Üdvözöl a(z) SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA!
Hungarian Slovak 
 FŐOLDAL | TAGJAINK | ALAPSZABÁLY | TISZTSÉGVISELŐK | DÍJAINK | ELÉRHETŐSÉGEINK | SZPONZORAINK |
Opus - szlovákiai magyar írók folyóirata
Arany Opus Díj - főoldal
Jócsik Lajos-breviárium
Díjazottak
Szociális Alap
Opusonline
Szolgáltatások
· Híreink
· Rovatok
· Irodalomórák
· Rendezvények
· Pályázatfigyelő
· Kritikák
· Köszöntők
· Könyvajánló
·Fiatal Írók Köre
· Fiatal Írók Rovata
· Arany Opus Díj
· Jubilánsok
· Hazai magyar Lap-és Könyvkiadók ajánlata
· Képgaléria
· Emlékhelyeink
· Rólunk írták
· Hírek archívuma
· Linkajánló
· Keresés
· Jelentkezési lap
·Választmányi határozatok
Naptár
Május
Vas Hét Ked Sze Csü Pén Szo
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31  
Szavazás
Mit gondolsz a weboldalunkról?

Nagyon jó!
Elég jó...
Nem elég jó...
Nagyon rossz!



Eredmények
Szavazások

Szavazat 30532
Linkajánló
 Kedves Írótársak!

Híreink   Reggeli sajtómustrám közben olvasom Szászi Zoltán barátom nyilván jogos rendreutasítását, melyet egy elektronikus sajtóterméknek címez.  Azt mondja: „újságírói alaptétel, hogy a hír szent, a vélemény szabad”. Nem most kezdte a szakmát, s a téma ismerete nélkül is megelőlegezem igazát. A hír szentségét és a vélemény szabadságát évek óta gyakorolja az egyetlen, egyesek szerint a legolvasottabb szlovákiai magyar napilap, de vitathatatlanul a leghosszabb múlttal rendelkező szlovákiai magyar sajtótermék, az Új Szó is.


Ezúton is köszönöm a lapnak azt a  kitüntetett figyelmet, melyet a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának szentelt pénteki számában, ahol Juhász Katalin, a kiváló Madách-díjas költő, a Szlovákiai Magyar Írók Társasága választmányának tagja ír a Társaság által kiadott szépirodalmi antológiával kapcsolatban.
   Viszont értetlenkedve kérdeztem kollégámat, hogy miről is ír az újság, mert ugyan az általam vezetett szervezet érintett a cikkben, de a tények, melyekre alapozni tudnék, hiányoznak. Bulvárlaphoz illő magatartás tényismeret nélkül bármit közölni – ez mégsem az Új Szó szintje! Pedig van tényekre történő hivatkozás: egy körlevél, melyet Társaságunk állítólag megkapott. Eltelt másfél óra, s kiderült, valóban tényszerű! Valóban létezik egy ilyen levél, amely 8 óra 27 perckor meg is érkezik a Társaság címére villanypostán. Tehát én olvastam korán az Új Szót! Ez viszont azt jelenti, hogy a cikk szerzője, Juhász Katalin, a SZMÍT választmányi tagja, korábban. Vagyis a körlevél előbb járt az újság szerkesztőségében, mint a címzettnél, ráadásul a lapzárta még előző nap volt. Ezen ismeretek fényében a múlt idő a levéllel kapcsolatban megalapozatlan, s némi prekoncepció is feltételezhető. Vagyis a hírek szentsége mégiscsak egyéni elbírálást nyer. Egy körlevél, amellyel hamarabb foglalkozik az Új Szó, mint ahogy azt a címzett megkapja, mégiscsak elgondolkodtató!
Méltatlan lenne, ha nem térnék ki a levél tartalmára! A SZMÍT immár hagyományra építve megjelenteti a Szlovákiai magyar szép-irodalom c. antológiát, amely az előző évben közölt művek közül mazsoláz. Évről évre nagy port kavar, hol azzal, hogy bekerült valaki, aki a másiknak nem tetszik, hol azzal, hogy nem került be valaki, akinek be kellett volna kerülni, hol jól válogattak, hol nem. De beszélnek róla! Ez persze nem lehet csoda egy olyan szervezet antológiájának esetében, ahol a szervezet tagsága sokszínű, s pontosan ettől a sokszínűségtől egyedülálló és megtartandó. Talán a liberális gondolkodás tudja ezt a leginkább díjazni. Tagjaink között vannak a legelismertebb írók, költők, irodalomkritikusok, egyetemi tanárok,  „Nagy Öregjeink”, akik ma érettségi tételek, továbbá fiatal szárnypróbálgató költők, akik felett mentorságot vállalnak aktív íróink, költőink. A társaság vezetőjeként én ennek csak örvendhetek, s nem tisztem jó és rossz „tagcsoportokat” kialakítani, nem tisztem reagálni szakmai kérdésekre, tisztem viszont megfelelő körülményeket teremteni a szakmai munkavégzéshez. Most is ezt a körülményt kívánom kommentálni. Az antológia szerkesztésével évek óta a választmány bízza meg azt a személyt, aki eme feladatot teljesíti. A választmányt a tagság választja. Ezúttal Nagy Erika lett a megbízott szerkesztő. A választmány tagja pedig Juhász Katalin is, aki az antológia bemutatója után a következő cikket közölte a tárggyal kapcsolatban a fentebb emlegetett sajtótermékben, tehát az Új Szóban: http://ujszo.com/napilap/kultura/2014/06/14/antologia-a-mi-kis-rezervatumunkbol.
   Szóval, a tiltakozó  levél kifogásolja Zirig Árpád versét, amelyben „már-már antiszemita, intoleráns“ világot vélnek felfedezni a levél aláírói. A szerzők kérik, hogy a továbbiakban szövegeiket ne integrálják be ilyen válogatásba. A levelet a szerkesztőnek, Nagy Erikának és a választmány tagjainak címezik. Akik nyilván felelősen is foglalkoznak majd vele, erre akár garancia is lehet Juhász Katalin személye, hiszen ő három ízben is érintett: a levél aláírója, a választmány tagja és a cikk írója. Bízom benne, hogy találnak módot a helyzet orvoslására. Azt azonban nem értem, hogy mitől olyan kiemelkedő ez a helyzet, hogy, a tényeket megelőzve, foglalkozzon vele az Új Szó. Nyilván oda kell figyelni minden olyan felhangra, amely kapcsolatba kerül a rasszista-antiszemita szemléletmóddal, de tisztelettel kérdem, a célkeresztbe emelt Zirig-versidézetben hol  az antiszemitizmus? Vagy talán mindjárt antiszemita, aki egy zsidó származású, vallású, nemzetiségű szerző művéről negatív kritikát fogalmaz meg? Tőzsér Árpád a tavalyi könyvhétre megjelent naplójában szintén elmarasztalóan szól a Zirig-versben megemlített Sorstalanság című regényről – akkor ilyenképpen a kortárs magyar költészet egyik legnagyobb képviselője, a Kossuth-díjas Tőzsér Árpád is antiszemita? Tőzsér naplójából azt is megtudhatjuk, hogy Hizsnyai Zoltán József Attila-díjas költőtársunknak sem tetszik a szóban forgó regény – akkor ő is antiszemita? Ha már itt tartunk, hadd kérdezzem meg azt is, csupán a tisztánlátás végett: Csehy Zoltán, szintén József Attila-díjas kiváló költőnk, a tiltakozólevél állítólagos szerzője, miért nem 2010-ben tiltakozott, amikor a „botránykő” első ízben az Irodalmi Szemlében látott napvilágot? Nehéz feltételezni, hogy akkor nem olvasta, hiszen jómaga is publikált abban a lapszámban, sőt párjával, a tiltakozólevél további aláírójával, a SZMÍT díjával, a Forbáth-díjjal kitüntetett, szintén kiváló költőnkkel, Polgár Anikóval egyetemben a folyóirat további számaiban is rendszeresen publikáltak. Óhatatlanul felmerül a kérdés, miszerint Csehy vagy 2010-ben nem tudta, mi az antiszemitizmus, de most már igen, vagy 2010-ben tudta, de most már nem?  
   Az antiszemitizmust különös érzékenységgel kezelem magam is. Itt kell elmondjam, mennyire nagyra becsültem, s mennyire megtisztelő volt az a felkérés, hogy nem zsidóként, „civilként” én mondhatok ünnepi beszédet Dunaszerdahelyen, szülővárosomban, a holokauszt 70. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen, 2014. június 29-én, vasárnap. A témát nagy tisztelettel, érzékenységgel, a helyi zsidó közösséggel egyeztetve, kezelve készültem a beszédre, azonban most már tudjuk, hogy a beszéd nem hangzott el! Szombaton este felhívott  Németh Ilona képzőművész és közölte, hogy olyan társaság elnöke, amely az Új Szónak köszönhetően most keveredett antiszemita botrányba (Az Új Szó valóban gyűrűződő botránynak nevezi a 12 személy véleménynyilvánítását, amely személyek közül öten nem tagjai a szervezetnek. Utal a szervezet egységének megrendülésére is, amit inkább értékelhetünk botránykeltő mozzanatként, mint tényként. Nem lebecsülve az egyéni véleménynyilvánítás fontosságát, s vallva, hogy minden vélemény egyformán fontos, botránynak azonban mégsem nevezhető 7 tag véleménye egy 121 tagot számláló szervezetben. Hacsak nem a hírérték szintjére emelt levél medializálása teszi azzá!), nem mondhat beszédet egy zsidó megemlékezésen, mert neki ettől sokkal rosszabb lenne! (A régi rendszerben voltam én a hatalom által üldözött, megvert, lehallgatott, feljelentett, letiltott, kitiltott, ellehetetlenített, az új rendszerben pedig dilettáns költő, s ünnepelt, meggyalázott, kitüntetett – hogy mitől lehet nekem még rosszabb, azt nyilván féltőim tudják?!) Jó embernek ismerem Németh Ilonát, nyilván a segítő szándék vezérelte, summa summarum a beszédet Szigeti László, a Kalligram Kiadó igazgatója, a Híd ideológusa, az Új Szó szerkesztőbizottságának elnöke tartotta meg. Ismerve liberalizmusát, nem biztos, hogy szívesen fogadja a címkéket, én próbáltam munkásságát tényszerűen meghatározni, elnézést kérve az esetleges felületességért. Ha a beszédnél tartok, hadd sztorizzak: beszédemet átadtam a helyi zsidó közösség egyik képviselőjének, aki értetlenül állt a személycserével kapcsolatban. Ellentétben többekkel, ő ismeri a munkásságomat, a zsidósággal kapcsolatos nézeteimet, hallotta és elismeréssel díjazta a zsidó temetőben elmondott korábbi beszédemet. S még egy dolgot engedjetek nekem elmondani: a holokauszt áldozatai előtt fejet hajtva, a múlt borzalmainak ismeretében kötelességünk az emlékezés. Emlékezünk, hogy a történelem ne ismételje meg önmagát, hogy a borzalmakat elkerüljük, hogy ismerhessük az emberi lét határait, a megaláztatást, a gyűlöletkeltést, s annak következményeit, a bélyeget, annak súlyát. Szigeti László, akit érdemes meghallgatni, sokszor tud olyat mondani, hogy az az embert inspirálja, új gondolatfolyamot indít el benne. Nem vitatom el érdemeit, de vele ellentétben, én tudok mindenki nevében bocsánatot kérni. Szigeti László úgy fogalmazott, hogy „lehetetlen mindenki nevében bocsánatot kérni, mivel nem mindenki él abban és ugyanabban a szellemiségben, mint mi”.
   Hiszek abban, hogy a Jóisten ugyanazon súllyal mér mindenkit. Az én istenhitem arra nevelt, hogy hasonló helyzetben, amikor bizonyos fokú rehabilitációra van lehetőség, kötelességem félretenni a személyeskedést, liberalizmusomat, s képesnek kell lennem bocsánatot kérni, még ha személyesen nem is én követtem el a bűnt, akár más nevében is, akár a bűnt elkövető nevében is. Mint ahogy az anya bocsánatot kér gyermeke nevében, ha a kora még nem engedi meg a saját felelősségvállalást. Ilyenképpen, ahogy a nyugat-európai holokauszt megemlékezésekkor a náci tisztek leszármazottainak sikerült az emberségpróbáló bocsánatkérés, bocsánatot kérek mindenki nevében, akinek szerepe volt, aki közvetve vagy közvetetten segítette az emberéletek pusztítását, részese volt a borzalmaknak. Szeretném kifejezni a legmélyebb sajnálatomat a történtek felett. Ugyanilyen módon, ha a tények ismeretében az ominózus versrészlet rasszista-antiszemita (még ha nem is az, még ha rosszindulatúan, szándékosan magyarázzák is bele) felhangú bántó értelmezést nyer bárkiben, szintén nem esik nehezemre a bocsánatkérés.
   Ami a dolgunk, s az közös: az emlékezés, mindennemű gyűlöletkeltés megfékezése, a bocsánat, a megbocsájtás. Mert ezt Isteneink is így akarják!  
 
Hodossy Gyula,
a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának elnöke
Dunaszerdahely
2014. 7. 1-jén




 
Kapcsolódó linkek
· Több hír: Híreink
· Több hír: admin


Legolvasottabb hír ebben a rovatban:
Híreink:

XIX. Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Verseny

Hír értékelése
Értékelés: 5
Szavazat: 2


Értékeld ezt a hírt:

Kiváló
Nagyon jó
Jó
Átlagos
Rossz

Parancsok

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat

Ehhez a hírhez nem lehet hozzászólni.




Web site powered by PHP-Nuke
All logos and trademarks in this site are property of their respective owner. The comments are property of their posters, all the rest © 2005 by me.


Oldalkészítés: 0.12 másodperc