| Könyvajánló: Színházművészet |
A kötetben azok a művészek (színészek, színigazgatók, dramaturgok,
művészeti vezetők stb.) szerepelnek, akik valaha meghatározó
személyiségei voltak – vagy ma is aktív részesei, művelői – a felvidéki
magyar hivatásos színjátszásnak. A könyv szerkesztője, Kolár Péter,
aki hosszú ideig volt a kassai Thália Színház igazgatója, elmondta: A
Szlovákiai Magyar Írók Társasága ötlete volt a könyv kiadása.
Hozzátette: Miután már napvilágot látott a felvidéki magyar írók, majd a
képzőművészek gyűjteménye, a színházművészekről szóló mostani kötet a
sorozat harmadik része. Mint mondta, a kötetben a lexikális ismertetésen
kívül fénykép és életmű is gazdagítja az egyes címszavakat. – Több
kérdés is felmerült a könyv szerkesztése során – mondta Kolár – például
ilyenek: Ki számít cseh(szlovákiai) magyar művésznek? Ki a hivatásos
cseh(szlovákiai) magyar művész? Ez utóbbi azért merült fel – fogalmazott
az egykori színidirektor –, mert az ötvenes-hatvanas években a
színészeknek nem volt alkalmuk főiskoláéra menni, viszont tehetségük,
szorgalmuk és tevékenységük által hivatásos művésszé váltak.
Szerinte például a hetvenes évek elején, ha a kassai Thália Színpad megalakulása után a fiatal tehetséges színészek elmentek volna főiskolára, akkor nem volna, aki a színházat csinált volna. Kolár Péter megjegyezte: Mint a sorozat többi köteténél, itt is csak száz címszó fért bele terjedelmi okokból a könyvbe, melynek célja, hogy népszerűsítse a felvidéki magyar hivatásos színjátszást. Hozzátette: a kötet megjelenését többek között a komáromi magyar színház megalakulásának 60. évfordulójára időzítették. Tekintettel arra, hogy most csak száz címszó fért bele a kötetbe, a tervek szerint további kötetet is terveznek.
A mostani kötetben a következő művészek szerepelnek: Balaskó Edit, Bandor Éva, Beke Sándor, Benkő Géza, Bernáth Tamás, Bocsárszki Pál, Bocsárszky Attila, Boček Gézáné, Gesztes Zsuzsa, Boldoghy Olivér, Boráros Imre, Bottka Zsuzsa, Bugár Béla, Bugár Gáspár, Cs. Tóth Erzsébet, Csendes László, Czajlik József, Danyi Irén, Szoplák Zoltánné, Dósa Zsuzsa, Dráfi Mátyás, Dudás Péter, Dusza István, Érsek György, Fabó Tibor, Faragó Ödön, Farkas Pál, Fellegi István, Ferenczy Anna, Flórián Róbert Szabolcs, Gadus Erika, Gágyor Péter, Gál Tamás, Galán Géza, Gombos Ilona, Lengyel Ferencné, Gyurkovics Mihály, Hačák József, Havasi József, Holocsy István, Holocsy Katalin, Holocsy Krisztina, Horváth Lajos, Illés Oszkár, Iván Sándor, Kicsa Katalin, Király Dezső, Kiss Péntek József, Kmeczkó Mihály, Kolár Péter, Konrád József, Kovács József, Kövesdi Szabó Mária, Lakatos Róbert, László Géza, Lelkes Magda, Lengyel Ferenc, Lőrincz Margit, Madarász Máté, Márkus Judit, Mokos Attila, Molnár Xénia, Munk István, Nádasdi Péter, Nagy Kornélia, Nagy László, Németh Ica, Németh István, Olasz István, Ollé Erik, Palotás Gabi, Pásztó András, Petrécs Anna, Petrik Szilárd, Platzner Tibor, Pólos Árpád, Ponty Tamás, Pőthe István, Rák Viktória, Reiter Zoltán, Ropog József, Siposs Jenő, Skronka Tibor, Szabadi Emőke, Szabó Rózsi, Várady Béláné, Szabó Szvrcsek Anita, Szabó Viktor, Széles Aranka, Szentpétery Aranka, Szőke István Dr., Takáts Emőd, Tamás Jolán, Tarics János, Thirring Viola, Tóbisz Titusz, Tóth Éva, Tóth Tibor, Turner Zsigmond, Udvardy Anna, Várady Béla, Varga Emese, Varga Lívia, Varsányi Mari.
|
|
|
|
| |
Kapcsolódó linkek | |
Hír értékelése | |
Parancsok | |
|