Üdvözöl a(z) SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA!
Hungarian Slovak 
 FŐOLDAL | TAGJAINK | ALAPSZABÁLY | TISZTSÉGVISELŐK | DÍJAINK | ELÉRHETŐSÉGEINK | SZPONZORAINK |
Opus - szlovákiai magyar írók folyóirata
Arany Opus Díj - főoldal
Jócsik Lajos-breviárium
Díjazottak
Szociális Alap
Opusonline
Szolgáltatások
· Híreink
· Rovatok
· Irodalomórák
· Rendezvények
· Pályázatfigyelő
· Kritikák
· Köszöntők
· Könyvajánló
·Fiatal Írók Köre
· Fiatal Írók Rovata
· Arany Opus Díj
· Jubilánsok
· Hazai magyar Lap-és Könyvkiadók ajánlata
· Képgaléria
· Emlékhelyeink
· Rólunk írták
· Hírek archívuma
· Linkajánló
· Keresés
· Jelentkezési lap
·Választmányi határozatok
Naptár
Május
Vas Hét Ked Sze Csü Pén Szo
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31  
Szavazás
Mit gondolsz a weboldalunkról?

Nagyon jó!
Elég jó...
Nem elég jó...
Nagyon rossz!



Eredmények
Szavazások

Szavazat 30608
Linkajánló
 Fiatal írók rovata: George M. Carrionstalker: Szürreál

Fiatal írók rovata 2007/2008
Hajnali három után pár perccel tette ki Kupakszemű Kamionos az indexet a benzinkúthoz. Hűvös, nyárutói szél késztette halk sírásra a tarlón maradt gabona szártöveit, bebújva közéjük mintha régi idők véráztatta katonanótáit hallaná az éji vándor.


Kamionos is vándor volt, az országutaké. Félelmetes, végtelen, bölcs és nyugodt aszfaltcsíkokra simult nap mint nap, a felhevült kerekek hol simogatták, hol ráncokat gyűrtek az országok érrendszerébe.
Fáradtan lépett a kávéautomatához, sokáig apróért kotorászott zsebében. Ötös, csavar, még egy ötös, zöld öngyújtó, kettes… Bedobálta a pénzt, a kávégép morgott, hogy ilyenkor zavarják, de kiadta a kávét. Langyos vízzel fellöttyintett kakaópor-íze volt, mint azt pár perccel később Kamionos megállapította. A fanyalgás már régen nem ült ki az arcára. A különböző utak különböző olcsó éttermeiben – ahogy mondani szokta – megszokta már a szart. „A vasszöget is megeszem, csak legyen rajta egy maroknyi majoránna!” Erre gondolt, valahányszor megéhezett. Cigivel még ki lehet bírni. Elővette a cigarettát, meg a zöld öngyújtót. Makacskodott a tűz, a szél belekapott, kialudt. Egyszer, kétszer, háromszor… Elég. Kamionos összegörnyedt, hasával és bal tenyerével takarta a szelet. Kipattant a tűzkő, a rugó sercegett csak fémesen. Idegesen földhöz vágta a zöld öngyújtót, mi mérgében szétpukkanva messzire vetette darabjait. Kamionos az égre emelte tekintetét: „Mocskos kaporszakállú!” Amit egyből kiszúrt, az a csillagkép volt, amit az átlagember egyből kiszúr, ha tiszta éjjel az égre pillant. Kisgöncöl. Sarkcsillag, vagy mi az isten. A moha déli oldalán mindig a fa van. Eszébe jutottak az alapiskolás naivitás évei, kiköpött a földre. Bezzeg, ha a mostani eszemmel lennék ugyanott! Azistenit. Fiatal magyartanárnőjére gondolt, megvakarta az ágyékát. Egy húzásra leszűrte a langyos kakaólevet, majd a szemetes mellé hajította a műanyag poharat. A tarló felől sírt a nóta: Csendes a Don…
„Adj egy kirántott lónyerítést!” „Nem, a feketét.” „Mennyi?” „Ja, meg egy gyufát.” Az álmos, disznószemű benzinkutas leszámolta neki a visszajárót.
Sex, drugs, rock and roll! – mondta egy öreg Sokol rádió valahonnan a pult alól, majd valami felfújható cigányzenekar rázendített egy elfajzott, elunpluggedolt vadangyal-nótára. Förtelmet üvöltött a Sokol. Sülne ki a tranzisztorod, bammeg.
Kupakszemű kisétált, köszönésképpen egymásra morogtak a disznószeművel. Az egyik mögött tizennyolc órás műszak, a másik mögött hatszáztíz levezetett kilométer. És más nem volt mögöttük. Egyikőjük mögött sem. Ha elesnek, saját erőből állnak fel, vagy maradnak fekve. Igen. A fekve maradáshoz is erő kell.
Kamionos egyik kezében a kirántott lónyerítés, másikban a jövő generációja, a filogenézis öntöltő ágyúja – céloz, nehogy széllel szembe… Megrázza, elteszi. A szél sír, a tarló énekel: Fázik a jéghideg földben a csont… Kamionos megborzong, ahogy a hideg szél végigfut izzadt derekán. Mindig huzatos a köldökpusztai határ.
Gyufa egy: eltörik. Jól kezdődik. Érlelődő, ki nem mondott káromkodás, ifjú éveinek kötelezően végigült miséiből, mint reális tündérmeséből, többszázezer kilométer távolságából jönnek elő a hangok: „ …vétkeztem gondolattal, szóval, cselekedettel és…”
Akkor meg nem mindegy, ha kimondom, vagy nem? Kimondta. Semmi sem változott. Ki nézne rá ferde szemmel? Az arra ólálkodó félszemű macska? Neki esélye sincs. A disznószemű? Ugyan. De ha lett is volna valaki. Mindegy, hogy egy plébános, vagy egy benzinkúti kurva. Már akkor kétszer is meggondolja, hogy hangosan, avagy csak úgy magának dörrögve szitkolózik. Az egyház tanítása szerint mindegy. Kamionos az egyház tanítására – mindegy alapon – ha gondol valamire, azt kimondja. Mégis. De mégis…
Második gyufa. Foszfor sercen a mérges gáz tüdőre szívódik. Füst szétmállad a köldökpusztai örök huzatban. De mi van, ha tényleg van ott valaki. Nyilván megütközne a zord kijelentésen. Értékrendszerétől függően ki ennyire, ki annyira. Plébános és benzinkúti kurva. Hehe.
Füst leszív. A parázs izzik a szélben. Füst kifúj. A parázs izzik a szélben.
Tanulság? Az emberek vagy szeretnek, vagy nem szeretnek. Bármiért. Sőt! Az értékrendszerek kölcsönös relációja szeretik vagy nem szeretik egymást. Az ember – porhüvely? – csak hordozója az értékrendszernek. Különben is. A test 70 százaléka víz. Hogy lehetünk akkor porhüvely?
Böffent.
Sárhüvely.
És ha már itt tartunk: hüvely. Nanana, csak ne szaladjunk előre.
Aki kinézi, lenézi azt, ki hangosan szitkolózik: ő az igazi vétkes. A bűnre éppúgy gondol, ámde kimondatlanul. A tan szerint ez épp akkora bűn. Csakhogy ő ezt el akarja titkolni. Sunyi módon. A megbotránkoztatottak a megbotránkoztatók!  Képmutatók. Hol tartottunk?
„Szomjas vagyok, mint állat” – mondja az Esthajnalcsillagnak Kupakszemű. A hűtő előtt nézeget. Sörök. Jó hideg. Két perc. Öt perc. Kínossá válik a csönd és a Sokol. Paradoxon, mi? Elfelejtettem elfelejteni: nem is szeretem a sört. Jaaaaaaaaaj, dikkesz! Há’ vigyenelamúúlóóó.
Gyors döntés – jó döntés. Egy jégbehűtött kelekóla meg egy joghurtszindrómás – tekerd fel a vinyettát – instant féldecis borovicska. Mégiscsak idegnyugtató hatású. „Inkább iszok nyolc-tíz borókát, mint hogy két lapát Diazepant egyek vacsorára.” Késő bánat eb gondolat. Miféle eb lehet az ilyen? Ebe cukor, ebe só. Nagypapa és a szocis Pedrózsuvi. Igen. Így hívtuk. Mindenki. Nem rágógumi. Pedrózsuvi. Kéne inni még egyet, így üresen marha rossz ez a kelekóla. De ez mellé már cigi is dukál. Vagy miafene. Nem.
Böffentés, szénsavbuborékok könnyet csalnak a szembe, kirántott lónyerítés félig emésztett ízét lopja a szájba. A cigaretta füstje tovább generálja a dolgokat. Vörös szem, hányásíz.
Mégiscsak jó a kelekóla, mi?


Szürreálhoz:

Meglepően kiforrott, jó szöveg. A szerzője biztosan nem kezdő, ezt több minden elárulja, pontosan adagolja közlendőjét, kitűnő a mérték- és értékaránya, hibátlan a helyesírása, kiforrott a stílusa. No, és a Pedrózsuvi… „Így hívtuk” – írja, márpedig a zsenge szárnyukat most bontogatóknak fogalmuk sincs róla, mi az. Egyedül a „kirántott lónyerítés” meg a „kelekóla” zökkenti meg az egységet. Érzésem szerint. Magával ragadó, közlésre érett írás, igen kifejező képiséggel. Szeretem azokat a szövegeket, amelyeket olvasás közben filmszerűen látok, vagy akár ha csak egy-egy kimerevített profi felvételen. Ez pergett.
Gratulálok!

Cs. Liszka Györgyi





 
Kapcsolódó linkek
· Több hír: Fiatal írók rovata 2007/2008
· Több hír: szmit


Legolvasottabb hír ebben a rovatban:
Fiatal írók rovata 2007/2008:

Crane Tresaille

Hír értékelése
Értékelés: 0
Szavazat: 0

Értékeld ezt a hírt:

Kiváló
Nagyon jó
Jó
Átlagos
Rossz

Parancsok

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat

Kapcsolódó rovatok

Fiatal írók rovata 2007/2008

Ehhez a hírhez nem lehet hozzászólni.




Web site powered by PHP-Nuke
All logos and trademarks in this site are property of their respective owner. The comments are property of their posters, all the rest © 2005 by me.


Oldalkészítés: 0.14 másodperc