Arany Opus Díj
Dátum: 2010. augusztus 30. hétfő, 13:43
Rovat: Híreink


A Szlovákiai Magyar Írók Társasága Arany Opus Díj címmel szépirodalmi pályázatot hirdet szlovákiai magyar (állandó szlovákiai lakhellyel rendelkező) szerzők számára.

A pályázat az SZMÍT által több éven keresztül sikeresen meghirdetett az „Év Irodalmi Alkotása Pályázat” folytatásaként, annak követőjeként hirdetődik meg. A pályázat címének megváltoztatásával az SZMÍT által alapított új irodalmi folyóirat, az Opus és a díj egymásra utaltságát szeretnénk erősíteni.
A pályázatra benyújtható minden olyan magyar nyelven írt széppróza vagy vers (max. 15 flekk), amely nyomtatásban még nem jelent meg, s amelynek közlési jogával a szerző rendelkezik. Egy szerző csak egy művel vehet részt a pályázaton. Tematikai megkötés nincs. A pályamunkát postai küldeményként, minden oldalán jeligével ellátva, négy nyomtatott példányban és digitális formában (floppy-lemezen, CD-n stb.) is kérjük benyújtani. A pályaműhöz külön, zárt borítékban csatolandó szerzőjének neve, telefonszáma és lakcíme. Ezen a borítékon legyen feltüntetve a pályázó jeligéje is. A külső borítékra pedig kérjük ráírni: Arany Opus Díj.
Levélcím: Spoločnos maďarských spisovatežov na Slovensku, Dom podnikatežov, Kukučínova 459, 929 01 Dunajská Streda

A pályázatok beérkezési határideje: 2010. szeptember 30.

Pályadíj: 330 euro, valamint Szkukálek Lajos festőművész  tájképe
Olvasói különdíj: 160 euro és értékes könyvcsomag.

A pályázatra benyújtott szépirodalmi alkotásokat irodalomkritikusokból álló zsűri bírálja el. A zsűri tagjai: Grendel Lajos Kossuth-díjas író,  Tőzsér Árpád Kossuth-díjas költő és Csehy Zoltán József Attila-díjas költő.
A pályaműveket Társaságunk közvetlenül a beérkezési határidő lejárta után közzéteszi saját weblapján (www.szmit.sk), ahol az olvasók szavazhatnak is arra a szépirodalmi alkotásra, amelyet a legérdemesebbnek tartanak az olvasói különdíj elnyerésére. A szavazók között egy-egy 100.-, 60.- és 30 eurós könyvcsomagot sorsolunk ki.
A díjnyertes mű első felhasználási joga a Szlovákiai Magyar Írók Társaságát illeti meg, és az Opusban jelenik meg a díjátadást követően a 2011/1-es számban.
Az ünnepélyes díjátadásra 2010. november 18-án kerül sor Dunaszerdahelyen, az V. Őszi Írófesztivál keretében megrendezett műsoros esten, ahol a nyertes pályamű egy neves színművész tolmácsolásában hangzik el.
A nem díjazott szövegeket a pályázat kiírója nem őrzi meg és nem küldi vissza.









A hír tulajdonosa: SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA
http://www.szmit.sk

A hír webcíme:
http://www.szmit.sk/modules.php?name=News&file=article&sid=999