SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA - A kontextus végtelensége

Előszó

Megeshet, hogy a tájékozatlan olvasót csalódás éri, ha azzal a szándékkal lapoz vagy olvas bele ebbe a könyvbe, hogy a kerek születésnapját ünneplő, kanonizált szerzőhöz szóló irodalmi jó kívánságokra, köszöntőkre, méltatásokra vagy ünneplésekre kíváncsi. Úgyhogy gyorsan oszlassuk is el az ebbéli elvárásokkal indulók minden reményét: csak az alcímben történik utalás a szerző életkorára, és ez a kötet minden bizonnyal akkor is létrejött volna, ha Tőzsér Árpád történetesen 64 vagy 46 éves volna.

A több szempontból is meghaladott Pécsi Györgyi-monográfiát (Tőzsér Árpád, Kalligram, 1995) követően másfél évtizedet kellett várni az újabb, szemléletében és vizsgálatai tárgyában jobb, alaposabb és főként aktuálisabb monográfiára (Németh Zoltán: Az életmű mint irodalomtörténet. Tőzsér Árpád, Kalligram, 2011). S persze a Tőzsér-művek iránti mindenkor tapasztalható szakmai érdeklődés sem korábban, sem a két alapmű közötti időben nem lanyhult. Szerénytelenségnek tűnhet, ha ebben a sorban helyezem el ezt a többszerzős, kollektív munkát, A kontextus végtelensége című tanulmánykötetet, de hiába: ebben a sorban a helye. (Nem szerénytelenség, mert H. Nagy Péter összeállítását dicséri.) Igazából azért nem valószínű, hogy e kötetnek ilyen olvasói is lehetnek: részint azért nem, mert egy sorozat része, s akik az Opus-könyvek eddigi négy darabját látták-olvasták, azok tudják, hogy a széria érdeklődésének és vizsgálódásainak nem valamely szerző a tárgya, hanem mindenkor a szöveg. Másfelől a szerzők illusztris névsora (az illusztris szerzők névsora) is sejteti, hogy itt műközpontú irodalomtudományi dolgozatokkal lesz dolgunk.
S így igaz. Ami azonban a tájékozottabb olvasót vagy a sorozat kedvelőit is kellemesen meglepheti, az a Tőzsér-életműhöz rendelhető kontextusok sokfélesége. Nem jól mondom: nem sokféle kontextus rendelhető az életműhöz, hanem az sokféle kontextusban nyeri el új olvasatait. A tanulmányok az utóbbi időben születtek, részint – eredetileg – könyvbemutatóként íródtak, részint folyóiratbeli közlések, s a nemrég rendezett Tőzsér-konferencia anyagaiból is akad köztük. Híven ahhoz, amit e könyvsorozat a fölszövegében is minden alkalommal megismétel: ez a széria az Opus folyóirat (irodalomtudományi, irodalomtörténeti) extratartománya. További meglepetésként hathat, hogy a tanulmányok a Tőzsér-műhely csaknem valamennyi műfaját és csaknem teljes eszköztárát mozgásba hozzák: a költészetére összpontosít, de nem marad reflektálatlanul a tanulmány-, az esszé- és a drámaíró Tőzsér Árpád sem.
Magam személy szerint a Tartalom szerinti sorrendben olvastam őket, s mivel nagyon élveztem, másoknak is ezt ajánlom. Mondjuk, ha végül lehetek még ennél is személyesebb, akkor az elsőt, a Csehy Zoltán-féle Változatok Sebestyénre címűt azoknak is ajánlom, akik a könyvet más sorrendben fogják olvasni, vagy csak néhány fejezetét. Ezt az elsőt ne hagyják ki semmiképp. Abban hasonlít az utolsóhoz (H. Nagy Péteréhez), hogy a Tőzsér-szöveg mintegy jó ürügy egy szélesebb összefüggésrendszerhez. Innen látszik csak igazán az eddigi Tőzsér-szövegek kontextusainak végtelensége. Jó olvasást kívánok minden eddigi s majdani Tőzsér-hívőnek!

Csanda Gábor