Üdvözöl a(z) SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA!
Hungarian Slovak 
 FŐOLDAL | TAGJAINK | ALAPSZABÁLY | TISZTSÉGVISELŐK | DÍJAINK | ELÉRHETŐSÉGEINK | SZPONZORAINK |
Opus - szlovákiai magyar írók folyóirata
Arany Opus Díj - főoldal
Jócsik Lajos-breviárium
Díjazottak
Szociális Alap
Opusonline
Szolgáltatások
· Híreink
· Rovatok
· Irodalomórák
· Rendezvények
· Pályázatfigyelő
· Kritikák
· Köszöntők
· Könyvajánló
·Fiatal Írók Köre
· Fiatal Írók Rovata
· Arany Opus Díj
· Jubilánsok
· Hazai magyar Lap-és Könyvkiadók ajánlata
· Képgaléria
· Emlékhelyeink
· Rólunk írták
· Hírek archívuma
· Linkajánló
· Keresés
· Jelentkezési lap
·Választmányi határozatok
Naptár
Június
Vas Hét Ked Sze Csü Pén Szo
  1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30  
Szavazás
Mit gondolsz a weboldalunkról?

Nagyon jó!
Elég jó...
Nem elég jó...
Nagyon rossz!



Eredmények
Szavazások

Szavazat 27533
Linkajánló
 Év Irodalmi Alkotása: jelige: napsugár - A mester kerékpárja

Arany Opus Díj 2009Egy februári reggel volt, különösen hideg, és még a vadul felkerekedő szél is tépászott mindent, ami csak a keze ügyébe került.

E kettő keveréke rettenetes volt. Karcsi bácsi egész teste küzdött a hideggel, miközben lábával görcsösen nyomta a biciklipedált. Most is a munkahelyére tartott. Nap mint nap ugyanezeken az utcákon kerekezett végig, pár száz méter távon. Roppant szerencsésnek mondhatta magát, amiért ugyanabban a faluban lakott és dolgozott is. A kerékpár minden egyes tekerésnél nagyokat nyekergett, mintha csak keservesen siránkozott volna gazdájának. Öreg jószág volt már, megszolgálta a magáét példásan, – annyi biztos – ugyanúgy, ahogy maga Karcsi bácsi is. Fiatalkori dús hajkoronája kicsit megritkult, sajnos a feketesége sem maradt a régi, a sötét hajszálak közé fehérek is vegyültek szép számban. Legnagyobb büszkesége a bajsza volt. Mindenki máson furcsán festett volna, de hozzá annyira passzolt, és a világ minden pénzéért sem szabadult volna meg attól a jókora szőrpamacstól az orra alatt.
Egy asztalos cégnél, egy nagyon jól menő firmánál dolgozott, mesterként. Irányította a termelést, a munkát is ő osztotta szét, és felelt azért, hogy minden rendben menjen.
Karcsi bácsi végre befordult a célegyenesbe, abba az utcába melynek végén ott állt a nagy épület. Két inas fiú az udvaron toporgott. Hétfő reggel lévén még nem nagyon fűlt a foguk a munkához. Kalandos hétvégéjüket tárgyalták meg, közben bele-beleszívtak kezükben füstölgő cigarettájukba. Az egyik épp kezdett valamit igen magyarázni a másiknak, de abbamaradt, mikor meglátták a mester urat. Mindketten elmosolyodtak ahog megpillantották, bár szerették nagyon az öreget.
– Szép jó reggelt, Karcsi bá'!
– Jó reggelt, fiúk! – viszonozta az illedelmes köszönésüket, közben a rozoga járműjét nekitámasztotta egy kukának, majd ismét az inasokra szegezte komoly tekintetét – Na, mi van veletek? Látom, megint nem aludtátok ki magatokat, igen pislogtok. Menjünk be, őrült hideg van!
Nyitotta volna már az ajtót, meg is fogta a kilincset, de aztán eszébe jutott valami, megfordult, s mosolyogva folytatta:
– Tudjátok, mikor fiatal voltam, én sem fáztam! Még sapkát sem hordtam, mindig inkább a táskámba gyűrtem. Tudom én, hogy megy az: le ne lapuljon a haj... Most már sapka nélkül el sem indulok. Kell, hogy hűljek meg, aztán rögtön ágynak dőlnék. Meg is állna itt a munka...
Karcsi bácsi végül beterelte az inasokat a műhelybe, ahol a többi munkás is volt.
– Jó reggelt, uraim! Hogy mindjárt jó hírrel kezdjek – mondta titokzatosan, de a végére csak megjelent egy huncut mosoly az arcán – nincs ám fizetésemelés!...nagy sikere van az új konyhabútorunknak. Jött is sok megrendelés. Mutatnám a terveket... – itt aztán elakadt a hangja, egyre idegesebben matatott a táskájában – fú, a mindenit neki, otthon hagytam. Hol az inas?
Tekintete végigfutott a műhelyen, arcán a barna szempár vadul fürkészett. Nem hiába mondják, hogy olyan a szeme akár a sasnak, mindent észrevesz most is egyből ráakadt a keresett személyre. Magához hívta, s alaposan útbaigazította:
– Na, figyelj, fiam! Fogd a biciklimet, és ugorj el hozzánk, kérd el a terveket a nagyságos asszonytól! Meg fogja találni, mert az asztalomon legfelül hagytam. Biztosan emlékszem! Addig én szétosztom a munkát. Mire visszajösz keresek valamitnked is, valami kevésbé megerőltetőt, mert látom, igen ki vagy facsarva. No, eredj!
Bizony, ehhez hasonlóan gyakran futárkodtak az inasok, de sosem panaszolták fel, sőt éppen ellenkezőleg, élvezték nagyon a kiküldetéseket. Mosolyogtak a nagyságos asszonyon, aki ilyenkor mindig elkezdett zsörtölődni:
– Már megint elfelejtett valamit? Mondom én,hogy öregszik, nem? - s ilyenkor kérdőn nézett a fiúkra,csak a helyeslés után folytatta – egyszer a fejét hagyja majd itthon!
Az inas már a kaput csukta be maga után, de a nagyságos asszony még mindig fújta a magáét, s egészen halkan lehetett is még hallani a rekedtes hangját:
– Kész szerencse, hogy vannak ilyen ügyes küldöncei...
Az inasok rendelkezésére állt ilyenkor a mester rozoga kerékpárja, de a munkások is szívesen vették igénybe, amikor például ebédszünetben el akartak ugorni a kis boltba. Az öreg kétkerekűjét, mindenki a sajátjának érezte, és akkor használta, amikor csak szüksége volt rá. Senkit sem zavart, hogy kopott, az ülése lejár a helyéről, jobb nem volt, így hát megjárta ez is. Karcsi bácsi csak akkor mérgedt meg, amikor szüksége volt rá, és nem találta a helyén, a kukának támasztva; valaki éppen úton volt vele, vagy csak felelőtlenül máshova dobták le. Ez utóbbi esetében megfogadta, hogy többet nem adja kölcsön, de ahogy elszállt a mérge, magával vitte a fogadalmat is. Ha meg azért nem találta, mert úton voltak vele, de már hallotta a nyekergését egyre élesedni, nem restelt kiállni az utcára s integetni (pontosabban tellegetni):
– Hozd vissza azt a biciklit, hé!
Egyszer aztán a nagyságos asszony megszánta az urát, hogy minden reggel harcot vív a szembeszéllel meg a nyekergő kerékpárral is alíg bír már, vett hát neki egy újat, egy csodaszépet. Ezüstösen csillogott a váza, az ülése kényelmes volt és nem is lütyögött, de ami a leges-legfontosabb volt: nesztelenül haladt, még az ember lélegzetvételét is lehetett mellette hallani. Az új járgány a kerítés mellett kapott helyet, a régi, rozoga meg továbbra is a kukának volt döntve. Karcsi bácsi kinevezte cégjárműnek. Igaz, eddig is az volt, de mostantól hivatalosan is, s a mester már senkit sem tolt le miatta. Az inas fiúk azonban furfangosan kikönyörögték tőle az újat, (amikor elküldte őket valahova) arra hivatkozva, hogy így gyorsabban visszaérnek. Karcsi bácsi megengedte nekik, s így lassanként nemcsak ők, hanem a munkások is rászoktak az új kerékpárra. Ettől kezdve a rozoga, a nyekergős szörnyűség már senkinek sem kellett. Ugyan ki akart volna vele szégyenkezni az utcán? Hetekig el sem mozdult a kuka mellől, csak amikor este Karcsi bácsi betolta a műhelybe, hogy azért éjjelre mégse maradjon a szabad ég alatt.
Egyik reggel a mester úr igencsak rosszkedvűen érkezett. Az inas fiúk még csak akkor gyújtottak rá a szokásos reggeli cigire, holott régebben ilyenkor már az utolsó füstfelhőket fújdogálták, de amióta Karcsi bácsi az új biciklivel járt, vagy egy 10 perccel korábban érkezett. A fiúknak rögtön feltűnt, hogy valami nincs rendben: Hogyhogy nem viccelődik az öreg, csak bámul nagy borjú szemeivel maga elé a semmibe. Furdalta őket nagyon a kíváncsiság, így hát habozás nélkül megkérdezték, mi lelte. Az öreg pedig kegyesen válaszolt. És mintha valóban vágyott volna arra, hogy valakinek kiönthesse a szívét:
– Baj van, fiúk,... – mormogta, s még a fejét is lehajtotta. Egyébként jellemzően minden apró problémára ezt mondta. Az inasok próbálták kitalálni a mondat másik felét:
– Karcsi bá', csak nem valami nő-ügy?
– A! Dehooogy! Hova gondoltok? Az én eszem már nem ilyeneken jár. De az azért igaz, hogy a nagyságos asszony tegnap jól helyretett. Nem is nagyon mertem ellenkezni. Boltba ment, gyalog... És nem akkor ment az a szerencsétlen inas is, ugyanoda? Ez eddig még nem is lenne olyan nagy baj, de az én új biciklimmel ment és jól elsüvített az asszony mellett. Ő meg jól letekert, hogy gyalog jár mert a biciklit meghagyja nekem, hadd járjak vele én, no, de ilyet, hogy az inas kerekezik vele, ő meg talpal, ez azért már túlzás. Ennyire azért ne vigye fel az Isten a dolgukat! No, mit szóltok? Azért mégiscsak igaza van az asszonynak. Úgyhogy mostantól szigorúan csak az öreg cégjárművel járhattok ti, inasok is meg a munkások is.
Karcsi bácsi a feleségével, Juhász Mártával (vagy ahogy ő mindig nevezte: a nagyságos asszonnyal) élt kettecskén. Meg kellett hunyászkodnia a házsártos és szörnyen erőszakos asszony előtt, aki egyébként nagyon szerette az urát, mindenkinek dicsérte, és ellátta mindenféle finomsággal. Délutánonként járt dolgozni a pékségbe, ahonnan itt-ott sikerült néhány finom péksüteményt meglovasítania, édesszájú ura nagy örömére.
S mivel Karcsi bácsi szerette a békességet,hajlott a kompromisszumra, ami nála annyit jelentett, hogy szótfogadott Mártának. Így ettől fogva csak a mester úr járhatott az új kerékpárral.
A nagyságos asszonyt pedig soha többet nem bántotta, hogy gyalog kell járnia boltba. Sokszor már messziről hallotta az inasok és a munkások alatt éktelen hangokat kiadó cégjárművet. Ilyenkor arra gondolt: igaz, az ő lábai még öregebbek, mint az a rozsdás kerékpár, de legalább nem nyekeregnek...







 
Kapcsolódó linkek
· Több hír: Arany Opus Díj 2009
· Több hír: szmit


Legolvasottabb hír ebben a rovatban:
Arany Opus Díj 2009:

Jelige: Pablo Tevel - Kabaré - avagy a por tragédiája

Hír értékelése
Értékelés: 0
Szavazat: 0

Értékeld ezt a hírt:

Kiváló
Nagyon jó
Jó
Átlagos
Rossz

Parancsok

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat

Kapcsolódó rovatok

Arany Opus Díj 2009

Ehhez a hírhez nem lehet hozzászólni.




Web site powered by PHP-Nuke
All logos and trademarks in this site are property of their respective owner. The comments are property of their posters, all the rest © 2005 by me.


Oldalkészítés: 0.09 másodperc