Kitérők Katira
Dátum: 2007. március 13. kedd, 18:32
Rovat: Kritika


H. Nagy Péter írása Juhász Katalin költészetéről

www.litera.hu, 2007. 03. 01.

A Makacs foltok képes fokozni a Juhász Katalin-költészettel szembeni elvárásokat; a József Attila-költemények meghitt kezelését át tudja értelmezni az identitás korszerű, de mégsem elcsépelt képleteinek bevágásaival; maximum egy-két szóösszetétel funkcióját gondolnám sebezhetőnek; olyan mikrovilágok nyelvileg bravúros kiépítésével van dolgunk, melyek tovább egyénítik Juhász Katalin látásmódját. Ez a költészet nekem marha szimpatikus…



Kevésbé tartom valószínűnek, hogy Juhász Katalin eddigi négy verseskönyve közül bármelyik is jelentős példányszámban jutott volna el magyarországi könyvesboltokba. Ezt „pótlandó” egy rövid kitérővel kell kezdenem.
 
Juhász Katalin minden kétséget kizáróan a legtehetségesebb költőnő a felvidéki (felföldi, szlovákiai magyar stb.) irodalomban.
 
A kitérő után rá is térhetünk az életmű rétegzettségére és főbb poétikai kérdéseire. Nemrég már leírtam valahol, hogy a szóban forgó szerző első két kötete igen precízen kamatoztatta a ’90-es évek líranyelvi fordulatának következményeit. Így, múlt időben. De mit is értsünk ez alatt? Egyfelől azt, hogy a Gerezdek (1994) és a Le Big Mac (1999) elmélyítette például azt a nem mindennapi hatástörténeti tapasztalatot, hogy a hagyomány kétirányú, oszcillációra hajlamos természetéből adódóan egymásba ékelhető mondjuk az újholdas hermetizmus és az objektív líra űröket hagyó elemekből álló képszerkesztése. Akár úgy is, hogy – egy dupla csavarral élve – a versnyelv továbbra sem lesz képes kitölteni az „üres” helyeket, pontosabban továbbássa azokat. Ez a kihagyásos technika bár nyomokban olyan, mintha csonka mondatrészek kerülnének egymás mellé, mégsem diszkreditálja a nyelv alapvető retorikai műveleteit. Épp ellenkezőleg: mélységet ad a szép meghatározottság újrahasznosítható, rögzíthetetlen tartományainak.
 
Mielőtt ez a „stratégia” automatizálódhatna, és egymástól megkülönböztethetetlen profilú versek sorozatát eredményezné, a szerző igen jó érzékkel vált, és átlényegíti aktuális szövegeinek vonatkoztatási keretét. A harmadik, Mentés másként (2001) című kötet ugyanis egy mesterséges viszonyokat idéző nyelvi fordulat mentén, komputerszimbólumok alkalmazásával összezavarja (vagyis jó értelemben véve visszavonja) a verstestek „kiüresítésének” képzeteit, és a részletvariációk helyettesíthetőségével biztosítja az olvashatóság töréspontokat feltételező folytonosságát. Ez viszont már hihetetlenül pontos és átgondolt kötetkompozíciót is sejtet. De nem csak sejtet, hanem agyas utaláshálóval teremti meg a szövegek széthangzását, egymásba ékelhetőségét és sokszólamúságát. Ebből a kötetből szinte lehetetlen kiemelni darabokat, hiszen egyikük sem „önálló”, valahol (a könyv valamely másik oldalán) másként folytatódik vagy helyettesítődik egy-egy összefüggés (a számítógépes szerkesztés alinearitása alapján).
 
Kati negyedik, pár hónapja megjelent verseskönyve, a Makacs foltok (2006) azonban ezt a „stratégiát” sem folytatja. A kötetszervezés terén újabb lehetőséget villant fel: rendkívül átgondolt „közjátékokkal” (a filmes nyelv inzertnek mondaná) irányítja rá a figyelmet a megszerkesztettség és a ciklikusság mozzanataira (kurzívval szedett, cím nélküli betoldások). És ez a kötet ugyancsak remek darabok nyitott, ám mégis folytonos párbeszéde. Hihetetlenül egyenletes színvonalú, ügyesen kerüli el a túlírtság buktatóit, végképp meggyőző teljesítmény. Ha kritikát kellene írnom a Makacs foltokról, valószínűleg nagyon megdicsérném. Miért is? Egyrészt mert képes fokozni a Juhász Katalin-költészettel szembeni elvárásokat; másrészt mert a József Attila-költemények meghitt kezelését át tudja értelmezni az identitás korszerű, de mégsem elcsépelt képleteinek bevágásaival; harmadrészt mert ha nagyon kukacoskodnék, akkor is maximum egy-két szóösszetétel funkcióját gondolnám sebezhetőnek; negyedrészt mert olyan mikrovilágok nyelvileg bravúros kiépítésével van dolgunk, melyek tovább egyénítik Juhász Katalin látásmódját; sokadszor meg azért, mert ez a költészet nekem marha szimpatikus…
 
Ha a Litera megtisztelő olvasóinak itt az az érzése támadna, hogy H. Nagy kezd mellébeszélni, kezelje kontrollként Juhász Katalin köteteit, verseit. Egy antropomorfizmussal élve: hálásak lesznek az irányukban tanúsított odaadó figyelemért.
 
Végezetül egy másik kitérőt kell tennem, és ennek tárgyát igen hosszasan lehetne fejtegetni.
 
Valószínűleg sok olvasónak még csak lehetősége sem volt arra, hogy Juhász Katalin költészetét tanulmányozhassa.
 
Remélhetőleg ennek itt a vége.

H. Nagy Péter







A hír tulajdonosa: SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA
http://www.szmit.sk

A hír webcíme:
http://www.szmit.sk/modules.php?name=News&file=article&sid=89