Fej vagy írás?
Dátum: 2006. november 16. csütörtök, 10:17
Rovat: Rólunk írták


Új Szó, 2006. 11. 16.

Október 26-án ismét a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumának a vendége volt az írószövetség.

A Pozsonyi Páholy rendezvénysorozat mostani főszereplője Cselényi László volt. Vagyis csak részben, és az irodalmi délutánt moderáló Tőzsér Árpád mellett, mert a prímet a Cselényi-írás, a Cselényi-szöveguniverzum vitte, H. Nagy Péter értő előadásában. Melyben szó esett e versek közelmúltbeli fontosabb recepciójáról, egyebek közt az Escorial avagy a Cs-tartomány című tanulmánygyűjteményről, vagy Bohár András monográfiájáról, melyek — szerencsére — korántsem zárják le az értelmezés kérdésirányait, ellenkezőleg. Amint erre H. Nagy Péter is ráirányította hallgatósága figyelmét, kitérve e költészetnek a hagyományhoz való viszonyulása kérdéskörére, a Cselényi-líra (bizonyos, de jelentős részének) szerepére a neoavantgárd irodalomban, kiemelve az Aleatória... című kötetkompozíció központi jelentőségét, ennek partitúraszerűségét és benne a „véletlen”, vagy a másik oldalról: az olvasó központi főszerepét. És így tovább, mindenki legnagyobb ámulatára és megelégedésére. Ott és akkor egyszeriben mindenki számára megint érdekessé vált ez a költészet, ez az így bemutatott Cselényi-líra. S egyszeriben már azt sem nagyon sajnáltuk, hogy ezúttal nem a fej szólalt meg. Hát igen, jegyezte meg Tőzsér Árpád alighanem mindünk nevében: ez az, amikor a szakma közelít a szöveghez: az egyszeriben közelivé válik. Ez volt ugyanis (látszik innen, utólag) a délután tétje. Nagy dobás volt, s nem a véletlenen múlt, hogy nyertünk. (cs)





A hír tulajdonosa: SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA
http://www.szmit.sk

A hír webcíme:
http://www.szmit.sk/modules.php?name=News&file=article&sid=180