Üdvözöl a(z) SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA!
Hungarian Slovak 
 FŐOLDAL | TAGJAINK | ALAPSZABÁLY | TISZTSÉGVISELŐK | DÍJAINK | ELÉRHETŐSÉGEINK | SZPONZORAINK |
Opus - szlovákiai magyar írók folyóirata
Arany Opus Díj - főoldal
Jócsik Lajos-breviárium
Díjazottak
Szociális Alap
Opusonline
Szolgáltatások
· Híreink
· Rovatok
· Irodalomórák
· Rendezvények
· Pályázatfigyelő
· Kritikák
· Köszöntők
· Könyvajánló
·Fiatal Írók Köre
· Fiatal Írók Rovata
· Arany Opus Díj
· Jubilánsok
· Hazai magyar Lap-és Könyvkiadók ajánlata
· Képgaléria
· Emlékhelyeink
· Rólunk írták
· Hírek archívuma
· Linkajánló
· Keresés
· Jelentkezési lap
·Választmányi határozatok
Naptár
Szeptember
Vas Hét Ked Sze Csü Pén Szo
  1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30  
Szavazás
Mit gondolsz a weboldalunkról?

Nagyon jó!
Elég jó...
Nem elég jó...
Nagyon rossz!



Eredmények
Szavazások

Szavazat 28252
Linkajánló
 Fiatal írók rovata: Csépe Katica versei (mentor: Hizsnyai Zoltán)

Fiatal írók rovata 2008/2009Lassan...

Lassan történetté válunk:
két lélegzetvételnyi szenvedély,
akik sosem lángolnak egyszerre.
Teamécsesekkel körberakott jég-szobában
a pamlagon ül a józan ész.
Mi pedig tovább szőjük véges történetünket
két félig szívott cigaretta között.



A fehér festékpacáknak

Neonfénybe bújtatott, fehérre festett kalicka,
és az őr bennem liheg, áldozatra várva.
Szétdobált emlékek és könnyek a levegőben,
megfejtett és megfejthetetlen cselekvések,
plüss állatok háta mögött bujkálva várnak a csodára.
Mindhiába, feleslegessé vált a mesélő főszereplője,
mint ahogy meséje már nem érdekel senkit sem.
Bekebelezi a vég a jelent,
csak a visszaszámlálás folyik, csigalassúsággal.
Félig eltemetettként írja le utolsó sorait
a nem létező jövőbeli olvasóinak:
a fehér festékpacáknak, magányos angyaloknak.

Séta

csillagok alatt egy répa színű épület
két emberke és mégis három
megégetve és pőrén
 emlék-súlyzók gördülnek mögöttük
pehely súlyát ellenzik a lehetőségek hevének

egy fatörzsön
a légkör hidegét megtöri a pörkölt nosztalgia

az egyik piramisra tör míg a másik kezét nyújtja felé
el ne essen
majd a lábak tovább lépnek míg a város vére csendben úszik
járdán réten várfalon
hajnalodván egyik kéz a másik kezében
 búcsú után egy újabb rostélyon át sült emlék néz a város fényére


Suttogj nekem

Látod most igazán súghatnál valamit.
Valami mást, mint amit mondasz.
Vagy rajzolhatnánk esetleg egy tájképet...

Csillagokat és köztük egy felszeletelt répát.
Egy néma zoknibábut a zenekar közepén,
ahogy csak akarna, de képtelen énekelni már.
Odaillene még a tenger is, habjával mosdatná a kést,
várná a hangtalan bábot, hogy ugorjon, vesztenivalója nincs.

Suttoghatnád, hogy ez a kezdet,
vagy felmondhatnál egy verset, vagy receptet is akár,
csak ne mondd, hogy aranyos vagyok és kedves lány.


Sötétben

Éjjelente a magány oltja el a gyertyát,
mely megvilágítja a szobát.
A sötétben nem látszik az üresség,
sem a hiány.
A poros szőnyeg, a nedves lepedő,
az üres borospoharak
mintha ott sem lennének és sosem léteztek volna.
Mintha nem léteztünk volna.
Ideig óráig meghatározott, csendes szenvedésben,
kérdések, vonzalmak burka alatt élünk,
mi, szeszélyes pótcselekvésként lélegző ólomkatonák.


Először és mégsem

Testemet, mint egy üveg bort, felnyitottad.
Kóstolgattad először,
majd minden cseppjét kiittad.
Az üres üveg láttán azt hitted, hogy mindenem a tiéd.
Pedig én nem voltam az üveg, sem az üvegben,
feletted lebegve,
mint egy porszem a levegőben,
onnan néztem, hogy miként hiteted el magaddal a nem létezőt,
hogy ismersz,
hogy testem kizsigerelése által rabszolgád leszek,
hű társad legalábbis egy órára.
Képzeleted indián tánca, mintha hívta volna az esőt,
a csalódást, a valóságot:
megnyomta a szünetet jelző gombot,
hideg kőszoborrá vált a te édes birtok-borod,
részegséged mámorában is kegyetlen,
megunt pohárrá lettél,
és egyszerre csak a kukában találtad magadat.



Kedves Katica!
(Tegezhetlek, ugye?)

Amit csinálsz, az nekem alapjában véve tetszik. Olyan kezdő versfaragó képét mutatod, akinek vannak saját élményei, témái, valamint izgalmas meglátásai, érzékletes megfogalmazásai (is!). Jó alap ez, nézzük bárhonnan. Ezen az alapon-talapzaton áll már valamiféle szoborkezdemény is. Ennek a szoborvázlatnak (fönti verseidnek) vannak kidolgozottabb, kevésbé megmunkált és majdhogynem nyers részletei. Ha komolyan gondolod a dolgot, az lenne tehát a teendő, hogy kifejtsd magadat a gránitból. Mégpedig egyéniséged teljes összetettségében. Ebben a belső munkálatban külső szemlélő csak keveset segíthet. Az olvasás általában nem szokott ártani, de van, aki nagyobb hatásfokkal tudja kamatoztatni a személyes intellektuális impulzusokat. Meg az idő. Azt nem szabad sajnálni soha. Persze nem lehet állva várni a labdát, folyton akciókész állapotban kell tartani magadat. Mivelhogy a nullához közelít annak az esélye, hogy egy véletlenül fejedre pottyanó laszti a hálóban köt ki. Van aztán ennek a versfaragásnak egy elég jó hatásfokkal tanulható, technikai oldala is. Ez segít rendbe tenni (az adott kultúra kódrendszerében elhelyezni) a legbelül felfénylő dolgokat. Holmi „szakmai” ismeretek segítségével azonban képtelenség többletenergiákkal feltölteni a verset. Ami lapos, sekélyes, ami érdektelen, az kidolgozott állapotában is az marad. Sőt, még jobban is látszik rajta, hogy az. Igaz, ezt aztán csak igen nehezen lehet bizonyítani. De ez már az ítészek gondja.

Néhány technikai megjegyzés – mutatóba:

A Lassan... c. versedbe nem igazán tudok belekötni. (Mindazonáltal – mit mondjak – nem forgatott fel.)

A fehér festékpacáknak – „plüss állatok háta mögött bujkálva várnak a csodára”  Felesleges a „háta”, és még a ritmus is jobb nélküle.
Más: „mint ahogy meséje már nem érdekel senkit sem”
Ennyi is elég lenne: „már meséje se érdekel senkit”.
Mennyivel feszültebb lenne így! – nem létező jövőbeli olvasóinak: / fehér festékpacáknak, magányos angyaloknak.

Séta – „pehely súlyát ellenzik a lehetőségek hevének” Ezzel a sorral egyszerűen nem tudok mit kezdeni.

Suttogj nekem – A „zoknibábu” érzékletes, viszont „a zenekar közepén” suta, az „ahogy csak akarna, de képtelen énekelni már” pedig pongyola.
„vesztenivalója nincs” – Itt jobb lenne így: „nincs vesztenivalója”
„aranyos vagyok és kedves lány” – „aranyos és kedves lány vagyok”

Sötétben – „mely megvilágítja a szobát” – Teljesen felesleges sor.
„Ideig óráig meghatározott, csendes szenvedésben” – Ugyan mit akarna itt jelenteni ez a „meghatározott”?

Először és mégsem – „Testemet, mint egy üveg bort, felnyitottad.” Ez szép.
Az ígéretes vers a 4. sor után meredeken visszaesik. Olyan, mintha csak a vers folytatásának szinopszisát kented volna le – hanyagul (pl. „hogy miként hiteted el magaddal a nem létezőt, hogy ismersz”).

FEL A FEJJEL!!!

Hizsnyi Zoltán




 
Kapcsolódó linkek
· Több hír: Fiatal írók rovata 2008/2009
· Több hír: szmit


Legolvasottabb hír ebben a rovatban:
Fiatal írók rovata 2008/2009:

Csillag Lajos verse (mentor: Németh Zoltán)

Hír értékelése
Értékelés: 5
Szavazat: 2


Értékeld ezt a hírt:

Kiváló
Nagyon jó
Jó
Átlagos
Rossz

Parancsok

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat

Kapcsolódó rovatok

Fiatal írók rovata 2008/2009

Ehhez a hírhez nem lehet hozzászólni.




Web site powered by PHP-Nuke
All logos and trademarks in this site are property of their respective owner. The comments are property of their posters, all the rest © 2005 by me.


Oldalkészítés: 0.12 másodperc