Névadó ünnepség Szalkán
Dátum: 2019. március 22. péntek, 09:28
Rovat: Híreink


Rendhagyó irodalomórával kezdődött a szalkai alapiskola névadó ünnepsége, a felső osztályos tanulók részére. Tóth László József Attila-díjas költő részvételével, aki Turczel Lajosról tartott egy rövid eszmecserét, majd pedig elmodta a tanulóknak, hogy Szalka a 19. században Csepreghy Ferenc íróval, költővel büszkélkedhetett, a 20. század pedig Turczel Lajost adta a községnek. Bízott benne, hogy a 21. század szalkai híressége ott ül az iskolapadban. A névadó ünnepség a helyi temetőben folytatódott, Turczel Lajos sírjánál, ahol Tóth László a Szlovákiai Magyar Írók Társasága nevében emlékezett a falu neves szülöttjére. A koszorúzás alatt a helyi diákkar előadásában hallható volt a helyi Vox Juvenilis énekkar saját szerzeménye, ami szintén a tanár úr életéről szólt.

Az ünnepség az alapiskola és óvoda nagytermében folytatódott.  Az intézmény igazgatója, Zalaba Zsófia  elmondta, hogy kötelességüknek tartják megismertetni Turczel Lajos tartalmas életművét a tanulókkal. Azt, hogy az iskola névadója legendás munkabírású ember volt, aki mindig kész volt az új ismeretek befogadására. Turczel Lajos végtelenül szerény, emberségéről híres, tudós ember s volt. Cagala Szilvia a község polgármestere ünnepi köszöntőjében elmondta, hogy az iskola méltó nevet kapott, és ez a név nem lehet más, mint a falu hírességének, a felvidéki magyarság fáradhatatlan tanár urának, Turczel Lajosnak a neve, akinek emlékét már sok évtizede ápolják. Található az iskolaépületben Turczel Lajos emlékszoba, ahol helyet kaptak személyes dolgai, füzetei, kéziratai, fényképek az életéből, de az iskola bejáratánál is tábla őrzi emlékét. Az ünnepségen Zalaba Zsófia igazgatónő átvette az iskolaügyi minisztériumtól a névfelvételt engedélyező okiratot. Magyar György Ipolyszalkáról származó párkányi szobrász pedig átnyújtotta a „Kincset hoztam, hogy szétosszam” című, Turczel Lajosról készült szobrát.







A hír tulajdonosa: SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA
http://www.szmit.sk

A hír webcíme:
http://www.szmit.sk/modules.php?name=News&file=article&sid=2010