Irodalmi Karaván
Dátum: 2018. május 14. hétfő, 10:41
Rovat: Híreink


2018. május 9-e és 11-e között, a Szlovákiai Magyar Írók Társasága meghívására Dunaszerdahelyen, Rimaszombatban és Kassán mutatkozott be az érdeklő közönségnek Dupka György író, történész, a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet igazgatója, az Együtt című irodalmi folyóirat kiadója, Vári Fábián László József Attila díjas költő, MMA-tag, az Együtt című irodalmi folyóirat szerkesztőbizottságának elnöke, a Magyar Írószövetség Kárpátaljai Írócsoportjának (MIKICS) elnöke, Nagy Zoltán Mihály, József Attila -díjas író, MMA-tag, Csordás László irodalomtörténész, az Együtt című irodalmi folyóirat olvasószerkesztője, a Kovács Vilmos Irodalmi Társaság (KVIT) elnöke. A dunaszerdahelyi Cuvée borbár teraszán tartottak irodalmi eszmecserét Zirig Árpád költő, író és Tóth László irodalomtörténész,

költő közreműködésével. Másnap író olvasó találkozón vettek részt a dunaszerdahelyi magyar tanítási nyelvű magángimnáziumban. Az érettségiző diákokkal és a tanárokkal arról is elbeszélgettek, hogy mostanában jó-e magyarnak lenni Felvidéken. Meggyőződhettek, sok tekintetben jobb, és előnyösebb helyzetben vannak, mint a kárpátaljai magyar diákjaik. A felsőszeliben élő Oros László több ezer könyvből álló magánkönyvtárát is megtekintették  és  a helyi kisvendéglőben munkaebédet tartottak.  A rimaszombati  Csillagházában Hajdú István író vezetésével került sor az irodalmi estre, ahol bemutatkoztak a rimaszombati magyarság jeles képviselői előtt. Felvidéki körutuk utolsó állomása Kassa vol, ahol  két osztály diákjai (I.C, II.A) az iskola könyvtárában megismerkedhetett néhány jelentős kárpátaljai magyar költővel és íróval. Elmesélték, hogyan váltak írókká, költőkké, miért írnak és mit tartanak fontosnak az írásművészetben, majd felolvastak egy-egy részletet műveikből, vagy elszavalták verseiket meg-megtűzdelve anekdotákkal, személyes élményekkel. A diákok a kisebbségi irodalmat egy újabb perspektívából ismerhették meg.







A hír tulajdonosa: SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA
http://www.szmit.sk

A hír webcíme:
http://www.szmit.sk/modules.php?name=News&file=article&sid=1935