Text-túra
Dátum: 2010. május 10. hétfő, 09:41
Rovat:



Május második hétvégéjén szervezte meg a Szlovákiai Magyar Írók Társasága a Text-túra elnevezésű tábort, amely már évek óta nyújt kiváló lehetőséget a fiatal írópalánták számára, hogy neves költők, írók segítségével fejlesszék írói képességeiket.


A tábor résztvevőinek művészi elképzelései természetesen változóak, de mindegyikükben közös a vágy a további fejlődésre, ezért aztán nyitottak a kritikára. Idén az Albár melletti halastó adott helyszínt a tábornak, ahol négy mentor - Juhász Katalin, Hizsnyai Zoltán, Z. Németh István és Németh Zoltán – segített a fiataloknak.

A tábor első részében az eddig írt alkotások felolvasása és közös értékelése töltötte ki a programot. A mentorok célja ennek során felhívni a figyelmet a hibákra, de természetesen nem olyan módon, hogy az a még kevéssé tapasztalt alkotók kedvét elvegye az írástól. Hizsnyai Zoltántól megtudhattuk például, hogy nem lehet senki képességeiről végleges ítéletet mondani, hiszen a fejlődés esélye mindenkiben ott rejlik. Az elhamarkodott bírálat az irodalomban is sokszor tévesnek bizonyult.

A közös értékelés pedig azért fontos, hogy a fiatalok megismerkedjenek egymás műveivel, gondolataival, hiszen így nemcsak egymáshoz kerülnek közelebb, hanem a hibákból, egymás ügyes írói megoldásaiból is tanulhatnak.
A program másik részében a fiatalok egy-egy mentorhoz kerültek, hogy kisebb csoportokban finomítsák műveiket, esetleg valamilyen konkrét témát dolgozzanak fel a saját stílusuknak, képességeiknek megfelelően. Vasárnap nagy sikert aratott ama feladat, amely keretén belül véletlenül összeválogatott mondatokat kellett egy rövid prózai alkotásba fonni. Igazán érdekes művek születtek, sokszor a fiatal alkotók saját határaikon is túlléptek, ezzel is bizonyítva, hogy hasznosak az ilyen rendezvények.

A Szlovákiai Magyar Írók Társasága idén a hagyományokhoz híven még két hasonló tábort szervez a fiatalok számára. Az első a hagyományos nyári tábor, amely majd július 21-én kezdődik.

Felvidék Ma, rp
 






A hír tulajdonosa: SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA
http://www.szmit.sk

A hír webcíme:
http://www.szmit.sk/modules.php?name=News&file=article&sid=949