A 75 éves Czagányné Hideghéty Erzsébet köszöntése
Dátum: 2006. szeptember 03. vasárnap, 17:46
Rovat: Köszöntők


A szerkesztő és műfordító álarcában

    
Azt mondják, a műfordító olyan szerző, aki más neve alatt és más nevében ír. Az ún. posztmodern irodalomban számtalan olyan író van, aki más neve alatt és más nevében, mintegy álarcban ír. Megkockáztatom hát a paradoxont: tulajdonképpen minden posztmodern szerző műfordító, s kérdéssé formálom a meglepő állítást: vajon nem nevezhetnénk-e akkor a műfordítókat posztmodern szerzőknek?
S majdnem ugyanez a helyzet a kiadószerkesztőkkel.


      Azzal a különbséggel, hogy míg a műfordítókról elmondhatjuk (lásd, mint fent!), hogy bizonyos értelemben álnéven írnak, a könyvszerkesztőknek még álnevük sincs. A régi szép időkben legalább a kolofonban feltüntették, hogy nyelvileg ki tette tisztába a kéziratot, ki adta meg a végső formáját a könyvnek, újabban a könyvszerkesztő nevét általában sűrű homály fedi.
     S jutott eszembe mindez Czagányné Hideghéty Erzsébet szép, kerek jubileuma kapcsán: a kitűnő műfordító és legalább annyira kitűnő szerkesztő immár épp egy fél százada töltögeti rejtett szépírói készségeit más írók műveibe, főleg szlovákiai magyar írók kézirataiba és cseh és szlovák írók magyarításaiba.
     Mikor erre a születésnapi köszöntőre készültem, megkérdeztem tőle, mikor mutatja meg végre az eddig sikeresen rejtegetett verseit, elbeszéléseit, naplóit, s őszintén meglepődtem, mikor azt mondta, soha nem írt sem verset, sem prózát, sem naplót. Nem tudom elhinni, hogy akinek olyan kitűnő stílusérzéke és stílusa van, mint neki, nem a stílus gyakorlása közben szerezte azt.
     Ő, úgy látszik, a szabályt erősítő kivétel.
     Szép magyar nyelvét a csallóközi Gútáról hozta, az irodalom szeretét pedagógus-szülei oltották bele. 1957 óta szerkeszt és fordít, de nem sok híja volt, hogy egyetemi oktató nem lett belőle: mikor főiskolai tanulmányait (a pozsonyi magyar tanszéken, magyar-történelem szakon) befejezte, a tanszék legendás Sas bácsija ott akarta tartani a főiskolán, de az iskolaügy akkori hatalmasságai Hideghéty Erzsébetnek nem tudták megbocsátani, hogy kántortanító az apja, az ő szemükben a kántor-lány a „klerikális reakció” képviselője volt. S így lett a kitűnő tanárjelöltből kitűnő szerkesztő és műfordító.
     1957-től a nyugdíjaztatásáig, 1991-ig folyamatosan a szlovákiai magyar könyvkiadásban dolgozott, a lehető legbizalmasabb viszonyban volt (és van) a szlovákiai magyar írók kézirataival, hogy úgy mondjam, még ingben-gatyában, a könyv külsőségeibe öltözésük előtt megismerhette/megismerheti őket. S közben fordított (újabban, sajnos, már alig fordít) cseh és szlovák nyelvből, elsősorban ifjusági írókat, máig mintegy negyedszáz mű magyarítása kapcsolódik a nevéhez. S a tolmácsolt szerzők között olyan klasszikusok vannak, mint Jozef Hronský, Fraňo Kráž, Bohumil Říha, Karel Nový, Eduard Petiška stb. A magyar olvasók az ő veretes magyar nyelvébe öltözve ismerik Vojtech Zamarovský közkedvelt ókor-népszerűsítő műveit: A világ hét csodáját nemrég adták ki Budapesten, sokadik kiadásban.
     Mayer Judit és Kováts Piroska mellett ma Hideghéty Erzsébet a legjobb könyvszerkesztőnk és műfordítónk. Sokéves, magas színvonalú munkásságáért 2001-ben a Szlovák Köztársaság ezüstplakettjével tüntették ki. A mai napig töretlen kedvvel és erővel dolgozik, s én, akinek szerencséje volt őt szinte a pályája kezdetétől ismerni, s benne a kitűnő munkatársat becsülni és az igaz embert tisztelni, születésnapján szeretettel köszöntöm, s kívánok neki még sok szép munkás esztendőt.


Tőzsér Árpád







A hír tulajdonosa: SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA
http://www.szmit.sk

A hír webcíme:
http://www.szmit.sk/modules.php?name=News&file=article&sid=41