Üdvözöl a(z) SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA!
Hungarian Slovak 
 FŐOLDAL | TAGJAINK | ALAPSZABÁLY | TISZTSÉGVISELŐK | DÍJAINK | ELÉRHETŐSÉGEINK | SZPONZORAINK |
Opus - szlovákiai magyar írók folyóirata
Arany Opus Díj - főoldal
Jócsik Lajos-breviárium
Díjazottak
Szociális Alap
Opusonline
Szolgáltatások
· Híreink
· Rovatok
· Irodalomórák
· Rendezvények
· Pályázatfigyelő
· Kritikák
· Köszöntők
· Könyvajánló
·Fiatal Írók Köre
· Fiatal Írók Rovata
· Arany Opus Díj
· Jubilánsok
· Hazai magyar Lap-és Könyvkiadók ajánlata
· Képgaléria
· Emlékhelyeink
· Rólunk írták
· Hírek archívuma
· Linkajánló
· Keresés
· Jelentkezési lap
·Választmányi határozatok
Naptár
Május
Vas Hét Ked Sze Csü Pén Szo
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31  
Szavazás
Mit gondolsz a weboldalunkról?

Nagyon jó!
Elég jó...
Nem elég jó...
Nagyon rossz!



Eredmények
Szavazások

Szavazat 30608
Linkajánló
 Fiatal írók rovata: Gregor Attila: Egy élet éltető reménye

Fiatal írók rovata 2007/2008

  Az ablak kopott redői között már látni lehetett a hajnali pirkadat halvány fátyolgomolyagját, az éji szellő zúgása is odébb hagyott, és az utcai neonlámpák rég csendes szendergésbe merültek.


A verécke kilincse megcsikordult az ősz hajú nagymama élettől megviselt, szorgalmas keze alatt. Még alig lehetett látni a széles udvar egyes részeit, a kakas kukorékolása is csak ekkorra hallatszott valahonnan a távolból, de ő már a hajnali rorátéra szedte szaporán lábait. Itt-ott felvillant egy-egy gyertyaláng a félig behúzott firhangok mögött, pedig már ekkortájt a faluban lehet találni olyan hajlékot is, melynek kicsi szobáit a villanykörte erős fénye világította fényesre.
       A gyermek még mélyen, a kihímezett paplan melegében aludt, mézédesen, fejecskéjét a vánkos csücskén pihentetve. Arcocskája, akár a tündérmesék elvarázsolt országában, pihegőbbnek látszott, mint bármikor máskor. Ezek a szűzi pillák már csak akkor engedélyezik megtekinteni a téli természet selyem fehér voltát, mikor a felkelő nap első éltető sugarai a redők között bekúszva, mint valami füstkígyó, megvilágítják eme csöppnyi gyermek bájos arcvonásait. Ezen reggel is más, mint a többi, mivel a mai nappal zárul le az a hat év, amely a kis Veronka eddigi életét tette nap mint nap széppé.
       Nem telik bele néhány perc, és a kislány felnyitja szempilláit. Vizet fröcsköl orcájára, s a kis réklije, a kopott, fakó kisnadrágjával, meg a finom bolyhos vesztácskája máris ékesítik apró termetét. Az éléskamra melletti, behavazott keskeny kicsi utacskán végigrohanva, a pajtából legott előkotorász négy vaskos tűzrevalót, amit még az ősszel készített a zimankós tél beállta előtt, az utóbbinak szerény enyhítése érdekében. Az azóta már minden csöppnyi életétől megvált fahasáb gyorsan tűzre lobban. Talán ezen a reggelen még a fahasábok is több melegebbet szeretnének árasztani, odaadóan zsarátnokká elégve az őket begyűjtőért. Mire a tejeskávé és a két zsömlye az asztalra kerül, már nagymama is megjön, igaz, kissé csontig fagyottan lépi át a felfűtött szoba küszöbét. Tudniillik, a nap ekkortájt már inkább csak megszokásból jön delelésre, ezt is sietve, tudja Isten mi dolga van még ezen kívül.
- Nagyi, és mikor sütjük már a kalácsot? - kérdezi örömittasan a leányka.
- Mert ugye emlékszel, megígérted, hogy ha korán felkelek, együtt fogunk neki a sütésnek!
       Veronka minden álma az volt, hogy ha majd olyan lesz, mint a nagymama, a legjobb cukrászmestere lesz szülőfalujának. Naponta ott ténfereg a nagyi köténye körül, ellesve minden apró mozdulatát a sütés-főzés tudománya kedvéért. A kislánynak ezt a szíve vágyát csak az ő drága nagyija tudná megadni, mert szüleit rég elvesztette szegény árva teremtés. Nem tudni kinek fáj ez jobban… a nagymamának-e a lánya elvesztése, avagy Veronkának, a már soha viszont nem látott gyöngéd szülői kéz megnyugtató simogatása. Nagymama nagyon jól tudja, milyen érzés egy meleg anyai szív nélkülözésére szorultan megélni az élet örömeit, még inkább annak bánatosan eltöltött napjait. A lehető legodaadóbb figyelemmel kíséri a lányka minden egyes tettét, lépését. Csak az tud az ilyen lélekbenyilalló fájdalommal kibékülni, aki hasonlóképpen már egyszer megélte a szív eme égető nélkülözését. Voltaképpen, ha jobban szemügyre vesszük a dolgot - mivel még a kislány ilyen fiatal - nincs alkalma tapasztalni az „árva” jelző ironikus, megszemélyesítő hatását. S ettől fél leginkább a nagyi. Mi lesz, majd később? El fogja-e tudni, még inkább akarni fogadni azt az elutasítást, amit majd akkor tanusítanak iránta, ha a leánykérést megelőzően az ifjú édesapja nem fog kibékülni ezzel a valósággal? Mert legtöbbször nem is a gyermeken múlik az élet legszebb szentségének létrejötte, megvalósítása.
       Látván Veronka pirospozsgás mosolyát, s barna szeme égető tekintetét, ahogy oly kedvesen várja a nagymama jóváhagyását a „konyhai rendbontásért”, nem lehet embernek azon véleményen lennie, hogy bármi is életét eme csöppnyi szépségnek bánatossá, búskomorrá tegye. Nem, ő nem fogja megengedni! De ez a gondolat már forró könnycseppeket varázsol elő nagymama selyemrojtos szemhéja mögül, s nem szeretné, ha olykor a felszínre törő gyöngéd szívének érzelmei megingatnák a gyermek bűbájos, nyugodt kedélyét. Sietve fut be a hálószoba dohos légkörébe, leborul az asztalon lévő ikon eleibe, s összekulcsolván remegő két kezét így fohászkodik:
„Anyám, add e gyermekre szerető, s óvó anyai áldásodat, hogy mindig el tudja viselni az életet!
Azt az életet, amelyre én oly gyönge voltam, míg meg nem találtalak Téged!”


 



Gregor Attilának:

Bár mindenféle kategorizálásnak, skatulyázásnak és felbélyegzésnek ellenzője vagyok, a szöveg olvasása közben arra gondoltam, ez tipikus múlt századi nőszöveg. Hogy a szerzője valóban férfi-e, az e tekintetben irreleváns, a szöveg mindenesetre nő. Ez akár még előnyére is válhatna, ám a múlt századisága ebben annyira megakadályozza, hogy e kettő elegyéből végül inkább egy parodisztikus olvasmányélmény keletkezik. Az kétségtelen, hogy az írónak dicséretesen bő a szókincse, úgy is mondhatnám, megfelelő az eszköztára, de mivel ezeket a nagyszerű eszközeit nem a megfelelő módon és helyen alkalmazza, épp az ellenkező hatást éri el, mint amit szeretne. A meghatónak szánt, fájdalmas történet így leginkább mulatságosba hajlik, s az ember hiába akar együtt érezni a szegény kis „pirospozsgás mosolyú” árvát nevelő nagyival, önkéntelen is nevethetnékje támad – nem egyszer.
Hogy mire gondolok:
„Az ablak kopott redői között” – az ablaknak nincsenek redői, kerte van üvege van, szárnyai vannak, esetleg redőny rajta vagy zsalugáter. Talán a zsalugáter kopott redői…
„az éji szellő zúgása” – a szellő nem zúg, a szellő lágy, a viharos szél zúg, ha ugyan
„az ősz hajú nagymama élettől megviselt, szorgalmas keze alatt” – kétségtelenül hatásos képnek szánta az író, de ha jobban belegondolunk a szavak értelmébe, és hogy mindennek így, ilyen sorrendben itt milyen funkciója van, hamar ráébredünk, hogy egy szöveg elején, amikor még nem tudunk semmit, nem tudhatjuk azt sem, szorgalmas-e valóban a keze a nagymamának, épp elég ha megviselt. S hogy az élettől…, hát nem tudom, talán a munkától, s abban a szorgalom is benne rejlik. Így egy kicsit olyan, mint egy Pátria rádiós köszöntő.

És ez így megy mondatról mondatra. Bizony.
Kedvencem: „Mire a tejeskávé és a két zsömlye az asztalra kerül, már nagymama is megjön, igaz, kissé csontig fagyottan lépi át a felfűtött szoba küszöbét.” – Az olvasónak a szerző szándékai szerint minden bizonnyal bele kellene élnie magát a szegény idős asszony gondokkal, tehetetlenséggel, fáradozással teli sorsába, de mert a „kissé csontig fagyottan” kép abszurditásában oly erős, inkább kacagni támad kedve. Mosolyogni legalábbis.
Mint a „mivel a kislány még ilyen fiatal” képződmény, hiába szeretné hangsúlyozni az árvaság súlyos terhét, a szöveg mögül kikacsint egy vidor kisördög, és azt mondja nyelvöltögetve: mivel a kislány már olyan öreg, és ettől aztán megint nem lehet tovább komolyan figyelni a szövegre.
A csúcs pedig a „nagymama selyemrojtos szemhéja” és az „olykor felszínre törő gyöngéd szíve”, meg ahogy „fut be a hálószoba dohos légkörébe”.
És mert a szöveg egy mai kislányról és mai nagymamájáról szól, még kevésbé helyénvaló a már a múlt századi irodalomban is túllépett, mára igazán elavult, archaikus mutatószók, jelzők, egyéb kifejezések alkalmazása (ezen, azon, eme, ama, eleibe, összekulcsolván, kis rékli, bolyhos vesztácska…)
Tanácsolnám, sok jó kortárs irodalmat olvasni!

Cs. Liszka Györgyi





 
Kapcsolódó linkek
· Több hír: Fiatal írók rovata 2007/2008
· Több hír: szmit


Legolvasottabb hír ebben a rovatban:
Fiatal írók rovata 2007/2008:

Crane Tresaille

Hír értékelése
Értékelés: 0
Szavazat: 0

Értékeld ezt a hírt:

Kiváló
Nagyon jó
Jó
Átlagos
Rossz

Parancsok

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat

Kapcsolódó rovatok

Fiatal írók rovata 2007/2008

Ehhez a hírhez nem lehet hozzászólni.




Web site powered by PHP-Nuke
All logos and trademarks in this site are property of their respective owner. The comments are property of their posters, all the rest © 2005 by me.


Oldalkészítés: 0.14 másodperc