Jill és Joe Hollywoodban

Ötéves koromtól tudok harmonikázni, Jack tanított, meg arra is, hogy ha felugrom a villamosra, hogy kell rögtön az ajtó mellé állva játszani, hogy az egyik megállótól a másikig tartó pár percben nem fognak kilökni, mert a hirtelen zenétől meglepődnek, meg nem is tudnak, az ellenőrt pedig  már a megállóban ki kell szúrni, mert akkor nincs meló, azt is mondta Jack, jó, ha játék közben olyan anyaforma nőre nézek vagy öregasszonyra, mert az mindig megsajnál, és több sajnálat, több pénz, rég nem láttam anyát  

ezen a szakaszon mindig kifelé bámulok az ablakon, a folyóra, most épp fatörzseket szállít egy hajó, és a villamos kattog, dübörög, ráz,  olyan vadak ezek a sofőrök, mondja mögöttem Lucy, aki reggelente iskolába kísér,  az ajtót is olyan gyorsan nyitják-zárják, hogy alig érkezik felugrani a srác, valahonnan délről érkezhetett, barna a bőre és  koszos  a keze,innen is látom, elég undorító, ha valaki nem mosakszik, az enyém mindig tiszta, és a hajam is kétnaponta mosom, Lucy azt mondja, nincs csúnyább, mint egy ápolatlan női haj, muszáj a lábammal  ütni a ritmust, valami örökzöld egyveleg lehet, amit a srác játszik,  annyira jó, a fekete hajszálai csapzottan tapadnak  a nyakához, mire a végére ér

felénk jön kezében a levetett sapkájával, nálam nincs pénz, Lucy adjál neki valami aprót, tetszik a srác, súgom hátra, dehogy adok, ezek  már  nyolcévesen isznak meg cigiznek, majd egy ilyennek fogok adni, súgja vissza, és én tudom hogy nem fog adni, már itt van, sajnálom,mondom, nincs, hanyagul megvonja a vállát és továbbmegy, legalább az előttünk ülő őszes nő dob pár centet a sapkájába, és amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen el is tűnik, leugrik az épp csak nyíló ajtóból, felállok, hogy lássam,mit csinál, a  megállóban várja egy férfi, beszélgetnek 

a szőke lány szemben biztosan fog adni, úgy nézett mint aki még nem látott ilyet, lehet hogy tényleg nem, azt mondja, nincs, mit sajnál,  én tudom, hogy jó voltam, hogy amikor játszom, nem vagyok itt, csak Jack lesz dühös meg ideges, a vacsora megint puszta kifli, a múlt heti pénzt már vasárnap megettük,  szeretem hallani, ahogy az üres sörösüvegek csattannak a kuka alján, amikor kidobom a szemetet, Jack a barátom   

pezsgőspohárral a kezünkben álldogálunk a medence mellett, apa büszke, irtózatosan büszke a  tizennyolcéves lányára, én is élvezem a felhajtást, apa ölelését, anya fülében himbálózik a vadiúj fülbevaló,  July, Sue és Kathy is eljött, sziasztok lányok,  puszilom meg őket, nahát, Jill, nem is mondtad, hogy ekkora lesz a buli, zenekar meg minden, lelkendeznek,  nézd azt a fiút ott a színpadon, ismered?, kérdi Sue, és a zenészekre mutogat, ismerős, lassan odamegyek hozzá, te vagy az? kérdezem,  igazán te vagy az? nézem, a szeme még sötétebb mint azelőtt, és  van benne valami  ismeretlen, mintha lezárt volna  egy részt, én,mondja végül, hölgyeim és uraim, kedves barátaim, köszöntsük mindnyájan az én szépséges Jill lányomat, emeli a poharát apám, éljen, rivalg a vendégsereg,tiszta Hollywood, és nekem tetszik is, csak apa nem igya le magát, mert akkor nehéz vele       

mosolygok, nem tehetek egyebet mint mosolygok erre a lányra, akit csak egyszer láttam életemben,   olyan szép, örültem ennek a felkérésnek, hogy zenélünk egyet  Richmondéknál, mindig jól bánnak az udvari muzsikusaikkal,  kaja, pia, tisztes gázsi, és a bandának se mindegy, mennyi a heti bevétel, Pete azt mondja, Alison terhes maradt,  kell a pénz, és erre jön ez a lány, megismer, és ahogy néz, már látom, hogy ebből baj lesz, menekülés, isten tudja hová, mert ez velem fog jönni, utánam, most mi legyen?   

 most  mi legyen? gondolkodott a forgatókönyvíró, a szőke lány meg a sötét hajú fiú szerelme, ok, legyen, és hosszú vagy  rövid? happy end vagy inkább tragikus végkifejlet? még lehet rajta változtatni,  te mit szeretnél, cica? kérdezte az ágyon olvasgató kedvesét. szokatlanul  békés hangulatban, általában semmi beleszólást nem tűrt az ötleteibe,  most különösen szexisnek találta, hogy a nő hason fekve olvasott, megható volt a levegőben kalimpáló lába,  gyere csináljunk valami mást, csapta le hirtelen a könyvét a nő,  nem, majd később, még be kell ezt fejeznem, mondta  a férfi, később már ütheted, dühödött fel a nő és kirohant a konyhába, ezt az estét jól elintéztem, dörmögte a forgatókönyvíró, miközben Joe és Jill türelmesen várt

egy másik variáció szerint állítólag az írónak jutott eszébe az ágyon hason fekve olvasgató barátnője láttán, hogy valami másat is lehetne csinálni, így Jill és Joe a forgatókönyvben egy ideig türelmesen várt 

akárhogy is volt, egy idő után a barátnő leszaladt a helyi élelmiszerboltba vacsorára való kenyérért meg szalámiért, hozz egy túró rudit is, galambom, becézte a nőt a forgatókönyvíró és újból Joe-ra, Jill-re  összpontosított, bocs, hogy elkalandoztam, szólt a két szereplőnek, megvagytok?, persze, csak már szeretném letenni a harmonikát,mondta Joe, hisz két órája folyamatosan játszom, ó, én  

tudok tovább is mosolyogni, csicseregte Jill, amin a fiú is újra elmosolyodott és szünetett hirdetett

tartsunk egy kis szünetet, mondom a srácoknak, húsz perc, ok, bólintanak, ránkfér, és a  büféasztalhoz indulnak

elfordul és leteszi a harmonikát, látom, ráérsz, gyere, megmutatom a kertet, lépek oda  hozzá, anya kacag Rick bácsi egyik vicces megjegyzésén, apa a szájához tartja a poharát, közben figyel, nem is állja meg, hogy ne szólítson, Jilly, hova viszed a mi kedves zenészünket, veregeti meg a vállát, hogy is hívják?, Joe, elég mereven mondja, hát persze, Joe, kedélyeskedik apa, de én ismerem, ez már az oroszlános figura, akkor ilyen, amikor valaki betéved a vadászterületére, apám a nagy hím, aki megvédi a családját a betolakodótól      

te vagy  a virág ebben a kertben, mondom, amikor belém karol és  körbe akar vezetni, persze, hogy a házigazdába botlunk, felmér, elsőre látni, hogy nem leszünk barátok, mert hogy mit akarok a lányától, én még semmit, ő akar tőlem valamit, az apja arcán eltökéltség, hogy a betévedő  idegen elemet ki kell lökni, mint a szembe került koszt, de még nem csinál semmit, még vár, Jill közben csicsereg, szinte dalol, úgy mutogatja az egzotikus bokrokat meg a mesterséges kis tavat, amibe  nemrég érkeztek a megrendelt vadkacsák   

Jill belekarolt Joe-ba, úgy vezette végig a kertjükön,  ezt a jelenetet később különösen kedvelte a lányt játszó színésznő,  fehér nyári ruhában kellett lennie hozzá és  már olyan régen nem adtak rá fehér ruhát,  a Joe-t játszó fiatal színész pedig  elképesztően jóképű volt, a belekarolós jelenetből így lett aztán  éjszakába nyúló, de ez a forgatókönyvbe is belekerült, és az író  barátnőjének is cefetül tetszett, a forgatókönyvíró meg erre elégedetten dörzsölte a kezét, mert ha a nőknek tetszik a sztori, akkor az olyan, de olyan siker lesz... 

 a nappali reggeli  fényében  az írónak nem   igazán esett jól bonyodalmat szőni a történetbe, bár tudta, hogy minden valamirevaló történetben van bonyodalom, valami amitől emeletes lesz a torta, kezdve az alul széles első szinttel, majd az egyre keskenyedő felsőbb emeletekkel, hogy a végén kicsúcsosodjon mint egy kúp       

tehát egy sztori semmiképpen sem lehet lapos, hajrá bonyodalom-kiáltással hajtotta fel a kávéját, délben jövök, nyomott egy puszit a feje búbjára a barátnő és elrobogott a fodrászához, jöjjön akkor először a lány apja, akinek ez a partimuzsikussal szövődött szerelem végképp nem tetszik, és a húzz-a-francba ideje hamar el is jön   

félt az apád, csupáncsak félt, simogat anya, amikor Joe után becsapódik az ajtó, mit mondtál neki, kérdem az apámat, akitől életemben  most először leszek rémült, valami olyan történik, amit eddig nem ismertem, ami felett mintha nem lenne akaratom, többet ne jöjjön ide, apa hangja az izgatottságól szinte rekedt, első szerelem, szép, de majd találsz mást,  ez az éhenkórász meg  amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen el is tűnik, de apa, Joe a világ egyik legtehetségesebb muzsikusa, nyelem a könnyeim, nyilvánosan ritkán sírok, és már mindenkit sajnálok, szegény apám, azt hiszed, megvédhetsz magamtól 

de jó ez a szakadó eső, leveszem a szandálomat és a trikómat,  csupasz lábbal és felsőtesttel megyek a járdán, az utca túloldaláról furán méregetnek, ebben a negyedben  nem szokás félmeztelenül sétafikálni, az egyik ház mellett a betonból  lefolyócső mered ki, az alá dugom a lábfejem, a víz két oldalra ömlik rólam,  betérek jobbra egy kis parkba és  hasra fekszem a földön, széttárt karokkal és lábakkal fekszem és két fűcsomóba markolok   

a lány zokog, ahogy a lányok ilyenkor zokogni szoktak,az író pedig nyugtatja, nono, lesz az még jobb is, mormolja,  itt most vigyázni kell, nem menjek át Titanicba, se Montmartre-i szegény művész, gazdag lány figurákba, a fiút kidobják, de ő lesz az, aki elviszi a lányt, legyen azért kicsit Leonardo Di Capriós, mondjuk a gazdag papa gorillái üldözik, ő sötét sikátorban menekül, sajnos ellövik a lábát      

hideg a korlát, amit elkaptam, fémhideg, idegenül hideg, most már nem engedem el, még egy lépcső, aztán itt az ajtó, nem nyílik, rángatom az otromba vasajtót, a rohadt életbe, ordítom, most kellene nyílnia, ki kell nyílnia, eddig minden ajtó kinyílt,aztán lecsúszom a koszos földre, és már nem vagyok itt, a C-moll szonátát az erdőben szoktam gyakorolni, ennél a résznél mindig elnézek a fák mellett, Jill egy fatörzsön üldögél, az istenért, mi van magával, homályosan látom, ahogy valaki felém hajol és behúz a házba  

Pete hív, azt mondja, Joe nem ment  próbára, folyamatosan próbálják elérni, a telefont nem veszi,  mit csináltál vele, üvöltöm apámmal szemben állva, ne merészelj velem üvöltözni, még aránylag nyugodtan mondja, akkor is megkeresem, ha az ablakon kell kiszöknöm, érted?, és tudja, hogy  az első alkalommal, amikor nem lesznek otthon vagy nem figyelnek, odatámasztom  a széket az ablakhoz és kimászom rajta, ahogy a nagyi mászott ki hálóingben, amikor egyfolytában haza akart menni, úgy fogok én is bolyongani az utcákon, míg meg nem találom Joe-t

kit értesítsünk, kérdi az orvos, kit?, Pete számát adom meg, agyonijedt az arca, amikor délután bejön, úristen, legalább megvagy, halálra kerestünk, Jill-nek ne mondjátok meg, hogy hol vagyok, kérem, hát az elég nehéz is lenne, motyogja, eltűnt, az anyja kétségbeesve, az apja dühöng, úgyhogy jobb, ha nem mész a házuk tájékára se, bejövök holnap is, addig is vigyázz magadra, öregem, a banda jól van, várnak, igyekezz gyógyulni  

cukorkáspapírokat fúj mellettem a szél, toporgok a vékony talpú cipőmben, egy sárga papír a lábam elé kerül,  rálépek,  Joe nincs, végigjártam  a belvárost, az albérletében a házinéni be se engedett,a lakásból kiabálta ki, hogy fogalma sincs, a  vasútállomáson  zakkantnak hittek, addig bámultam az érkező vonatokat, hol lehet

az operatőr sokat vacakolt a fényekkel, míg  a nappal sötétbe ment át,  a büdöskeágyás mellett üldögélő lány körül már csak a virágok sárga feje világított kicsit, aztán felgyújtották a sétány lámpáit, az első vetítésen azt mondták, mestermunka 

az ajtófélfának ütődik  a mobilom, még kórházi köpenyben  várom az orvost, mikor megjön, a kezébe nyomom a papírt, hogy  saját felelősségemre távozom,azt mondja, még legalább három napig bent kellene maradnom, majd újra  megnézi a papírt, ott az aláírásom, ha bármi, gyengeség, fájdalom, érti?, bármi, azonnal jöjjön,  nem szívesen enged el, bólintok, és kisántikálok a kórteremből, a köpeny, szól utánam, csak nem kórházi egyenköpenyben akar hazamenni, hát persze, köszönöm, hogy szólt, teszem le egy székre, az  ajtó szinte hangtalanul záródik mögöttem, meg kell találnom Jill-t

szép kislány, miért üldögélsz itt ilyen szomorúan, telepszik le mellém a padra egy férfi, és főleg miért egyedül, teszi a karját a pad karfájára, arrébb húzódom,  a  folyóparton szinte már senki az esti sötétben, de a közelben horgonyzó hajóról parti hangjai jönnek, beszélgetés, zene,  megnyugtat, hogy ott vannak emberek, ha kell, oda befuthatok, összevesztél a  fiúddal, ugye?, folytatja az ismeretlen és mintha meg akarna simogatni, felpattanok és futólépésben indulok a botel irányába, várj, hová mész, szól utánam, hallom a lépteit, már csak tíz méter, és ott vagyok,  a hajópalló deszkái dübögnek alattam, ez már rohanás, és szinte beesek a fedélzetre, elnézést, lihegem, követ valaki, itt maradhatnék egy pár percet?, csak míg telefonálok a barátomnak, az ujjam automatikusan Joe számát keresi ki, kicsöng, de nem veszi fel, hívom másodszor is, nem veszi fel, most kit hívjak, a lányok  elvannak, a szüleimet nem akarom, egymás után hívom a haverokat, senki se veszi fel, hol az úristenben van mindenki, amikor kellene hogy felvegyenek, hogy értem jöjjenek, most idegen a sötétség, nem olyan, mint amikor bulizunk bele az éjszakába, félek ettől az idegenségtől, megpróbálom Joe barátait    

csak páran utazunk a villamoson, egy kopott bundás szunyókáló öreg nő, az ülés mellé tett tömött szatyor nagyobb mint ő, szemközt pedig két  tinilány vihog, moziból mehetnek hazafelé, kibámulok  az ablakon a novemberi sötétségbe,  nekem ismerős a sötétség,  jól betakarózva nem is

esik rossz alvás a  padokon, elég egy kicsit molyrágta télikabát is, dehát ez rég volt, mihelyst megtalálom őt, a szobámba viszem, elalszunk az összetolt fotelokon és betakarom a zöld kabátommal, aminek a szagát úgy szereti  

nálunk ellehetsz, mondja Pete és oldalról néz rám a kocsiban, jól vagy?, persze, felelem,  Alison örülni fog neked, a többi pedig majd rendbe jön,folytatja,  milyen többi? kérdezem, nem akartam neked mondani, de Joe-t meglőtték, már jobban van, ő akarta, hogy ne tudd, hol van, haza kéne menned, Jill 

egy pillanatra lehunyom a szemem,lenyomom a kilincset, kinyílik a lepattogzott festékű ajtó, a csupa ablak verandára lépek, pálmák és régimódi telefon fogad, és fogasok a vendégeket, áthaladok a meleg kisszobán, odaállok a barna cserépkályhához, és a nagyszobában mindig hűvös és ünnepélyes a hangulat, felhajtom a zongora tetejét, nem igazán tudok zongorázni, de szeretek, felnézek a festményre, ismeretlen szerző eredetije, szikla és csónak, gondolkodom, mire várhat az a csónak a szikla alatt,  én a húsvéti látogatókat várom, az asztalon sonka és süti,  meséltem már? 

nem is tudom, mi nehezebb, boldognak vagy boldogtalannak lenni a kamera előtt, elmélkedett  Joe a forgatás szünetében, miközben egy nagy szelet tortát  majszolt, nesze, kóstold meg te is, tolta a tányért  Jill elé, egy kőfalon ültek, nem ért le a lábuk, kettejük közt a tányér, ették a sütit, a lány egy málnaszemet nyomogatott a villájával   

felújított belvárosi  ház előtt állok, Pete-ék bérelnek itt lakást, ezek azok a télen kifűthetetlen magas mennyezetű szobák, csöngetek, Alison kihajol az ablakon, intek, én vagyok, más az arca mint szokott lenni, hát persze, terhes, beenged, felbaktatok a lépcsőházban, a másodikon nyitva az  ajtó,    

Alison megölel, és mögötte áll Jill 

az arcába lóg a hajam, amikor kicsit szemérmesen megölel, hát megvagy kócoska megvagy, lélegzi  a nyakamba, Ali teáját szürcsölgetve ülünk az ágyon, egymás mellett, még mindig szemérmesen,  felhúzom a lábam, úgy figyelem az arcát,  te mit látsz ha lehunyod a szemed, kérdezem,  megrezzen a keze   

a konyhaasztal fájának barna sávjaiba időnként világos csíkok keverednek, ezt a keveredést figyelem, ha felnézek, kezemben az összecsavarozható daruval,  szeretek az asztal alatt játszani, a nappaliból veszekedés hangja hallatszik, ha még egyszer megütsz, másnap már nem találsz itt, üvölti egy hang, ha erősen nézem a fát, a világos csíkok néha szinte egészen a szememig érnek   

egy ócska pokróc alá bújunk éjszakára, a lyukakba hol egyikünk, hol másikunk lábujja akad bele, Jill nevetgél és véletlenül állon üt, au, jajdulok fel, de ez csak kis jajdulás, inkább örömteli jaj, hogy itt van mellettem

a konyhaasztal piros abroszára sávokban esik a napfény, Jill apró darabokra tördeli  a kenyerét, egyet-egyet bekap, úgy eszik mint a madár, a rántotta az én ötletem volt, azt mondja, szereti, de most csak turkál benne,  gondolkodik valamin

most még haza kell őket vinni, morfondírozott az író, aki szerette hazajuttatni a szereplőket, különösen bujdoklás után , megvan, kiáltott fel, a legegyszerűbben, kézenfogva

várj egy kicsit, torpan meg a kerítés mellett Joe, biztos, hogy ezt akarod?, igen, válaszolom, gyere, menjünk, húzom a házunk felé, apa tudja, hogy érkezünk, a behavazott kapunál vár, megjöttünk, mondom neki, látom, feleli és elindul előttünk befelé

a zeneakadémia koncertjén apa leveszi a fekete szemüvegét, lehunyja a a szemét,  mit látsz, kérdezném, de én aki csecsemőkoromtól ismerem, tudom, mit lát, anya sápadt és büszke, az ölében nagy csokor virág, és itt vannak a srácok, mindenki, Pete odafordul Alisonhoz, ugye mondtam, hogy happy end lesz, cica