A komolyzene szolgálatában
Dátum: 2015. március 24. kedd, 08:27 Rovat: Könyvajánló
Megjelent A szlovákiai magyar KOMOLYZENE képviselőinek ARCKÉPCSARNOKA
Minden
lexikon, arcképcsarnok szerkesztője azzal a szándékkal fog hozzá
munkájához, hogy senkit sem szeretne kihagyni, de már az elején tudja,
hogy ez nem fog sikerülni. Ha az összeállításban többen is részt
vállalnak, akkor minden bizonnyal teljesebb lesz a névsor, mintha
egyetlen személy próbálkozna a lehetetlennel. Ezúttal köszönöm meg
Duka-Zólyomi Emese, Józsa Mónika, Kazán József, Stirber Lajos és Szalay
Szilvia segítségét a kiválasztásban és az adatok, fényképek
beszerzésében. Olykor nem volt egyszerű eldönteni, hogy kit sorolhatunk a
„szlovákiai magyar” kategóriába, hiszen a zene nemzetközi – nem lehet
magyarul, angolul vagy szlovákul zenélni. Különösen neves hangszeres
zenészeink esetében volt nehéz a kérdést megválaszolni.
Ki számít inkább magyarnak zenei életünkben: aki legtöbb iskoláját magyarul végezte, de pályafutása során sohasem szerepelt magyar együttesekben, és csak ritkán vett részt a magyar rendezvényeken, vagy az, aki szlovák iskolái elvégzése után tevékenységével gazdagította kisebbségi zenei életünket? A magukat magyarnak valló, magyar iskolákat végzett és magyar kórusokat vezető karnagyokkal – persze – nem voltak ilyen gondok. Nem várt bonyodalmat okozott az is, hogy az Arcképcsarnokban pontosan száz (nem 99 és nem 101!) személy kaphat helyet. Már a kezdetek kezdetén tudtuk, hogy ehhez nem elegendő száz személyt (vagy azok leszármazottait) megszólítani, hiszen a kért anyagokat nem mindenki bocsátotta rendelkezésünkre. Így maradt ki a kötetből számos olyan kiváló karnagy, muzsikus vagy zenekritikus, akik késve reagáltak a kérésünkre, vagy hiányosan (pl. fotó nélkül) küldték el a kötetbe szánt soraikat. Akadtak, akiket nem tudtunk időben elérni. A fenti okok magyarázzák, hogy ebből a kötetből olyan neves zenészeink maradtak ki, mint például Baán József, Balázs Szabina, Balázs Martina, Balla Viktória, Bodonyi András, Ferencei Andrea, Gáfforné Magyar Ilona, Kekeňák Szilvia, Molnár András, Paszmár János vagy Wollent Andrea. Az 1918 utáni szlovákiai magyar zenei élet olyannyira bővelkedett kiváló zenészekben, hogy jobbnak láttuk a kötetet csupán a komolyzenészek felsorolására tervezni. A könnyűzenészek (operetténekesek, nótaénekesek, cigányzenekarok, rockzenészek) és a népzenészek egy (vagy akár két) további kötetet tölthetnek majd meg. Ami a (cseh)szlovákiai zenei életben leginkább magyar, az a kórusmozgalom. Ezzel magyarázható, hogy a kötetben főleg karnagyok kaptak helyet. Kérdéses, hogy itt van-e a helye Kadosa Pálnak, aki ugyan Léván született, és gyermekkora jelentős részében Nagyszombatban élt, de Csehszlovákia megalakulása után Magyarországra került. Ha még élne, ő bizonyára nem vállalná a „szlovákiai magyar” identitást. A szülőföld viszont kötődik hozzá: ezt igazolják a több-kevesebb rendszerességgel a Szlovákiai Magyar Zenebarátok Társasága által Léván rendezett Kadosa Pál Zongoraversenyek. HORVÁTH GÉZA
A szlovákiai magyar KOMOLYZENE képviselőinek ARCKÉPCSARNOKA (a nevek betűrendje szerint)
Ág Erzsébet (1930. április 14.) Ág Tibor (1928. április 13. – 2013. augusztus 29.) Antalffy Vilmos (1878. május 19. – 1946. június 2.) Balogh Csaba (1942. március 31.) Béres Gábor (1965. december 18.) Bodnár Ferenc Attila (1969. július 7.) Bögi Béláné (1941. április 8.) Bukoveczky Erzsébet (1943. szeptember 30.) Csaba Miklós (1938. augusztus 23.) Csáky Antal (1986. szeptember 28.) Csehi Ágota (1966. március 27.) Cziczka Angela (1888. április 28. – 1973. február 15.) Dobi Géza (1937. március 26. – 2011. április 9.) Duka-Zólyomi Aglája (1912. november 18. –2004. január 10.) Duka-Zólyomi Emese (1944. augusztus 15.) Duka-Zólyomi Ildikó (1939. szeptember 25.) Dunajszky Géza (1945. május 11.) Ferienčík Ági (1958. július 14.) Gaál Ildikó (1954. április 10.) Ghillány István (1910. január 29. – 2012. július 16.) Grébner Gyuláné (1930. május 5.) Halláné Novák Mária (1940. július 25.) Hanza Rolanda (1980. január 17.) Havasi József (1947. április 27.) Hecht Anna (1949. július 24.) Henkey-Heckmann István (? – ?) Homolya Éva (1942. május 24.) Horváth Géza (1951. március 8.) Hozák Margareta (1970. június 17.) Hritz Júlia (1946. november 4.) Hulkó Márta (1953. október 27.) Janda Iván (1923. július 3. – 2007. április 2.) Jarábik Imre (1942. március 16.) Józsa Mónika (1959. november 30.) Juhász Mónika (1972. július 17.) Kadosa Pál (1903. szeptember 6. – 1983. március 30.) Karátsony Imre (1928. június 28. – 1985. április 3.) Karaba Gyula (1942. április 15.) Kardos Éva (1946. augusztus 18.) Kaszás Jánosné (1936. január 24.) Kazán József (1948. május 29.) Kopasz Elemér (1910. ?. – 1989. ?) Kovács Aladár (1939. december 10.) Kovács János (1926. június 8. – 2014. október) Kovács Kálmán (1947. október 25.) Kozsár Zsuzsanna (1970. augusztus 13.) Krizsán József (1895. szeptember 14. – 1963. december 24.) Kurali Ágnes (1954. július 22.) Lévay Tibor (1939. december 29.) Lukovics Mária (1968. január 27.) Máté Dénes (1948. február 6.) Máté László (1937. május 6.) Mészáros Magdolna (1954. szeptember 12.) Molnárné Nagy Erzsébet (1933. június 26.) Móry Szakmáry Magda (1905. szeptember 29. – 2001. augusztus 3.) Mózsi Ferenc (1924. március (május?) 3.) Nánássy Ildikó (1944. február 1.) Németh Imre (1954. december 13.) Orsovics Yvette (1971. április 15.) Oswald Ferenc (1910. november 27. – 1972. június 1.) Pálinkás Zsuzsa (1936. március 17.) Papp Katalin (1960. február 24.) Pfeiferlik Annamária (1978. szeptember 5.) Pintér Ferenc (1909. június 24. – 1989. június 27.) Pokstaller László (1934. augusztus 26. – 2000. június 27.) Rácz Csaba (1979. július 1.) Rácz László (1945. október 4. – 1989. július 8.) Rácz Tibor (1953. április 7.) Rácz Zoltán (1972. július 21.) Rajter Lajos (1906. július 30. – 2000. július 6.) Reiter István, id. (1944. október 24.) Reiter István, ifj. (1976. március 27.) Samu Katalin (1935. szeptember 16. – 2014. május 28.) Schleicher László (1908. március 30. – 1999. január 17.) Schlosser Klára (1947. április 19.) Schmidt Viktor (1907. ??? – 1980 ???) Schreiber Ildikó (1954. április 11.) Simek Viktor (1941. október 28.) Siposs Jenő (1949. október 8.) Stampay János (1864. december 7. – 1960. január 27.) Stirber Lajos (1942. január 26.) Stubendek István (1948. augusztus 6.) Stubendek László (1953. március 26.) Svoboda Sarolta (1914. augusztus 1. – 2001. március 15.) Szabó Imre (1956. szeptember 9.) Szalai Pál (1941. július 15.) Szalay Szilvia (1957. december 28.) Szaló Éva (1946. ???) Szeder Irma (1928. augusztus 17.) Szíjjártó Jenő (1919. július 17. – 1986. július 28.) Szilárd Erika (1955. április 29.) Szombath Károly (1951. február 22.) Török Ferenc (1958. szeptember 23.) Vajda Géza (1950. október 26.) Veszprémi Ferenc (1949. január 4.) Viczay Pál (1930. április 23. – 1989. október 24.) Vikartovszky Irma (1913. szeptember 17. – 2005. május 31.) Zahovay Ernő (1913. január 23. – 1998. május 29.) Zsakay Erzsébet (1912. november 30.) Zsákovics László (1952. április 12.)
Megrendelhető a 00421(0)911239479-es telefonszámon. Ára 15-, €.
|
|