Matyelka Zoltán verse (mentor: Németh Zoltán)
Dátum: 2009. április 27. hétfő, 11:45 Rovat: Fiatal írók rovata 2008/2009
Soha ne add fel a reményt
Ne becsüld alá ellenfeled, Ne tartsd lehetetlennek győzelmed Légy ura önmagadnak, akaratodnak, és gyermeke lelkiismeretednek. Küzdj akár a megveszett sakál, ki a túlélésért, saját verejtékében ki háborukban sajét vérében vergődve is bár, de nem feladva reményét vivja ellenséggel hóditó csatáját, küzd életéért, soha, és sohasem, nem adja fel reményét, győzelmében. Éllj állmaidnak, és küzdj odaadóan érte, s önmagadért, minden egyes pillanata, válljon számodra elérheővé. Hódistd meg önmagad, és vivj csatát a világgal szemben is ha kell, a gonoszságot taszitsd el közeledből, hátrálljon pusztitó ereje, lökd el, magadtól fényévekre, taszitsd a poklok mélyébe, hogy roskadjon bilincsbe verve örökre, a sötétségbe De hassa meg szived, boldogság, a világ minden szépsége, járj utadon gyermek tiszta lelkével, élje meg lelked az élet milliónyi fényét, élj optimista szivvel, bizz önmagadban, higyj, és sohasem, de soha, ne add fel a reményt, még akkor sem, ha már ugy érzi lelked, vesztésre állsz e Életben.
Vajon mi késztet valakit arra, hogy helyesírási hibáktól és elütésektől hemzsegő szöveget küldjön be véleményezésre, miközben tudja, hogy írása felkerül az internetre, s így kiteszi magát egy tágabb olvasóközönség véleményének is? Feltűnési vágy? Mazochizmus? A hozzám érkezett szöveg azzal indít, hogy már a szerző nevét is hibásan tünteti föl: „Zoltan”-ként szerepel a „vers” fölött. A műben aztán további gyöngyszemekre bukkanhatunk: „háborukban”, „sajét”, „vivja”, „hóditó”, „Éllj állmaidnak”, „válljon”, „elérheővé”, „Hódistd”, „vivj”, „taszitsd”, „hátrálljon”, „pusztitó”, „taszitsd”, „szived”, „szivvel”, „bizz”, „higyj”, „ugy”. Sajnos a Soha ne add fel a reményt című opusz poétikailag is hasonló színvonalon áll, mint helyesírása. Tele ciki sorokkal: „Ne becsüld alá ellenfeled”, „Küzdj akár a megveszett sakál”, „Éllj állmaidnak, és küzdj odaadóan / érte”, „Hódistd meg önmagad”, „De hassa meg szived, boldogság”, „élj optimista szivvel” stb., stb. Ezek a sorok már egy jobbfajta emlékkönyvbe sem férnének be. Közhelyek, amelyeket egymilliószor leírtak már. És ha valaki ösztönösen nem érzi, milyen kínosan hangzik az „e Életben” sor, amely ráadásul a vers záró sora, akkor ott talán már az önművelés sem segít. Németh Zoltán
|
|