Árgus 2008
Dátum: 2008. március 04. kedd, 08:37
Rovat: 100 éves a Nyugat


Mind arculatában, mind profiljában megújult a 19. éve megjelenő Árgus. Egy új lapfilozófia felé mozdultunk el, amelynek Magyarországon még nincs hagyománya: a legtágabban értelmezett kortárs kultúrával foglalkozó színes folyóirat felé. Az Árgus továbbra is kéthavonta jelenik meg, sokkal nagyobb terjedelemben, és nem kizárólag irodalmi tartalommal.


A populáris kultúra, a kortárs képzőművészet, Kelet-Európa közös kulturális gyökerei, a technikai fejlődés, és különösen a web hatása a társadalomra mind olyan kérdéseket vetnek fel, amelyekkel a napi-, és hetilapok, az ismeretterjesztő magazinok nem foglalkozhatnak sem megfelelő terjedelemben, sem megfelelő mélységben, míg a szakmai, tudományos folyóiratok egyrészt nem jutnak el a szélesebb olvasóközönséghez, másrészt nyelvezetük legtöbbször értelmezhetetlen a nem szakmabeliek számára. Ezt a rést szeretnénk kitölteni, mert úgy látjuk, hogy igény is van rá.

A modellek és a tér

Az új Árgus az angolszász világ olyan kulturális/kritikai lapjainak mintáját követi, mint a New York Review of Books, a Times Literary Supplement, a Harper’s Magazine, a Boston Review, a Virginia Quarterly Review, a Monocle, vagy a folyóiratok közül a grey room és a Critical Inquiry, hogy csak néhányat említsünk. Sem ilyen, sem hasonló lapok nincsenek Magyarországon, ezért azt hiszem, hogy igazán különlegesnek mondható egy ilyen kezdeményezés.

Web 2.0, Art World, és a kulturális tudatalatti archeológiája

Olyan lappá szeretnénk válni, amely nem csak bemutatja, de reflektál is korunk kulturális kihívásaira, valamint Közép-, és Kelet-Európa kulturális tájképére, fórumot biztosítva a nyilvános vitáknak. Fontos diskurzusokat szeretnénk generálni, amelyek a kulturális közbeszéd tárgyát képezhetik, és elősegítik a tudatos gondolkodást egy-egy fontos kérdésről, amellyel az Árgus kiemelten foglalkozik. Ilyen téma lenne például a Monarchia továbbélése 2008-ban a városépítészetben, a közgondolkodásban, a kulturális élet struktúrájában, az ország és a tágabb régió kulturális tudatalattijában, de ugyanúgy a web 2.0-t, és a kommunikáció legújabb formáit is a kultúra körébe soroljuk, vizsgálva hogyan alakítja át az újfajta kommunikáció a (kulturális) világunkat. Ezen túl foglalkozni fogunk a városi kultúra, és térhasználat lehetőségeivel éppúgy, mint például a magyar “Art World” működésével, így azokhoz is eljuthatnak annak történései, akik nem rendszeres olvasói a művészeti lapoknak. Ezeket a kérdéseket szeretnénk több nézőpontból megközelíteni, olvasmányosan és érdekesen tálalni. A globális társadalmi problémák kulturális vetületeivel is foglalkozni szeretnénk.

Cultural studies

A legfontosabb kulturális jelenségeket radikális kritikai attitűddel közelítjük meg (cultural studies), így tárva fel azok működését. Reméljük, hogy az új Árgus problémaérzékenysége, a  provokatív, merész kérdésfelvetések az olvasókra is inspirálóan hatnak, és a lap hatása túlmutat majd az eddigi, főleg irodalomkedvelő olvasótábor érdeklodésén. Az irodalmi/kulturális e-zinek nemegyszer személyeskedő túlkapásaitól mentesen bírálni fogjuk azokat a könyveket, amelyek számítanak, feltesszük azokat a kérdéseket, amelyekre választ kell adni.

Az irodalom súlya

Az irodalmi termelés helyett az értékes irodalmat mutatjuk be, jóval kisebb felületen, így nagyobb hangsúllyal, mint  eddig tettük. Természetesen korosztálytól függetlenül továbbra is nyitottak vagyunk a jó művek felé, legyen az vers, próza vagy esszé. Ugyanakkor be szeretnénk mutatni korunk legfontosabb íróinak és gondolkodóinak munkáit, a magyarokét éppúgy, mint a világ más részeiben alkotókét. Interjút tervezünk Slavoj Zizekkel, Spike Lee-vel, E.L. Doctorow-val, és a Nobel-díjas írónovel, Toni Morrisonnal is. Nemrég a neves trieszti író, Claudio Magris is nyilatkozott az Árgusnak. Rajtuk kívül több nemzetközi hírű szerző is közöl nálunk, úgy mint Tibor Fischer, William Boyd. A nemzetközi tudományos élet számos kiválósága személyesen küldte tanulmányait lapunknak az Egyesült Államokból, Nagy-Britanniából, Svédországból és Olaszországból.

Design, layout, blog

Az Árgus sokkal szebb és modernebb lett külső megjelenésében, hiszen a Magyar Formatervezési Díj 2005. évi nyertesei (Bieder Anikó, Gelsei Balázs) tervezik, akik számos referenciával bizonyították, hogy nem csak birtokában vannak a szakmai tudásnak, de kreativitásuk sem ismer határokat. A már említet New York Review of Books példáját követve állandó illusztrátorunk is lesz az angol David Foldvari személyében, aki rendszeres rajzolója több világszínvonalú sajtóterméknek, úgy mint a Guardian vagy a Texas Review, és a nagy presztízsű Phaidon kiadó beválasztotta a világ 100 legjobb illusztrátora közé. Teljesen megújult, figyelemfelkeltő, és Magyarországon hagyományok nélküli layouttal kívánjuk folytatni az Árgus történetét, amely az aktuális problémafelvetés, az újszeru szemléletmód, a kritikai attitűd alapjain, a hagyományos és az alternatív média lehetőségeit igénybe véve szolgáltat új minőséget egyre növekvő olvasótáborának. Olyan aktív olvasóra számítunk, aki részt vesz abban a háromoldalú párbeszédben, amely közte, a világ és az Árgus között zajlik. A dialógust szó szerint értjük, hiszen nem csak az olvasók leveleire, de megújuló honlapunkon, és azon belül szerkesztői blogjainkon is számítunk hozzászólásaikra és részvételükre a vitákban.

Érdekes, inspiratív, radikális

Olyan független lapot szeretnénk alkotni, amely nem csak érdekes, inspiratív és radikális, de amelynek megjelenése esemény lesz a magyar szellemi életben, és hatása túlterjed a szűk irodalmi körökön. Belátható időn belül el szeretnénk érni, hogy aki “képben akar lenni”, követni szeretné a kortárs irodalmat és a kultúra jelenségeit, előfizessen a lapra, hiszen szüksége van arra, hogy jobban megértse a világot, amelyben él.
Pallag Zoltán
Főszerkesztő







A hír tulajdonosa: SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA
http://www.szmit.sk

A hír webcíme:
http://www.szmit.sk/modules.php?name=News&file=article&sid=291