Üdvözöl a(z) SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA!
Hungarian Slovak 
 FŐOLDAL | TAGJAINK | ALAPSZABÁLY | TISZTSÉGVISELŐK | DÍJAINK | ELÉRHETŐSÉGEINK | SZPONZORAINK |
Opus - szlovákiai magyar írók folyóirata
Arany Opus Díj - főoldal
Jócsik Lajos-breviárium
Díjazottak
Szociális Alap
Opusonline
Szolgáltatások
· Híreink
· Rovatok
· Irodalomórák
· Rendezvények
· Pályázatfigyelő
· Kritikák
· Köszöntők
· Könyvajánló
·Fiatal Írók Köre
· Fiatal Írók Rovata
· Arany Opus Díj
· Jubilánsok
· Hazai magyar Lap-és Könyvkiadók ajánlata
· Képgaléria
· Emlékhelyeink
· Rólunk írták
· Hírek archívuma
· Linkajánló
· Keresés
· Jelentkezési lap
·Választmányi határozatok
Naptár
Június
Vas Hét Ked Sze Csü Pén Szo
  1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30  
Szavazás
Mit gondolsz a weboldalunkról?

Nagyon jó!
Elég jó...
Nem elég jó...
Nagyon rossz!



Eredmények
Szavazások

Szavazat 27533
Linkajánló
 Év Irodalmi Alkotása: Jelige: Tacsika - Az idő rabságában

Arany Opus Díj 2009Mély álomból riadva, mintha a halál simogatott volna meg a múlt éjszaka. Lehellete finom ámbra illatú. Elmosódott arcán hálás mosoly.

Közelebb lépett, átölelt, szorítása egyre erősebb... Te vagy az, Tacsika? Fekete mancsaival végigballag a takarómon. Érzem testének súlyát. Hiszen évekkel ezelőtt itthagytál bennünket. A mardosó lelkiismeret hoz vissza minden éjszaka, kiráncigálva ezzel az álmok mélytengeri világából. Gödörben feküdtem valahol évezredes mélységben. Sötét volt, hideg. Mikor megérkeztél, alig tudtam mozdulni. Akkor kivittél a fényre, és eleredt az eső. Várhattál volna egy percet, te macskák királynője. Annyi nehéz, súlyos éjszaka után végre egy szép álom. Hová mentünk volna az esőben? A fekete állat farkasszemet néz velem. Tudom. Elvettelek tőle, de te visszavetted magadnak. Sokszor látlak, ahogy az üres lakás parkettáján puha léptekkel körbe-körbe jársz. Tied lett minden: az örömöm, kiöklendezed a folyosóra, sosem éred el a konyhaajtót. Most hirtelen zörren a heveder, fordul a kulcs a zárban. Megjöttél végre. Fekszem a vizes parkettán, amit az előbb mostunk fel. Ide figyelj, te macska! Osszuk meg az emlékeink. Te uralkodhatsz, én csöndben maradok életem végéig. A hold fénye csíkokat varázsol a fehér falakra. Félek. Hátad reszkető domborúsága árnyékot vet az arcomra. Ő meg csak áll az ajtóban, és felém nyújtja mindkét karját. Némán vár. A belőle sugárzó félelem megtölti az üres szobát. A macska visszatérő öklendezése beköltözik a gyomromba. Erős fájdalmat érzek az ereimben, félelme üvegfalakat épít körém. Nem tudok megmoccanni. Fel kéne ülni. Csak pár lépés és odaérek az ajtóban álló reszektő alakhoz. Ne félj! Megsimítanám a fejét. Csorog rám az átok. Krisztusom, segíts! Már oda kellett volna érnem. Megfogni a kezét. Tudod, kicsim, vigyázni szerettem volna rád mindig, de te nem hagytad. Kibillentünk az időből. Sűrűsödik a levegő. Én fekszem, ő áll mozdulatlanul. Őzikeszelíd szemeiből könyörgés árad felém. A szó. Ha megtalálom azt az egy szót, megmozdulhatok végre. Száz hegedű sír a fülemben: időt! A macska puha szőre végigsimítja talpam. Most pontosan kettőnk között áll. Akkor ő csöndesen megszólal az ajtóban:
    Már csak egy percünk maradt.
Egyikünk se mozdul. Mint két fekete szobor a sivatag homokjában. Egy perc.
    Ott ül az idő asszonya tengerfenéki kicsi házának kicsi szobájában. Magasított támlájú székében  rezzenéstelen arccal. Fekete hajzuhataga hófehérré őszült, hogy benőhesse az egész szobát. Fehérhajú istennő, adj időt, míg megtalálom azt a szót! Életem végéig neked szolgálok, ha most segítesz rajtam. Időt kérek. Visszazuhanok a holdfényes szobába. A mozdulatlan sötét alak még mindig felém nyújtott karokkal áll. A percet évezredes hosszúságúra nyújtja a fehérhajú asszony. És ekkor, mintegy felismerés, úgy vágódik belém. A haja! Le kell vágni a haját. Valami még mindig fogva tartja az egész testem. Várj még! Zörren a heveder, fordul a kulcs. Még ne! Megtatlálom a te szavadat. Becsapódik az ajtó, és hallom, amint rám zárja a lakást. Örökre becsukott ebbe az ürességbe. A bennem lakó kislány hangosan sikoltozni kezd. Megtaláltam, megvan a szó! Még nem telt le az egy perc! Látom, amint egy sárga ruhás kislány felemeli a padlóról a hatalmas és súlyos ollót, és nagyon lassan elkezdi vágni az istennő ősz haját. Hiszen ő én vagyok. Törékeny kezében reszket a szerszám, és most már az idő végezetéig csattog az olló. Én meg fekszem a holdfényes szobában. A vizes parketta megtelik ősz hajszálakkal. Aludni, aludni, aludni végre...
    




 
Kapcsolódó linkek
· Több hír: Arany Opus Díj 2009
· Több hír: szmit


Legolvasottabb hír ebben a rovatban:
Arany Opus Díj 2009:

Jelige: Pablo Tevel - Kabaré - avagy a por tragédiája

Hír értékelése
Értékelés: 0
Szavazat: 0

Értékeld ezt a hírt:

Kiváló
Nagyon jó
Jó
Átlagos
Rossz

Parancsok

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat

Kapcsolódó rovatok

Arany Opus Díj 2009

Ehhez a hírhez nem lehet hozzászólni.




Web site powered by PHP-Nuke
All logos and trademarks in this site are property of their respective owner. The comments are property of their posters, all the rest © 2005 by me.


Oldalkészítés: 0.11 másodperc