George M. Carrionstalker - Barátság
Dátum: 2008. június 05. csütörtök, 10:03
Rovat: Fiatal írók rovata 2007/2008


Tavaly nyáron volt nyolc éves a barátságunk – mint szilaj ifjak, meg is ünnepeltük egy üveg borovicskával, mint a régi szép időkben, felöltöttük ugyanolyan ruhánkat, és mintha testvérek lennénk, vonultunk végig a városon.


Hangos lármával, vidáman, tudatunkban a fiatalság „sose halunk meg” örökzöldjével. Nem törődtünk senkivel, mondhattak, amit akartak. Sört ittunk egy lokálban, ahol a cigarettafüstbe veszett a beszéd, a zene és a poharak csengése. Sosem éreztük volna jobban magunkat.
 Együtt akartuk megváltani a világot, elfeledve minden akadályt. Nem ismertünk nemet, főleg borgőzös, átmulatott éjszakák után. És olyankor – barátian összeölelkezve dülöngéltünk haza.
Ugyanaz érdekelt mindkettőnket, ugyanolyan könyveket vásároltunk, és saját magunknak előzőleg felállított dogmarendszerünk is – parányi különbségekkel – azonos volt.
Megesett, hogy gondoltam valamire. Épp azon voltam, hogy kimondom, mikor ő már kérdezte is:
– Iszunk egy felest a kocsmában?
Egyszerre gyújtottunk rá, azzal a különbséggel, hogy ő mindig előbb szívta el a cigarettát. Így mondtuk: megszívtam. Oda kellett neki adnom a maradékot.
– Megszívtad.
Ez a mondat egy kívülállónak annyit jelentett volna, hogy
– Mi van?
De nálam ez a két szó egy olyan – majdhogy nem veleszületett – ingerreflexet váltott ki, mely minden idegem és izmom és csontom és tudatom arra a meghatározott mozgáskombinációra ösztönözze, hogy átnyújtsam neki a megmaradt cigarettám, hadd szívja el ő tovább. Ez nem mocskosság volt – testvériség és szokás. Baráti tradíció. Olyan nem létezett, hogy egyszer is megkérdőjelezzem, vagy ellent mondjak a sorsnak.
Együtt jártunk ki éjnek idején, feketében. Ijesztgettük az embereket, együtt kurváztunk, autózgattunk, szivaroztunk, cigarettáztunk, vedeltünk. Együtt okádtunk, egyszerre káromkodtunk. Együtt álmodtunk. Együtt voltunk elveszett csavargók és most született ifjak, romboló szeszély és teremtő bajtársiság. 
Tudtuk, mit gondol a másik – elég volt belenéznünk egymás szemébe. Csak pofon bámultuk egymást, a következő pillanatban már röhögtünk, mint az eszelős, vagy káromkodtunk, de istenesen.
Együtt írtuk magunknak a legjobb nótákat, amit nagy vehemenciával adtunk elő a saját magunk tiszteletére – kórusban, felváltva, kánonban, százféle verzióban, elölről hátulra és fordítva, kifordítva és megtekerve, magyarul, oroszul, ukránul, angolul, németül, szuahéliül és eszperente nyelven.
Mindent tudtunk egymásról, ha felhívtuk egymást telefonon, a félmondataink miatt tizenöt másodpercben el tudtuk mondani egymásnak, ki mit csinált a hétvégén.
Egy lélek voltunk két testben.  
Egy napon, hirtelen homok csúszott a gépezetbe: felnőttünk.
Mindenféle előjel és figyelmeztetés nélkül határozott úgy a Sors (megjegyzem, ez ugyanaz a Sors volt, amely annak idején „örök” baráttá tett minket egy közös hányás után), hogy elég volt a mókából, finita la comedia.
Egyetlen pillanat alatt (egyszerre) tágult ki a tudatunk, perspektivikusan engedvén látni a körülöttünk forgó ostoba és tömeges és hisztérikus és ezidáig érthetetlen és gonosz és lerágott és elnyűhetetlen masszát, az Életet.
És ugyanennek a pillanatnak küszöbén nyolcévi barátságunk megszűnt létezni.


George M. Carrionstalker. Barátság

Ennek a csomagnak ez a legjobb darabja, bár fésületlen, megdolgozatlan ez is. Az írónak, már ha író szeretne lenni, meg kell tanulnia, hogy nem elég leírni a gondolatait. A nyers szöveggel még rengeteg munka van. Például kiirtani az olyan modorosságokat, mint: ellent mondjak a sorsnak, homok csúszott a gépezetbe, elnyűhetetlen masszát, az Életet, barátságunk megszűnt létezni stb. Erre mondják a nagyok, hogy szöszmötölés. George M. tettenérhetően nem szöszmötöl. Pedig megérné!

Cs. Liszka Györgyi







A hír tulajdonosa: SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA
http://www.szmit.sk

A hír webcíme:
http://www.szmit.sk/modules.php?name=News&file=article&sid=355