást jelent; szétszéledtek?], egy percre elég volt megállniuk munkába menet, hogy belessenek hozzá. Ő már teljesen megszokta a naponta el-elsuhanó kopaszodó fejeiket [itt tán nem is szükséges a birtokjel, elég a fejeket], a napszemüveg mögé bújtatott de előtte hiába titkolt idetekingető szemeiket, mert ők is képtelenek legyőzni hatalmas vágyukat, hogy az útón [úton] heverő [az úton hever? szerintem egy ház nem tud heverni, még felépítetlenül se] egyetlen és felépítetlen családi házat megszemléljék. Mikor a pirítósába harap, csak unottan mered maga elé, nem érdekli a kiskölykök felé mutogató ujja.
Tekintetét akaratlanul is egy hosszúkabátos férfi ujjai közt megbúvó telefon rabolja el [az elrablás itt nagyon erős; érdemes valami semlegesebbet]. Teljesen rányomja és rászorítja ujjaival a fülkagylóra, már-már azt hihetné, hogy belülről egy kisember madzagon húzza, tépi maga felé. Keserű ízre vált a dzsem a szájában [itt lehetne finomítani, mert kicsit kócos; ha a dzsem vált, akkor ne keserűre váltson, hanem valamire, ami keserű; ha viszont mindenképp keserűre, akkor nem a dzsem vált, hanem az édes], irigy lesz. Neki is fel kéne valakit hívnia, már olyan rég telefonált, de vajon kit tárcsázhatna.
Eldobja a reggelit, mire a földből kiugró elefánt még a levegőben bekapja, majd örömtől ittas pofival visszacsúszik vele a talajba. Felkutatja az egész házat egy telefonért[,] és beletúr minden egyes fiókba egy telefonkönyv reményében.
Mindhiába, nincs, talán sosem volt[,] és kétségbeesetten ülteti le a tudat [a tudat a kétségbeesett?] az ágy szélére, hogy hány csengés és keresés maradt így ki az életéből. A városba kell mennie, de vajon milyen ruhára váltsa a pizsamát? Még sosem vett telefont, nem ismeri a vásárlási szabályait, az árát, nevét, színét. Fel-alá rohangál a házban, szobából szobába fut, veri a fejét a falba, tépi a haját, mígnem aztán bereked a jajgatástól[,] és maga is megelégeli a hisztit. Nagyon, túlságosan is [mihez képest túlságosan? ez itt inkább csak modoros] kell neki az a telefon, most, most, most, azonnal, rögtön, indul, kabátot dob magárra, ajtót zárna, ha volna, átsiet a zebrán, egyre sebesebben kapkodja lábát, mert látja a feliratot az utca végén. Hatalmas tábla hirdeti a világegyetem legújabb és legjobb eladásra szánt telefonját. Nekivág, sebesen és minden érdeklődést nélkülözve halad el a többi portéka mellett, de ez a világ leghosszabb utcája! [elég a pont]
Hátulról biztató szavak hallatszanak, hogy húzzon bele, mert mindjárt zárnak. Valaki elé hajit egy gumikacsát, amiben megbotlik és annyira szerencsétlenül esik el, hogy hiába ugrik fel, sérült lábával csak sántáként [sántaként] tudja folytatni útját. Kinyújtja kezét, messziről jelzi a kilincsnek, hogy érkezik és végre, megmarkolhatja! Beesik a tágra nyílt ajtón, ahol éljenzés és újabb tapsvihar fogadja. Már várták.
Találomra választ egyet, már fizetne, üti is be a kasszás az adatokat, felgyorsul a pulzusa, pezseg a vére[,] és remegő kézzel adja át a pénzt.
Az elsőként eszébe jutó számkombinációt tárcsázza, azonnal kicsöng, majd egy kedves női hang kérdi tőle, hogy hová kapcsoljon. ,,Rózsaszínországba legyen szíves!” –[szóköz]kérleli [ez csak kérés, nem kérlelés], mire egy kis türelemre intik. Pár másodpercnyi és egyben rendkívül idegtépő várakozás [pár másodpercnyi idegtépő várakozás után, a kötőszó meg a jelződhöz kötött fokhatározó körülményessé teszi a mondatot] után megszólal végre a várva várt hang, recseg az elefánt álmos hangja[,] és ő örömében sikít, hogy végre üdvözölhesse: ,, Sziaaaaaaaaaaaaaa maciiiiiiiiiiiiiiii!”


Szia Zsuzsi,
alább a pirosított kéziratok.
Jó anyagok, helyenként nagyon ügyes megoldásokkal.
Érted, érzed, mire való a próza, a szövegeken átüt az írói gondolkodás, látásmód.
Mondom röviden, hol/hogyan lehet még finomítani rajta..

A kulisszák megjelenítése, a helyzetek pontos leírása nagyon megy, figyelmes, jó szemű szerző vagy. Az arányok azonban még elcsúsznak itt-ott. Ahol felhúzod hangot, ott sokszor túlzásokba esel, és ettől széttartóak lesznek a szövegek (pl. fogorvosakat megszégyenítő módon húztad ki a parafa dugó). Érdemes mértéktartóbban bánni a különleges kifejezésekkel, szószerkezetekkel, mert az ilyen képiség könnyen fordul át komikusba, töri az írásaid világát, kiszólnak, kiugranak a szövegekből. Értem, hogy ettől, ezektől az érzelmi felhúzásoktól hullámzanak az írásaid, jó is a koncepció, de nem kell rögtön egy oktávot ugrani ott, ahol valamit hangsúlyozni, nyomatékosítani szeretnél. És nem kell demonstrálni, hogy a teljes értelmező kéziszótárt ismered, csak óvatosan a különleges szavakkal, a konnotált kifejezésekkel, mert zavaróak. Minél egyenesebb, egyszerűbb, annál jobb. Csak ott legyen különleges, ahol valami konkrét dolgot akarsz ezzel a különlegességgel.

Nyilvánvaló az erős vonzódásod a szürreálhoz. Eredeti is, okos is, amit csinálsz, de van egy szabály, amit mindig tarts szem előtt. Ha reális világokat mozgatsz, akkor nem kell feltétlenül rögzíteni, hogy azt miért teszed, mert az elmesélés aktusában magától értetődően van egy indokoltság, amit minden olvasód érteni fog, az tudniillik, hogy látjátok, mutatom, ilyen a világ, ilyenek az emberek, efféle dolgok történhetnek, mert ilyen az emberi természet. Ha viszont szürreális világot ábrázolsz, annak kell valami funkció, indokoltság, az nem tudja igazolni saját magát. Az Edd meg! című elbeszélésben egy elhanyagolt házat látunk, egy furcsán viselkedő embert ebben a házban, és akkor jön ez:  "mire a földből kiugró elefánt még a levegőben bekapja, majd örömtől ittas pofival visszacsúszik vele a talajba" - Ez itt nem tud szervesülni, mert nincs előkészítve, nem olyan a szöveg tere, amibe ez belefér. A Jamie és a csodalámpa című mesében kétpercenként történnek hasonlók, mert Kakukkiának ilyen a világa, ott erősíti a mű atmoszféráját minden váratlan csodabogárság; a te írásod azonban nem utal semmi arra, hogy itt effélék történhetnének, inkább metaforikus szocio-drámának indul. A regisztereket lehet keverni, persze, szerencsés is tud lenni, de nem minden esetben. Az Edd meg! esetében inkább kioltja egymást a két regiszter. Mivel láthatóan ez a szürreális réteg a mű indukálója, nem kiszedni kéne az elefántot, hanem úgy forgatni a szöveg elejét, olyanná operálni az elbeszélés világát, hogy amikor az olvasó az elefánthoz ér, akkor azon meglepődjék, de ne érezze idegennek, oda nem valónak. Valami utaljon arra, hogy a megjelenített, roncsolt háznak, a lakójának kapcsolata van az immagináriummal.

A másik fontos tényező a szürreálék alkalmazásánál az, hogy ha egy prózában az egyik réteg reális, a másik szürreális, akkor mindenképp a reális lesz a domináns az olvasók szemében, ilyen az agyunk, az olvasás természete, hogy afelől, a való világ felől fogjuk olvasni az írásodat, ahhoz viszonyítunk mindent. A Kóstolj! címűben például két rétegek mozog: a direkt réteg az, hogy a bor beszél az őt elfogyasztó férfihoz, a metaforikus réteg meg az, hogy egy nő a coitus iránti vágyát kommunikálja. Itt ez a metaforikus réteg a reális, ezért az olvasatot is ez vezeti, és a felkiáltójeles címmel együtt az írás jelentése, üzenete arra redukálódik, hogy gyere, basszál meg! Egy ilyen üzenet viszont irodalomként akkor működik jól, ha látom az embert, aki ezt mondja, a helyzetet, amiben mondja, a motivációt, az érzelmeit akár, de legalább az ösztöneit. Vagyis a Kóstolj meg! akkor tud igazán ütni, ha van még egy keret, egy olyan jelenet, amiben látunk két embert, a vágyat, és ez a boros metafora beépül ebbe a jelenetbe, vagy mondja, vagy gondolja-elképzeli a nő. És akkor a legerősebb, ha a másik fél közben nem érti meg a metaforát, nem érzi a vágyat, félreérti a helyzetet - így már prózaszituáció.

Mondom, okos, ügyes anyagok, gratulálok. Kicsi mértéktartás, fegyelem, hogy ne szaladj túl a célon, ennyi tanács adható. Meg még egy. A helyesírási szabályzatban tessék megnézni, hogy hová teszünk vesszőt, hová nem :-)  Utóbbi apróság, a műveid értékét nem befolyásolja.
Szabó Tibor Benjamin






 
Kapcsolódó linkek
· Több hír: Fiatal írók rovata 2010/2011
· Több hír: szmit


Legolvasottabb hír ebben a rovatban:
Fiatal írók rovata 2010/2011:

Hajtman Kornél versei (mentor: Z. Németh István)

Hír értékelése
Értékelés: 0
Szavazat: 0

Értékeld ezt a hírt:

Kiváló
Nagyon jó
Jó
Átlagos
Rossz

Parancsok

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat

Kapcsolódó rovatok

Fiatal írók rovata 2010/2011





Web site powered by PHP-Nuke
All logos and trademarks in this site are property of their respective owner. The comments are property of their posters, all the rest © 2005 by me.


Oldalkészítés: 0.11 másodperc