Bokora Ákos- Ravatal
Dátum: 2008. június 05. csütörtök, 10:07
Rovat: Fiatal írók rovata 2007/2008


Bach gyászindulója kísér be a ravatalba, ahol már nagyon sokan vannak: a halott barátai, megmaradt családtagok, munkatársak, ismerősök. A család arcán fáradtság és a hihetetlenség üres tekintete. Könnyeket facsarnak fehér zsebkendőbe. Arcomat is bizonyára sírás torzítaná, de most nem lehet. Meg kell őriznem méltóságom.


Olyan hirtelen történt az egész – tegnap még a gyerekekkel játszott, tévét nézett, megszerelte a redőnyöket a nagytakarítás után. Nem ette meg a húst sem, holnapra hagyta. A pohárba töltött sör felét megitta, másik fele már sohasem fogy el. Most a koporsóban fekszik, de holnap az anya, a feleség ugyanúgy hazavárja a munkából.
Érzem, hogy még mindig nem hiszik el. A hitetlenség a hónapok, évek múlásával lassacskán megszokássá tompul, s jó esetben mindenszentekkor mennek majd ki hozzá az unokák, hogy egy gyertyát gyújtsanak az ismeretlen nagypapának, akiről ugyan annyi bús-vidám történetet hallottak már.
Még páran érkeznek, leteszik a virágot a halott mellé. Leróják kegyeletüket – gondolom, csak tiszteletből. Nem volt túl személyes a viszonyuk, csak üzlettársi.
A hullaszag keveredik a szenteltvízbe áztatott rozmaringos közegben, közvetlen közelről érzem a virágok illatát. Facsarja az orromat, nem bírom már sokáig.
Harang csendül, megérkezik a pap. Sohasem szerettem a papokat, kétszínűnek tartom őket. Mindazonáltal funkciójuknak és szerepüknek a társadalomra gyakorolt pozitív hatása megkérdőjelezhetetlen. Ilyesmiken gondolkozok, míg az atya búcsúztat. Szép volt a beszéd, behunyt szemmel is hallani a zokogást. Időnként a halk siratásba belenyilall egy-egy hangos „Miért?” Alig várom a kedvenc temetési énekem: „Istenem, örök atyám, szent kezedbe adom lelkem…” Jólesik hallani, megnyugtat. Nem úgy, mint az az idegesítő gyászinduló. Ámen. Keresztet vetnek, indulnának a sírhoz, hogy a halottat átadják a földnek, melyből vétetett. De nem mozdul senki. Rám várnak. Még egy perc és indulok.
Csak rám teszik a fedelet, s már visznek is.


Bokora Ákos: Ravatal

Nem a szövegbe, nem helyén való szavak, műfajtalan, nem tudom, mi ez. Ha jegyzet, akkor valótlanul meseszerű, ha egyperces novella, akkor meg nem nyilatkoztathat ki benne a szerző: „Sohasem szerettem a papokat, kétszínűnek tartom őket”, mert ez belügy. Ha szépíró a szerző, akkor ezt másképpen kell megfogalmaznia, pontosabban kifejezésre juttatnia, érzékeltetnie, sugalmaznia vagy mit tudom én, mit csinálnia vele, ha ugyan kell.
Rövid szöveg, de van itt is bőven ficam:
„Könnyeket facsarnak fehér zsebkendőbe.” -- Facsarni citromot lehet, a zsebkendőből lehet könnyeket, de bele ontani, zokogni, erőltetni és hasonlók.
„megszerelte a redőnyöket” – talán inkább megjavította, ha baj volt vele, a redőny nem olyan bonyolult szerkezet, gépezet, hogy szerelni kellene.
„a halottat átadják a földnek, melyből vétetett” – Nem a földből vétettünk, hanem porból!
És mivel végig következetlen a személy számának jelölése (én, te, ő), így a mű végén a meghökkenés elmarad, pedig, gondolom a hökkentés volt a cél.
Annyit mondanék a fiatalembernek, hogy az írás, nem éleslövészet, nem is hadgyakorlat. Tehát nem kell az összes patront elpufogtatni, amit a raktárból kiadtak. Ha rögtön az elsőre sikerül célba találni, akkor egy időre talán félre is lehet állni, spórolgatni a lövedéket. Mert aztán milyen kínos, ha kiderül, az összes többi még a táblát is elkerüli, nemhogy a célt, s talán akkor az az első is a véletlen műve volt… Szóval írni lehet sokat, elküldeni meg elég azokat a szövegeket, amelyek hosszabb idő elteltével is jónak tűnnek, esetleg eltávolodva tőlük, az ember már könnyebben nyeseget, javítgat rajuk. Főleg, ha józan.

Cs. Liszka Györgyi







A hír tulajdonosa: SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA
http://www.szmit.sk

A hír webcíme:
http://www.szmit.sk/modules.php?name=News&file=article&sid=356