Üdvözöl a(z) SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA!
Hungarian Slovak 
 FŐOLDAL | TAGJAINK | ALAPSZABÁLY | TISZTSÉGVISELŐK | DÍJAINK | ELÉRHETŐSÉGEINK | SZPONZORAINK |
Opus - szlovákiai magyar írók folyóirata
Arany Opus Díj - főoldal
Jócsik Lajos-breviárium
Díjazottak
Szociális Alap
Opusonline
Szolgáltatások
· Híreink
· Rovatok
· Irodalomórák
· Rendezvények
· Pályázatfigyelő
· Kritikák
· Köszöntők
· Könyvajánló
·Fiatal Írók Köre
· Fiatal Írók Rovata
· Arany Opus Díj
· Jubilánsok
· Hazai magyar Lap-és Könyvkiadók ajánlata
· Képgaléria
· Emlékhelyeink
· Rólunk írták
· Hírek archívuma
· Linkajánló
· Keresés
· Jelentkezési lap
·Választmányi határozatok
Naptár
Július
Vas Hét Ked Sze Csü Pén Szo
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31  
Szavazás
Mit gondolsz a weboldalunkról?

Nagyon jó!
Elég jó...
Nem elég jó...
Nagyon rossz!



Eredmények
Szavazások

Szavazat 33051
Linkajánló
 Év Irodalmi Alkotása: Jelige: Kaktusz

Arany Opus Díj 2011Testvéremnek/ről

 

A húgommal gyakran hagytunk a plafonon vagy a falakon szúnyogtetemeket. Úgy tartottuk, hogy ez megfelelő elrettentő példa a többi szúnyog számára, ha betévednének a szobánkba. Aztán persze rájöttünk, hogy ez nem sokat segít, s megelégelve a ronda látványt, utasítottam a húgom, hogy akkor most már a hidegebb éjszakák beálltával igazán letakaríthatná őket. Kicsit viszakozott, de mivel én csaptam le őket és én is voltam a nagyobb, neki kellett eltüntetnie a nyomokat – nem volt kérdéses. Viszont a papír zsebkendő csak a rovar testét szedte le, így kénytelen volt egy vizes ronggyal letörölni az odaszáradt szúnyogvért. A mi vérünket. A rongy nagy nedves foltot hagyott emlékül a több réteg festékben. A naplementesárga falakat most már különböző nagyságú fehér köröcskék díszítették, mint a körberajzolt tetthelyek nyomai. Iszonyatosan ronda látványt nyújtott, s addig szörnyülködtünk a foltok felett, míg a következő festésre nem került sor. Arra viszont már senki nem emlékezett, hogy miképp történhetett, hogy a húgom beelőzött a csokis sütemény kóstolásánál. Meg kellett kérdeznem anyánktól, de sajnos nem tudta felidézni az ominózus esetet, pedig nekem rémlik, hogy nagyon sokáig nevettünk a tepsi fölött, mennyire talpraesett is ez a kislány.

Ez a legrosszabb, hogy elfelejtjük az emlékeinket. Ha talán készült volna egy fénykép, akkor könnyebben beszélgethettünk volna arról a délutánról. Esetleg még a húgomnak rémlik valami, de őt nem kérdezhetem. Így elismerném, hogy mennyire szemfüles. Már így is felülmúlt engem. Azt hiszem, már nem sok mindenben tudok neki példát mutatni. Nem irányíthatom, vagy talán már nem is kell. Egyedül akar világot látni, és új dolgokat kipróbálni. Lassan azt veszem észre, hogy a világ másik feléről kapom a képeslapot ismeretlen bélyegzővel a hátoldalán.  De hogy ne használjak elcsépelt frázisokat, mint például egyszer mind felnövünk, inkább megmosom az arcom hideg vízben – na, erről nem jut eszembe semmilyen közös poén.

De volt olyan, hogy beceneveket adtunk a lakótelepen lakó fiúknak. Mindenkinek a maga jellegzetessége alapján! És a következő lépésben felosztottuk őket magunk közt. Enyémek voltak a menőbb srácok a nagyobb testvér jogán, s a húgom csak a maradékból válogathatott. Sőt, neki talán fiúznia sem lett volna szabad, hisz ő volt a kicsi. Viszont mind a mai napig a gyámoltalanoknak szurkol a filmekben, akik az utolsók a sorban, és a legelsőként tűnnek el a sötétben. Már akkor fel kellett volna figyelnem a szociális érzékenységére, amit a mai napig szeretek benne. Az elalvás előtti csendes pillanatokat osztályozással töltöttük. Fontos szertartás volt, mert egy bonyolult rendszert kellett felállítani. Nekem három nagy szigetem volt hidakkal összekötve, neki szemetes kukái. Ide kerültek a régi és új szerelmeink az ablak alatti kosárpályáról. A leghelyesebbek, legrátermettebbek kerültek az első szigetre, aztán a másodikra, harmadikra, a hidakon pedig azok álltak, akik még nem érdemelték ki a besorolást, még hiányzott egy kevéske szexuális töltet, hogy elfoglalhassák méltó helyüket. A műveletet majd´ minden nap végre kellett hajtani, hiszen a fiúk sem tudtak kétszer ugyanabba a folyóba lépni.

Hogy ilyenkor mi játszódhatott le a húgom fejében nem tudom, de én ezzel a hosszadalmas munkával tudtam csak megnyugtatni háborgó lelkemet és testi vágyaimat. A virágmintás paplan alatt álmodoztam arról, hogy a fiúk egy nap becsöngetnek értem, és elhívnak sétálni. Hogy csak nekem mutatják meg a világot arról az oldaláról, melyet nem ismerhetett akárki. De az én szívemnek is el kellett szomorodnia egyszer, és abba a dreňbe fojtottam bánatom, amibe saját kezűleg szedtem az epret és anyánk készített be a mélyhűtőbe. Halált megvető bátorsággal gázoltam és rángattam az indákat a kertünkben az eperbokrok körül, nagyokat undorodva a giliszták és a békák láttán. Aztán amikor a füvet sarlóztam le, akkor belehasítottam a mutatóujjam húsába, és nem sok hiányzott, hogy levágjam az egész ujjam. A lényeg az volt, hogy két öltéssel varrta össze a készültségben lévő ügyeletes gyerekorvos még aznap, amikor a palettákból és kartonlapokból összetákolt kerti házikónk falára kiszögeltem a kedvenc együttesem poszterét. Végig azon rimánkodtam a félelemtől, hogy segítsenek rajtam, mire az orvos azt felelte, épp azt teszi. A befáslizott ujjam került ezután a középpontba, és elfeledkeztem arról, amikor a húgom lába beszorult a tátrai fahíd gerendái közé. De úgy teljesen, tövig. Az egyik lába a szálkás lyukban lengedezett a víz felett, a másik a felszínen maradt a meglepett arcával. Ha még kisebb lett volna, talán a vízből halásztuk volna ki.

Ez egyébként egy szomorú történet, mert nagyon fájt neki akkor. Úgyanúgy, mint amikor a strandi büfében robotolt reggel nyolctól késő estig szünet és szabadnap nélkül. Akkor tanultam meg, hogy mennyi erő lakik benne. Ezért itthon helyette is rendet raktam, elpakoltam a székre-asztalra felhalmozott cuccait, és kézzel mostam a munkapólóit másnapra, hogy fel tudja őket venni tisztán. És akkor kezdtem el rá felnézni, amikor megmutatta a tízéves tervét fővárosi egyetemmel, családi házzal, férjjel, gyerekkel, nagyvilági élettel.

Meg azt sem értheti senki, hogy mennyire fontosak voltak számunkra azok a képek, amelyeket a műsorból vágtunk ki. Minden héten türelmetlenül vártuk, hogy megvásároljuk a heti újságot. A filmjelenetek négycentis képeit vagdostuk ki belőle. A kicsi színes, az elején még fekete-fehér képecskéket minden hétvégén sorrendbe rendeztük a szobaszőnyegen. Az egymás felé fordított képsorozatokból lehetett egyenként, s egymást felváltva válogatni. Így vándoroltak aztán a képek a másik „standjáról” a saját borítékunkba. Emlékszem, féltve őriztem a kincseimet, harcoltam a szebb képekért. Sőt, egyszer arra vetemedtem, hogy az újság lejárta előtt kivágtam néhány képet. Kimondhatatlan lelkiismeretfurdalást érzek, hogy szemérmetlenül becsaptam a húgomat, csak mert több eszem volt ahhoz, hogy megelőzzem. Nem tudom, hogy kérhetnék elnézést a buta, önző viselkedésem miatt, főleg ha arra gondolok, hogy mindig nekem adta az összes jó képét, csak mert tudta, hogy nekem tetszenek. Tiszta lelked szennyeztem be manipulációmmal. Mondd, meg tudod adni a feláldozást még mielőtt meghallom a körtemuzsika hangját?

És ezért igyekszem azt sem elfelejteni, amikor napi rendszerességgel futottunk a kavicsos Duna-parton a szúnyoginvázió közepette. Később meg a kóbor kutyák csoportja elől. Ez volt olyannyira mutatványos, mint amikor a hegyi túráról kellett csak azért hazarohannia a családnak, mert a délutáni napfény egy erdőben már sötétségnek számít, s ilyenkor bármikor előtörhet egy vaddisznó a fák közül.

Szóval csak azt akarom mondani, hogy sosem szabad feladni a reményt: még akkor sem, ha negyedszer is el kell menned ugyanarra a vizsgára, amit akkor sem fogsz tudni jobban. De abban biztos lehetsz, hogy mindig vigyázni fogok rád. Melletted leszek, és a fogom a kezed, és aggódani fogok, hogy vajon eszel-e rendesen.

 

 




 
Kapcsolódó linkek
· Több hír: Arany Opus Díj 2011
· Több hír: szmit


Legolvasottabb hír ebben a rovatban:
Arany Opus Díj 2011:

Jelige: liszt

Hír értékelése
Értékelés: 3.66
Szavazat: 3


Értékeld ezt a hírt:

Kiváló
Nagyon jó
Jó
Átlagos
Rossz

Parancsok

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat

Kapcsolódó rovatok

Arany Opus Díj 2011

Ehhez a hírhez nem lehet hozzászólni.




Web site powered by PHP-Nuke
All logos and trademarks in this site are property of their respective owner. The comments are property of their posters, all the rest © 2005 by me.


Oldalkészítés: 0.13 másodperc